Közélet

Palkovics László konstruktív, szakmai munkát vár a köznevelési kerekasztaltól (FRISSÍTVE)

Palkovics László konstruktív, szakmai munkát vár a köznevelési kerekasztaltól (FRISSÍTVE)

2016. február 8., hétfő
Palkovics László konstruktív, szakmai munkát vár a köznevelési kerekasztaltól (FRISSÍTVE)

Konstruktív szakmai munkát vár a kedden összeülő köznevelési kerekasztaltól Palkovics László új oktatási államtitkár, aki az MTI-nek elmondta: tárgyalni kívánnak szerkezeti, tartalmi kérdésekről, a pedagógusokat érintő szakmai ügyekről és a tanulói életút kérdéseiről.

Rámutatott: mivel a felsőoktatás és a köznevelés szorosan összekapcsolódik, ezért a hatékonyságban és az eredményességben már rövid távon mutatkozni fog annak előnye, hogy a két terület irányítása újra egy államtitkárságon belül történik. A két terület közötti szinergiát tovább kell erősíteni annak érdekében, hogy az oktatás versenyképessége erősödjön - mondta. Hozzátette: a köznevelésnek olyan jól képzett diákokat kell kibocsátania, akik mind az egyetemeken, mind a munkaerőpiacon megállják a helyüket. A következő hetekben nemcsak az igényeket, de az elvárásokat is meg kell fogalmazni, és a rendszereket ehhez kell igazítani. A feladatok és az előttük álló munka nagyságrendje és összetettsége ezt indokolja, és természetesen ez személyi változásokkal is jár majd - jelezte. Álláspontja szerint ahhoz, hogy a pedagógusok a munkájukra és a diákokra tudjanak koncentrálni, nyugalmat, stabilitást és kiszámíthatóságot kell teremteni. Elindult egy szándékában és elveiben előremutató folyamat, amelynek látszanak a korlátai, de egy ilyen szintű rendszer átalakításnál ez természetes, mint az is, hogy ez kérdésekhez és vitákhoz vezet, ami viszont jó, hiszen így haladnak előre - mondta

Palkovics László

. Elsősorban a kereteket kell úgy átalakítani, hogy azokkal minden érintett elégedett legyen, és a minőségi munkára helyezhesse a hangsúlyt. Nagyon sok a feladat, ezért prioritási sorrendet kell felállítani. Azok az ügyek kerülnek előre, amelyek már az új tanévtől, vagyis 2016 szeptemberétől kell, hogy éreztessék hatásukat. Az ezekhez szükséges törvény-, rendelet- és más strukturális módosításokat nyárig meghozzák - fogalmazott az államtitkár. Közölte: ezután azok a feladatok következnek, amelyeket menet közben is tudnak alakítani, és nem tanévhez kötöttek, a harmadik csoportba pedig a középtávú fejlesztések tartoznak. Az biztos, hogy a Klik működését át kell tekinteni, és gyors döntéseket kell hozni annak érdekében, hogy az iskolákban helyreálljon a rend, és a tanárok zavartalanul tudjanak dolgozni. A bürokráciacsökkentés sem várathat magára, az oktatás minősége miatt sürgős lépéseket kell tenni ez ügyben is. A Köznevelési Kerekasztalt épp azért hozták létre, hogy ezeket a feladatokat áttekintsék és közösen döntsenek - jelentette ki. Palkovics László azt mondta: a felsőoktatásban meghozta eredményét az együttműködés, az érintett felek közösen hoztak meg minden átalakítást, a rendszer stabilan működik. Ezért azt várja, hogy ez a konstruktív szakmai munka a kerekasztal tevékenységére is jellemző lesz. Hatékony és higgadt munkát várok, mely nem az indulatokról, hanem a lehetőségek megvitatásáról szól - mondta az államtitkár, kiemelve: azt hiszi, hogy a kerekasztal közvetlen meghívott résztvevői, és a rajtuk keresztül a munkába bekapcsolódó további szervezetek közös érdeke az oktatási rendszer olyan alakítása, ami a gyerekek, diákok érdekeit és nem egyéb érdekeket szolgálnak. A Pedagógusok Szakszervezete által megfogalmazott 25 javaslat fontos kérdéseket jelez, van köztük jó néhány olyan, amelyeket szerintem is első helyen szükséges megvizsgálni és megoldani. A PSZ elfogadta a meghívást a kerekasztalra, így ott is lesz lehetőség beszélni róla - mondta a politikus. Hozzátette: ezeken kívül nagyon sok további vélemény érkezett, csak az elmúlt időszakban 2000 iskolát hallgattak meg, begyűjtötték az igényeiket és a javaslataikat, ezeket rendszerezik, és a kerekasztal véleményének megfelelően felállítják az egyes munkacsoportokat. Egy ekkora rendszer átalakításakor időt kell hagyni arra, hogy a rendszerhibák kijöjjenek, az átállás nem egyik napról a másikra történik. Már világosan látszanak azok a területek, amelyek nem működnek megfelelően, ezeknek a kijavítása a következő hónapok feladata. Minden javaslatot érdemben meg fognak tárgyalni, a nyitottság megvan a részükről, és ezt várja a kerekasztal többi szereplőjétől is - közölte Palkovics László. Hozzátette: négy csoportba osztják a korábban említett vélemények alapján meghatározható feladatokat. Tárgyalnak a köznevelés szerkezeti, strukturális kérdéseiről, a tartalmi kérdésekről, a pedagógusokat érintő szakmai-stratégiai ügyekről, valamint a tanulói életútról. A kerekasztal határozza meg, mely ügyet milyen prioritással kezeljenek, milyen munkacsoportok foglalkozzanak a kérdésekkel. Palkovics László szerint az, hogy lesz-e tüntetés vagy sem, független a kerekasztal keddi eredményeitől. Az a munka, ami a kerekasztal keretein belül elkezdődik, nem aktuális politikai kérdésekre, hanem a gyerekek jövőjét meghatározó ügyekre koncentrál, és ennek felelősségét vállalja - mondta. "Én az együttműködésben, a tárgyalóasztal melletti munkában hiszek, ezt bizonyította az elmúlt két év is a felsőoktatásban" - fogalmazott, hozzátéve: egy ekkora rendszert - ugyanúgy, ahogyan a felsőoktatást is - csak akkor lehet jól működtetni, ha annak tökéletesítésében minden szereplő részt vesz, elmondja véleményét, és részt is vállal az elvégzendő munkából, legyen az szakszervezet, tudományos kutató, tanulói vagy szülői szervezet. A Klik átalakításáról azt mondta: meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a szakmai önállóság és a fenntartói felelősség között, ami nyilvánvalóan csak a feladatok és a felelősségi körök értelmes decentralizációval lehetséges, valamint a működési feltételeket úgy kell átalakítani, hogy az intézmények működését támogassa. Hozzátette: korai lenne konkrét lépésekről beszélni, várják meg a kerekasztal ülését és a következő hetek tárgyalássorozatait.

A kezdeti időszakban kéthetente ülésezhet a köznevelési kerekasztal

A kezdeti időszakban várhatóan kéthetente ülésezik majd a köznevelési kerekasztal - mondta az oktatási államtitkár hétfőn újságírói kérdésre, Budapesten. Az államtitkár, aki a felsőoktatás mellett a köznevelési területet is felügyeli, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadása után azt mondta: a kerekasztal két ülése között a felállítandó munkacsoportokban folyik majd a munka. Jelezte: a kerekasztal keddi alakuló ülését

Balog Zoltán

, az emberi erőforrások minisztere vezeti majd; részt vesz rajta

Czunyiné Bertalan Judit

eddigi köznevelési államtitkár, aki digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosként folytatja munkáját, az egyik napirendi pontot ő terjeszti elő. A kerekasztalon szinte minden előzetesen felvetett probléma napirendre kerülhet majd - jegyezte meg Palkovics László. Megerősítette: kétezer iskolával egyeztettek, a beérkezett véleményeket, jelzéseket csoportosítják és áttekintik majd az ülésen. A kerekasztal döntése lesz, mi az, amire azonnali megoldást kell találni, és mi az, amire szeptemberig. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működéséről jelezte: áttekintik, hogy mely ügyeket lehet közelebb vinni az iskolákhoz, és aminek nem kell szükségszerűen központi kézben lennie, vissza lehet adni az intézményeknek. Arra a felvetésre, hogy az államtitkárságok egyesítésével számítani kell-e elbocsátásokra a minisztériumban, azt mondta: a feladatok mennyisége nem változott, emiatt leépítések nem lesznek. Az Oktatási Hivatal jövőjéről közölte: február 10-én lesz kormányülés, és azon születik majd döntés. Az Oktatási Hivatalt fontos egységnek tartja, a funkciója biztosan nem szűnik meg. Mint megjegyezte, a maga részéről azon az állásponton van, hogy a hivatalnak a jelenlegi formában kell megmaradnia. További kérdésre az oktatási államtitkár jelezte: meg fogják vizsgálni, mi történt Gyöngyöstarjánban, és miért nem volt gázszolgáltatás az iskolában. Hozzátette: mára a helyzet rendeződött. A gázszolgáltató péntek délután kapcsolta le a gázt az iskolában és az azzal egy rendszeren lévő önkormányzati intézményekben a számlák rendezetlensége miatt. Az iskolában emiatt hétfőn nem volt tanítás. Nagy Károly polgármester az MTI-nek elmondta, a gázt hétfő délelőtt kapcsolta vissza a szolgáltató, így kedden már újra lesz tanítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.