Közélet

Óvodabotrány: Bartáné Tóth Mária lemondását követeli a szegedi Jobbik (FRISSÍTVE - megszólalt egy korábbi óvodavezető)

Óvodabotrány: Bartáné Tóth Mária lemondását követeli a szegedi Jobbik (FRISSÍTVE - megszólalt egy korábbi óvodavezető)

2016. február 9., kedd
Óvodabotrány: Bartáné Tóth Mária lemondását követeli a szegedi Jobbik (FRISSÍTVE - megszólalt egy korábbi óvodavezető)
rokas_ovoda003kf

A szegedi Jobbik gazdasági indokokat sejt az óvodabezárások hátterében, az intézkedést továbbra is megalapozatlannak és átgondolatlannak tartják. "Ez látszik abból is, hogy két ingatlant az IKV hasznosítására írnak ki, kettőbe pedig az óvodák igazgatóságát és a bölcsődék igazgatóságát helyezné el a város" - mondta Tóth Péter.

A Jobbik szegedi szervezete továbbra sem kapott érdemi választ arra, mi indokolja a városban működő öt önkormányzati fenntartású óvoda bezárását - aggályaikról február 1-jén is tartottak már egy sajtótájékoztatót.

Rácz Tibor

, a szegedi szervezet alelnöke szerint gazdasági indokok állhatnak a bezárások hátterében, az ingatlanokra pályázik a város. Félőnek nevezte azonban, hogy a mesterséges létszámkurtítással tönkreteszik a családokat, a csoportösszevonásokkal mindennek tetejében pedig ellehetetlenítik a gyerekek nevelését, ellátását. Hozzátette, a baloldali városvezetés egy eddig jól működő óvodai rendszert készül darabokra zúzni, aminek többek között az lehet az eredménye, hogy komplett családok költöznek el a Tisza-parti városból. "A városnak ez nem lehet célja, ezért arra kérjük

Botka Lászlót

, ha jó politikusnak tartja magát, márpedig egy jó politikus elismeri, ha hibás döntést hoz, akkor ennek megfelelően vonja vissza és kérjen bocsánatot a szegedi szülőktől. Illetve, mivel az óvodák igazgatóságának vezetője,

Bartáné Tóth Mária

közgyűlési felhatalmazás nélkül megkezdte az óvodák bezárásának technikai lebonyolítását, ezért felszólítjuk arra, hogy azonnali hatállyal mondjon le! Bebizonyosodott az a felvetésünk, amit tavaly kinevezése kapcsán is elmondtuk, hogy az ő személye szakmailag alkalmatlan erre a feladatra, politikailag befolyásolható" - mondta az alelnök.

jobbik_sajttaj004kf

Tóth Péter

, a szegedi szervezet elnöke azt a kérdést vetette fel: hogyan akar óvodai épületeket felújítani a város azzal párhuzamosan, hogy a csoportokban a törvényben előírt maximumra emeli a létszámot? A tervezés átgondolatlan, nem pedagógiai érvek, hanem gazdasági indokok állnak a háttérben - folytatta. "Ez látszik abból is, hogy két ingatlant az IKV hasznosítására írnak ki, kettőbe pedig az óvodák igazgatóságát és a bölcsődék igazgatóságát helyezné el a város. A Gáspár Zoltán utcai óvodában orvosi rendelőintézetet tervez a városvezetés az előterjesztés alapján, ezt is elég furcsának tartjuk, hiszen a tavalyi évben más intézkedések szerint gyermekorvosi körzeteket szüntetett meg a város." A szegedi Jobbik elnöke megemlítette azt is: ezek az intézkedések nem tartozhatnak Szeged jövőképébe, a szülők is aktívan tiltakoznak az

online petícióban

az óvodabezárások ellen, már közel ötszázan adták hozzá nevüket.

Megszólalt egy korábbi óvodavezető

Az említett online petíciós oldalon bukkantunk rá a Gáspár Zoltán utcai óvoda volt vezetőjének bejegyzésére. Igaz, a hozzászólást nem írta alá, ellenben a bemutatkozásában összefoglaltakkal sikerült azonosítanunk.

Szerencsésné Bessenyei Éva

arról ír, 1993-ban alakították át óvodává a korábbi bölcsődei épületet, s azóta is sikerrel működik. Tornaterem, szertár és parkos udvar várja a kicsiket minden nap. Idővel a nevelőtestületben is emelkedett a szakmai munka színvonala: a szegedi ALAP Pedagógiai Központ bázisintézménye lett, a dél-alföldi régióban egyedüliként, később drámajáték, játszóház, sportfoglalkozások is helyet kaptak az óvodában. A testület szorgalma példaként szolgált más intézmények előtt is, rendszeresen szerveztek tájékoztató napokat, fórumokat. "Egyre nagyobb érdeklődéssel voltak a szülők irányunkban, egyre többen választották az óvodánkat a szülők a gyerekeiknek.

<...>

Feltöltöttségünket fokozatosan értük el , az utóbbi években már túljelentkezés volt az óvodánkban. Mesterségesen lett a lehetségesen felvehetők létszáma tavaly megadva, számomra érthetetlenül. " - írja név nélkül. A Gáspár Zoltán utcai óvoda vezette be először a kompetencia alapú nevelést, valamint úttörők voltak a tehetséggondozásban. "Sajnálom, hogy ezt a petíciót nem én indítottam el, de remélem, hogy ezen keresztül eljutnak majd a gondolataink a város döntést hozó szakembereihez, és elgondolkoznak, hogy mekkora tévedés bezárni egy ilyen jó helyen lévő, feltöltött, szakmailag jól működő óvodát. Kívánom, hogy legyenek önmagukhoz hűek a döntéshozók, gondolják át a határozat hozatal előtt még egyszer szándékukat., és hozzanak több száz ember számára kedvező döntést" - zárta gondolatait.

"Ez látszik abból is, hogy két ingatlant az IKV hasznosítására írnak ki, kettőbe pedig az óvodák igazgatóságát és a bö...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.