Közélet

Az LMP visszacsábítaná a tömegközlekedési eszközökre a szegedieket

Az LMP visszacsábítaná a tömegközlekedési eszközökre a szegedieket

2016. február 11., csütörtök
Az LMP visszacsábítaná a tömegközlekedési eszközökre a szegedieket
kettes_villamos14_gs

A probléma megoldását a bérletárak radikális csökkentésében látják. Ma gyakran egy ember számára is olcsóbb az autó, mint a villamos.

"Szegeden egyértelműen csökkent az utóbbi években a tömegközlekedést használók száma, amire a városvezetés a bérletárak növelésével és járatritkításokkal válaszolt" - mondta

Sarlós Ferenc

fizikus, a Lehet Más a Politika aktivistája, aki szerint ez egy ördögi kör, mert az önkormányzat reakciói miatt még kevesebben használják a közösségi közlekedést, s végül csak néhány fővonal marad meg. Ezzel párhuzamosan nő a gépkocsiba ülők száma, ami terheli a környezetet, szmog kialakulásához vezet és rongálja az utakat. "Úgy gondoljuk, hogy első lépésként a bérletárakon kell változtatnunk. Ugyanis olyan drágák a szegedi helyi bérletek, hogy akár egy főnek is megéri autóba ülnie!" - mutatott rá a fizikus. Húszszázalékos bérletárcsökkenés számításaik szerint megállítaná ezt a folyamatot, amennyiben pedig a jelenlegi ár ötven százalékárért adnák a bérletet, akkor megfordítható lenne a trend, mert ez utóbbi esetben anyagilag nem érné meg a gépkocsi használata, csak azok szállnának autóba, akik egyébként sem vennék igénybe a közösségi közlekedést. Az LMP megvizsgálta a SZKT jegybevételeit, s arra jutottak, hogy 450-500 milliós bevételcsökkenést jelentene a cégnek, ha a felére csökkentenék a bérletárakat (a jegyárak változatlanul hagyása mellett), amely kiesés valójában ennél kisebb mértékű lenne a visszatérő utasok miatt. E cél eléréséhez azt javasolja az LMP

módosító indítványában

, hogy a villamosközlekedés elektromos hálózatát oly módon alakítsák át, hogy a járművek fékezésekor keletkező elektromos energiát vissza tudják táplálni az elektromos hálózatba. Számításaik szerint ezzel évente 150-200 millió forintot spórolhatna az SZKT a villanyszámláján, s ebből húszszázalékos bérletárcsökkentést lehetne végrehajtani. Sarlós Ferenc kiemelte, ha elfogadják a javaslatukat, s valóban erre a célra költik az így megmaradt pénzt, akkor további javaslatokat nyújtanak be, hogy elérhessék a kívánt kedvezményes bérletárakat.

A helyi tömegközlekedést igénybe vevők számának csökkenése, illetve a növekvő árak ellen tenne a szegedi LMP - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=608633

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.