Közélet

Botka bűvészkedése a büdzsével - a sarokszámok mögé tekintettek a szegedi civilek

Botka bűvészkedése a büdzsével - a sarokszámok mögé tekintettek a szegedi civilek

2016. február 25., csütörtök
Botka bűvészkedése a büdzsével - a sarokszámok mögé tekintettek a szegedi civilek
penz

Szeged város 2014. évi és az idei költségvetését veti össze és elemzi a Civil Városi Unió. Többek között bemutatják, hogy Botka Lászlóék - miközben takarékosságról szónokolnak - a szegedi lakosság egyre növekvő sarcolásával érnek el bevételnövekedést, és folyamatosan jelentős mértékben emelik a városi cégek támogatását. A SZEGEDma.hu-hoz eljuttatott civil analízis alább olvasható.

Tudnivaló, hogy a 2014. évi költségvetést még a jobboldali többségű, míg az ideit a polgármestert támogató többséggel bíró közgyűlés fogadta el

(a február 12-i ülésen – a szerk.).

Ezért, valamint a folyamatosan zajló egymásra mutogatás miatt tartottuk szükségesnek a két költségvetés összehasonlítását olyan tényadatok megismertetésével, amelyek a vitában fel sem merültek, vagy egyoldalúan mutatták be azokat. Az előző évekhez hasonlóan idén sem okozott meglepetést

a polgármester előterjesztése,

amely 10 oldalon keresztül tömény kormányzati bírálatot tartalmaz. Bár a központosítás kritikájával többnyire egyet kell érteni, azért üdvös lenne, ha

Botka László

a szocialista propaganda helyett végre Szeged gazdaságával is foglalkozna. Miként hasznos lenne az is, ha a képviselők többsége legalább minimálisan tisztában lenne az előterjesztések tartalmával, és egy 170 ezres város költségvetéséről ne 12 perc alatt mondjanak véleményt, mint ahogyan az a

pénzügyi bizottságban

előfordult.

Ezt nem a szegediek fizetik?

A polgármester folyamatosan a kormányzati forráselvonásra hivatkozik (sokszor jogosan), ám minden alkalommal elfelejti, és persze nem is számszerűsíti, hogy a forráselvonásokkal együtt feladatokat is átvállalt az állam.

A csökkenő finanszírozást nem új lakossági adónemek kivetésével, hanem takarékos gazdálkodással ellensúlyozza a városvezetés

– üzeni a polgármester. Csakhogy a bevételek növelésének más eszközei is vannak. Nézzünk erre néhány példát:

Parkolási díjbevételek - 2014: 593 millió Ft, 2016: 856 millió Ft Építményadó - 2014: 2557 millió Ft, 2016: 3100 millió Ft Telekadó: 2014: 0, 2016: 100 millió Ft

Csupán ez a három tétel

725 millió forint többletkiadást ró a szegediekre

, és akkor még nem is beszéltünk az idegenforgalmi adó, a lakbér, a közlekedési bérletek árának drasztikus emeléséről, vagy a környék egyik legmagasabb iparűzési adójáról.

Takarékos gazdálkodás Botka módra?

A polgármester kommunikációja azon alapszik, hogy a jelenlegi ellenzék az előző ciklusban

„széttalicskázta”

a város vagyonát, míg a mostani városvezetés

„szakértő”

irányítása mellett a kormány elvonásai ellenére sikeres és takarékos gazdálkodást folytat. (Ugye ismerős panelek ezek? Botka László miközben a kormányt bírálja, ugyanazokat az eszközöket használja. Lásd még: közgyűlések vezetésének stílusa.) Botka László, illetve

Szentgyörgyi Pál

és

Nagy Sándor

alpolgármesterek sokat hangoztatott állítása, mely szerint kevesebb támogatásból jobban működnek a városi cégek, tényszerűen cáfolható. „A városüzemeltetési feladatokon belül kiemelt jelentőséggel bír a gazdasági társaságok támogatásának nagyságrendje. Az önkormányzati gazdasági társaságok által ellátott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok együttes összegére

4.487.385 ezer Ft

került biztosításra.” Ez az idézet a

2014. évi (jobboldali többségű!)

önkormányzat költségvetési előterjesztéséből származik.

A 2016-os

előterjesztés szó szerint megegyezik az idézettel, csupán egy apró különbség van: az összeg

4.580.902 ezer Ft

(azaz 93,517 millió forinttal több – a szerk.). Íme néhány további példa a takarékos gazdálkodásra:

2014.

évi költségvetés 28. oldal: képviselők és szakbizottsági tagok költségei

98 millió Ft. 2016.

évi költségvetés 26. oldal: önkormányzati képviselettel kapcsolatos díjazások, költségek

143,2 milló Ft.

Ismeretes, hogy az előző ciklusban egy alpolgármester működött, miközben a polgármester parlamenti képviselői feladatait is végezte. Most – ettől a feladatától mentesülve – már három alpolgármesterre van szüksége. Egy alpolgármesteri funkció a titkársággal, járulékos költségekkel minimum 1,5 millióba kerül havonta. A két pluszpozíció évi mintegy

36 milliójába kerül a szegedieknek.

Tavaly februárban 12 önkormányzati cég vezetőjének bére emelkedett átlag bruttó 200 ezer forinttal. Ez a járulékos költségekkel együtt éves szinten legalább

40 milliós kiadási többletet

jelent a városi büdzsé számára. Nem vitatva a béremelések jogosságát, azért mégis csak furcsa, hogy a bérrendezés akkor vált égetően fontossá, amikor a vezetőcserék megtörténtek, főleg annak ismeretében, hogy effajta bérrendezés 2008 óta nem volt... A önkormányzati tulajdonú társaságokkal kapcsolatosan van még pár érdekesség a költségvetés soraiban. A már említett 4,5 milliárdos támogatáson túl találunk még jó néhány tételt, melyek szintén ezeknek a társaságoknak juttatnak forrásokat. Ilyen például a Partfürdő nyári előkészítésére adott 15 millió a Szegedi Fürdők Kft. részére és újabb 15 millió a Partfürdő üzemeltetésére és karbantartására a Szegedi Rendezvény- és MédiaközpontNonprofit Kft. számára vagy a Szegedi Közlekedési Kft. 90 milliós eszközfejlesztése és 18,5 milliós informatikai fejlesztése, esetleg Sport és Fürdők 60 milliós sportlétesítmény üzemeltetési és az Anna Fürdő 9 milliós felújítási kerete. Természetesen nem ezek szükségességét vitatjuk, csupán azt kívánjuk jelezni, hogy ezek az összegek szintén a társaságok finanszírozását növelik, így még inkább cáfolható az a városházi állítás, ami a kevesebb pénzből jobb gazdálkodást folytató cégekről szól. Mindezek mellett – bizonyára a kitűnő gazdálkodás eredményeképpen – a már eddig is jelentős hitelállománnyal birkózó cégek újabb hiteleket vehetnek fel az önkormányzat kötelezettségvállalása vagy kezessége mellett.

50 milliót a Környezetgazdálkodási Kft., 62 milliót a Sport és Fürdők, 480 milliót a Közlekedési Kft. és 1,3 milliárdot az IKV. (Többek között zálog terheli a Dózsa utcai parkolóházat is.)

Az IKV-val kapcsolatos további érdekes adat:

ingatlanértékesítésből 506,8 millió Ft bevétel van betervezve, miközben 2014-ben ez a szám 70 millió volt.

Vajon mire alapozták ezt a nagyságrendet, mit akarnak még eladni?

Hová tűnt a Napfényfürdő ára?

Elgondolkodtató, hogy a felsorolt tényeket még csak meg sem említették a költségvetés vitája során! Az is beszédes, hogy egyetlen képviselő sem tette szóvá, vajon miért nem szerepel a költségvetés bevételei között a

Napfényfürdő

áprilisban esedékes

1,4 milliárdos vételára?

Két eset lehetséges: vagy nem annyi lesz a bevétel (veszteségbeszámítás?), vagy a városvezetés tartalékként számol vele, amit a költségvetési módosításokon keresztül szabadon felhasználhat. Mindezek fényében talán más megvilágításba kerül

a gazdaságossági indokokkal megszüntetett óvodák ügye

is. Miután az óvodák finanszírozását nagyobbrészt az állam fizeti, egy-egy óvodán a költségvetéshez mérten elhanyagolható összeget spórolhat az önkormányzat évente. Ennek tükrében érthetetlen, hogy évi pár tízmillió fejében megszüntessenek 73 államilag finanszírozott álláshelyet, és utazgatásra kényszerítsenek több tucatnyi kisgyermekes családot – más településeken ez elképzelhetetlen lenne. Ha csak nem ebben is az ingatlanok eladása a cél. Bizonyára sokan emlékeznek az Árpád Nevelőotthon ügyére. Ott is a csökkenő létszámra hivatkoztak annak idején – ma egy

bevásárlóközpont van a helyén...

Civil Városi Unió

Takarékosság Botka módra: lakossági sarcok, emelkedő városi költségek, trükközések a büdzsé számaival - állítják a szegedi civilek.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=612128

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 24.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.