Sport

Labdarúgás: ikszre végződött a Szőreg és a SZVSE sárdagasztása + FOTÓK

Labdarúgás: ikszre végződött a Szőreg és a SZVSE sárdagasztása + FOTÓK

2016. február 28., vasárnap
Labdarúgás: ikszre végződött a Szőreg és a SZVSE sárdagasztása + FOTÓK
szoreg_szvse074_gs

Küzdelmes, hajtós mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott egymással a Szőreg és a Szegedi VSE a megyeegy első tavaszi fordulójában.

A mérkőzés krónikájához szorosan hozzátartozik, hogy az elmúlt hét esőzései egyáltalán nem kímélték a pálya talaját, ami jelentős kihatással volt a játékra is. Ennek megfelelően az első percek javarészt azzal teltek, hogy a játékosok igyekeztek megbarátkozni a körülményekkel. Végülis ez a vendégeknek sikerült hamarabb, lévén, egy szöglet utáni rövid felszabadítást

Németh Zoltán

vágott kapásból a jobb alsóba 16-ról a 7. percben. (0-1) A folytatásban is főként a vasutasok akarata érvényesült a gyepen, egészen a 18. minutumig, amikor

Barna Gábor

fújt ébresztőt egy veszélyes lövéssel a Rákóczi számára. A szünetig már nagyjából egyenlő erők küzdelmét láthatta innentől a publikum, illetve azt, amint a 41. percben a védőjét magáról lerázó

Bartos Norbert

becsúszva továbbított a kapufára a kivetődő

Seres István

alatt. Fordulás után a vendégek taktikusan visszább álltak, megteremtve ezáltal a gyors kontrák vezetésének lehetőségét, egyszersmind biztonságosabbá téve hátsó alakzatukat. A félidő derekán eldőlhetett volna a meccs, de a

Bányai Patrik

elcsúszásából adódó ziccerét

Laczi Zoltán

nem tudta gólra váltani a kapuját jó ütemben elhagyó

Bali Csabával

szemben. A hajrába érkezve már-már úgy tűnt, jobban bírják erővel a sárdagasztást a vasutasok, a Rákócziban mégis maradt még elég az egyenlítéshez. A 83. minutumban Bartos lövését még védte Seres, nem sokkal később azonban már a kapus is tehetetlen volt. Ekkor

Ali Zsolt

tekert középre szabadrúgást jobbról, a védők pedig nem tudtak felszabadítani. A tizenhatoson belül pattogó labdát

Nagy Attila

durrantotta rá, a blokkról kivágódó labdát pedig a berobbanó Ali a tizenhatos sarkától lőtte be laposan a kapu elé, ahol az üresen helyezkedő

Belovai Attilának

már csak a gólvonal mögé kellett azt tessékelnie. (1-1) A végére Balinak még egy újabb nagy védést kellett bemutatnia

Baka Márk

kísérleténél, a SZVSE ugyanakkor ennél többre már nem jutott a hátralévő időben, így maradt a döntetlen. Ezzel az eredménnyel egyik együttes sem tudott előrébb lépni a táblázaton.

Pécsek Tibor

legénysége maradt a 14., míg a szőregi kispadon éppen az előző csapata ellen debütáló

Bodó Attila

tanítványai immár két ponttal előzik meg a sereghajtó, a fordulóban Sándorfalván vereséget szenvedő Újszentivánt.

Szeged-Szőreg, 75 néző
2016. február 28., 14.00
Szőregi RSE
Szegedi VSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Soós István •* Asszisztens: Dobó Zoltán, Förgeteg Lívia
1
-
1

Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 18. forduló:

Szőregi RSE - Szegedi VSE 1-1 (0-1)

Szeged-Szőreg, 75 néző. Vezette: Soós István •(Dobó Zoltán, Förgeteg Lívia).

Szőreg:

Bali - Kószó, Bányai, Deák, Ali, Balogh, Bartos, Szarvas, Mityók (Fehér 43'), Barna (Nagy A. 85'), Czene (Belovai 56').

Játékos-edző:

Bodó Attila.

SZVSE:

Seres - Varga, Németh, Komócsin (Nagypál 56'), Laczi N., Kozma (Nagy Á. 82'), Tanács, Laczi Z. (Vizi 68'), Matyelka (Faragó 75'), Baka, Lévai.

Vezetőedző:

Pécsek Tibor.

Gólszerzők:

Belovai (85'), ill. Németh (7').

Sárga lap:

Balogh (80'), Fehér (87'), ill. Baka (87'), Faragó (88'). Bodó Attila:

"Nagyon igazságtalannak éreztem volna, ha ma nem szerzünk pontot. Az első húsz percben még próbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez, akkor egy kicsit többet vártam volna a csapattól. A második félidőben viszont már egészen a gólig mi nyomtunk, látszott, hogy mi szeretnénk gólt szerezni. Összességében elmondható, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Szerintem reális ez az iksz. Izgalmas, küzdelmes meccs volt, a szurkolók biztosan jól szórakoztak. Sok sikert kívánunk a továbbiakban a SZVSE-nek, illetve reméljük, hogy innen már jobb jön csak nekünk is! Ez így elsőre nem volt rossz."

Pécsek Tibor:

"Véleményem szerint nem érdemeltünk győzelmet, mert a helyzeteinket nem tudtuk úgy megoldani, ahogy kellett volna, hiába dolgoztunk ki több ziccert is. Mondtam a srácoknak a kezdés előtt, hogy az a csapat fog győzni, amelyik jobban akarja a győzelmet. Ezen a mai napon szerintem mindkét együttes ugyanannyira akart, és ez meglátszik a végeredményen is."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+1'
Vége! A látottak alapján összességében igazságosnak mondható a pontosztozkodás.
89'
Négy vasutas indult meg két védőre egy ellentámadással, Faragó passzát Baka tűzte rá kisodródott szögből, Bali pedig szögletre mentett a rövid alsó saroknál.
88'
Faragó is lapot érően akasztott meg egy szőregi kontra egy visszarántással.
87'
Salamoni döntés egy kemény összecsapás után: Fehér és Baka is kapott egy-egy sárgát.
85'
GÓÓÓL!!! Ali ívelt be oldalról szabadrúgást, amit nem tudtak egyből tisztázni a bekkek. Nagy Attila közeli bombája még elakadt, a kipattanót viszont Ali lőtte laposan a kapu előterébe, ahol az üresen találta Belovait. 1-1!
85'
Nagy Attila érkezett a Rákócziba, Barna sprintelt le a gyepről.
83'
Bartos lábában volt az egyenlítés, de ott is maradt! A szélső jobbösszekötőből lépett ki, 14-15 méterről tüzelt, Seres azonban egy vetődéssel hatástalanította a próbálkozást.
82'
Nagy Ádám az utolsó mezőnycseréje Hágelmann Endrének, Kozmát váltotta.
80'
Balogh rúgta fel hátulról taktikailag az egyik meginduló vasutast. Ezt még megúszta volna sárga nélkül, de aztán addig üvöltött Soós Istvánnal, hogy elkerült a spori zsebéből a kártya.
79'
Mindent megtesznek a vendéglátók, hogy támadásba tudjanak lendülni, de a kék-pirosak mostanra energikusabbnak tűnnek már. Ezen a terepen nem könnyű jól beosztania az erejét a játékosoknak.
75'
Faragó vette át Matyelka helyét a folytatásra.
69'
Tanács oldalsó bedobása folyományaként Lévai fordult le középen Bányairól, a lövés azonban lecsúszott a csatár külsőjéről.
68'
Vizi András állt be a SZVSE-be, Laczi Zoltán számára ért véget az összecsapás.
67'
Bányai elcsúszott utolsó emberként, Laczi Zoltán így szabadon gyalogolhatott kapura,Bali viszont egy energikus kirohanással meglepte a támadót a tizenhatos vonalánál.
64'
Laczi Norbert kapott pacsit Némethtől, amire rá is szolgált. Utolsó emberként tudta szerelni a gólra törő Belovait.
61'
Nagy elánnal továbbra is, ugyanakkor főként a mezőnyben gyűrik egymás a csapatok.
56'
Jön is a csere, de mindkét oldalon: Belovai szállt be a Rákócziba, Nagypál váltotta Komócsint a másik félnél.
55'
Czene két társ vállára támaszkodva, egy lábon bicegve hagyta el a pályát. Nem úgy tűnik, hogy folytatni tudná.
54'
Gyors kontra végén Lévai játszott Matyelkához a tizenhatos sarkánál, akinek beadását Baka fejelte nem sokkal a bal kapufa mellé.
49'
Fehér levágódó lövése után hangosan jelezték a kezezés - vélt vagy valós - tényét a szőregiek, mind a pályán belül, mind azon kívül, de Soós István továbbot intett.
46'
GÓÓ... De már szabadrúgás kifelé. Hiába jutott a kapuba egy távoli felívelt szabadrúgás Laczi Zoltánról, a játékvezető befújta a lest.
46'
Folytatódik a meccs, egyik mester sem cserélt a szünetben.
SZÜNET
45+1'
Vége az első játékrésznek, amely után ugyan a vendégek vezetnek, de elmondható, nagyjából kiegyenlített erőviszonyok mellett zajlott a játék az első 45 percben.
43'
A sérült Mityókot Fehér Emil váltotta hazai oldalon.
42'
A sértett tekerése után rezdült a háló, de csak oldalról.
41'
Ez most nagy lehetőség a SZVSE előtt! Laczi Zoltán harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos előterében. Nagyjából 19-20 méter a távolság.
37'
Hihetetlen... Egy megszerzett labdával Bartost indították, aki előbb óriási csatában legyűrte az őt sanyargató Némethet, majd becsúszva tolta tovább a bogyót a kivetődő Seres alatt. Pechjére a kapufa megmentette a vasutasokat.
35'
Czene óriási küzdelemben áll a védőkkel centerként. Az imént is az ő harcosságának köszönhetően jutott szöglethez a Rákóczi.
31'
Laczi Zoltán távoli kísérlete mintegy másfél méterrel zúgott el a keresztléc felett.
30'
Tanács hibáját kihasználva hárman mehettek a hazaiak két védőre, Németh azonban jókor lépett oda Mityóknak, megakasztva ezáltal a támadást.
28'
Egy felszabadításszerű indítással Bartos lódult meg, de hiába gyűrte le egy az egyben Némethet is, a labda lelassult a saras gyepen. A fehér mezes szélső így jobb híján húszról vállalta el a lövést, ami éppen a középen helyezkedő Seres ölében landolt.
23'
Bartos csinálta meg a tócsacselt Komócsinnal szemben: a hirtelen elakadó labda mindkettejüket átverte, de a szőregi jött ki jól az esetből.
21'
Németh bő 35-ről sem volt rest tüzelni egy felé guruló labdából. A lapos, de életerős löket igen kellemetlenül pattant meg az ettől függetlenül magabiztosan védő Bali előtt.
18'
Máris itt a cáfolat! Bartos kanyarított középre, és bár Czene nem fért a labdához, a hosszún érkező Barna kapáslövését bravúrral kellett védenie Seresnek.
14'
Komócsin alapvonalbeli beadása elég mélyre sikerült, de így vált veszélyessé. Bali Csaba végül hatástalanította egy vetődéssel. Eddig a vendégek akarata érvényesül, a szőregiek nem tudnak nyomást kifejteni a látogatók védekezésére.
10'
Nagyon nehezen tartják eddig Lévait a szőregiek. Ezúttal egy mélységi indítással tört ki középen a csatár, a hazaiak szerencséjére Bali jól élt együtt a játékkal, így kapuját elhagyva még időben tudott szerelni a tizenhatos előterében.
8'
Ismét Lévai a főszerepben: Laczi Zoltán kiugratásával ment kapura jobbösszekötőből, Deák az utolsó pillanatban tudott belelépni a lövésébe.
7'
GÓÓÓL!!! Vezetnek a vasutasok! Lévai küzdötte be magát harcosan a tizenhatoson belülre, de Bányai még menteni tudott előle szögletre. A sarokrúgás aztán éppen Bányairól került a tizenhatos előterébe, ahonnan Németh védhetetlenül zúdította azt a jobb alsóba kapásból. 0-1!
3'
Módosítva kissé az iménti megjegyzést: egyelőre a slattyogás jellemzi a találkozót. Nem is annyira az iram szempontjából, mert azzal nincs gond, hanem a hanghatásokat és csúszkálásokat illetően.
1'
A fehér mezes vendéglátók indították útjára a labdát, a vendégek szokásos, kék-piros csíkos szerelésben szerepelnek. Elöljáróban annyit érdemes megemlíteni, az elmúlt napok esőzései nem kímélték a szőregi pályát. Ennek alighanem a játék szempontjából is lesz jelentősége.
A mérkőzés Soós István sípjelére 14 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Pikáns összecsapásnak ígérkezik a táblázat 16. és 14. helyezett csapatának egymás elleni 90 perce. A tavaly nyári odavágón a vasutasok 4-0-ra nyertek az Izabella híd lábánál, azon a meccsen pedig 64 percig volt a pályán a hazai együttesben Bodó Attila, aki most vasárnap már szőregi mezben futhat ki a gyepre mint játékos-edző. Nem ő volt a Rákóczi egyetlen igazolása télen, mind a távozók, mind az érkezők körében jelentős mozgás ment végbe a kiesés elkerülésének reményében. A cél eléréséhez persze leginkább győzelmekre lenne szüksége a Szőregnek, annál is inkább, mivel az előttük álló Kistelekhez képest 11 pont a lemaradásuk, akárcsak a SZVSE-hez képest. Vérbeli alsóházi rangadót vívhat tehát egymással a két gárda, hiszen mindkét fél számára rendkívül fontos lenne a három bajnoki egység begyűjtése. A megyei I. osztály teljes átigazolási körképe ide kattintva olvasható!

Döntetlenre végzett egymással a Szőreg és a SZVSE - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=613191

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.