Közélet

Toroczkai: A migránshullám ellenére is fejlődött, gyarapodott Ásotthalom 2015-ben!

Toroczkai: A migránshullám ellenére is fejlődött, gyarapodott Ásotthalom 2015-ben!

2016. január 5., kedd
Toroczkai: A migránshullám ellenére is fejlődött, gyarapodott Ásotthalom 2015-ben!
kamerarendszer_sajttaj007kf

Ásotthalom számára a 2015-ös esztendő elsősorban az illegális migráció elleni harcról szólt, de ahogy Toroczkai László polgármester a SZEGEDma.hu-nak kifejtette, közben igyekeztek fejlesztéseket is eszközölni a településen. A homokháti település ledolgozta adósságait, gyarapodott a gépjárműparkjuk, valamint többek között utakat és járdákat is építettek.

Ásotthalom a híradásokban legtöbbször az illegális migráció kapcsán szerepelt 2015-ben, és való igaz, hogy a homokháti település volt az egyik leginkább érintett Csongrád megyei település a migráció kapcsán, de számos eredményt is fel tudnak mutatni.

Toroczkai László

, a település jobbikos polgármestere a SZEGEDma.hu-nak elmondta, számos pályázaton sikerrel szerepeltek, és több beruházást is meg tudtak valósítani. „Attól függetlenül, hogy a tevékenységem mintegy 90%-a a migrációhoz kapcsolódott, működtetni kellett a települést, pályázni kellett és pénzügyileg stabilizálni kellett Ásotthalmot. Megválasztásomkor nagyon nehéz anyagi helyzetben voltunk, egy körülbelül 50 millió forintos lyukat sikeresen betömtünk 2014-ben, így idén már elmondhatjuk, hogy minden szempontból pozitívba fordultak az önkormányzat mutatói” – jelentette ki. Ez azt jelenti, hogy 2-300%-kal növekedtek Ásotthalom pénzkészletei, a gépjárműparkjuk 600%-os vagyongyarapodást tudott elkönyvelni, illetve 6 hektár termőfölddel is növekedett a település vagyona.

asotthalom mezoorseg auto foto toroczkai laszlo

Megjegyezte, a célok eléréséhez szükség volt az ásotthalmi lakosság türelmére és kitartására, hiszen a 2014-es választások után sok problémával néztek szembe, és viszályoktól, megosztottságtól sem voltak mentesek a hétköznapok. „Azt mondhatom, mára teljes egység alakult ki Ásotthalmon, amit egy új művészeti alkotással koronáztunk meg. A

Hírhozó Angyal-szobor

Tóbiás Klára

, a Magyar Arany Érdemkereszttel díjazott szobrászművész alkotása a templomunk előtt található. Ezzel befejeztük a templomunk környékének a rendbetételét is, hiszen új járdák és parkolók is épültek” – ismertette Toroczkai László. A polgármester beszámolt arról is, hogy tizenhat Csongrád megyei településen – köztük Ásotthalmon is –

térfigyelő kamerarendszert építettek ki pályázati forrásból

, amire nagy szükség volt a polgármester szerint, illetve a meglévő rendszer bővítését is szorgalmazza. Mint elmondta, nemcsak a belterületet, hanem a külterületi bevezető utakat is kamerákkal figyelik immár. Toroczkai elmondta azt is, hogy két kisbuszt nyertek pályázaton a tanyagondnoki szolgálat és a civil szervezetek munkájához. Ezek a járművek az Ásotthalmon működtetett iskolabusz szolgáltatást is kiszolgálják, amire azért van szükség, mert a lakosság fele, mintegy kétezren a tanyavilágban élnek, és így segítik a gyermekek óvodába és iskolába való eljutását, illetve hazaszállításukat is megoldják. „Jelentősen növelte a gépjárműparkunk értékét, hogy 5,5 millió forintból,

közadakozásból

vásároltunk egy új terepjárót” – tette hozzá. Ingatlanokkal is gazdagodott Ásotthalom, új településüzemeltetési központot építenek ki, illetve a nemrég megnyílt Rózsa Sándor Emlékház is nyereségesen működött az illegális migráció ellenére. A

Rózsa Sándor Fesztivált

is megtartották, mely keretében átadták a betyárról elnevezett emlék utat, illetve

a rendezvény keretében két homokháti testvér házasodott

: Királyhalom és Ásotthalom fűzte szorosabbra kapcsolatait.

rozsa_sandor_feszt_2015BB_L4166

A sportélet felélénkülését is kiemelte évértékelőjében a polgármester, labdarúgó csapatuk a megyei I. osztályban a legjobbak között van, a megyei kupadöntőt Hódmezővásárhellyel játszották és kikerültek az országos főtáblára is. A jó sportteljesítmény mellé sikeres pályázat is párosult, a TAO-n 21 milliói nyertek, amiből jövőre sportpályájuk világítását építik ki. „Remélem jövőre is sikeresek leszünk a TAO-pályázaton, célunk, hogy lelátója is legyen a pályánknak. Úgy szeretném zárni polgármesteri ciklusomat, hogy Ásotthalmon is legyen futballstadion, hiszen annyira jó a csapatunk, hogy majdnem följutottunk az NB III-ba. De hiába jó a csapat, ha nincsenek meg a technikai feltételeink, nem tudnánk elindulni” – részletezte a polgármester. Kérdésünkre Toroczkai elmondta, gyakorlatilag pályázati forrásokból tudnak fejleszteni, köztudott, hogy Ásotthalom rendkívül szegény település, így nincs is esélyük arra, hogy pályázatok nélkül fejlődjenek. „Ebből a szempontból rendkívül nagy várakozással tekintek az előttünk álló esztendő elé, hiszen az helyhatóságok számára legfontosabb operatív program, a Csongrád Megyei Önkormányzat által koordinált TOP, és mi ebből számítunk forrásokra. Van hová fejlődnünk, hiszen Ásotthalom azon kevés települések közé tartozik, ahol a közintézmények egy részét sem újították fel az elmúlt 10-20 évben. Minimális a kerékpárút-hálózatunk is, vagyis nagyon sok területen kell, hogy fejlesszük a települést ebben az uniós fejlesztési ciklusban” – magyarázta.

megyei_kozgyules_morahalom39_gs

Arra a kérdésünkre, hogy az illegális migráció mennyire riasztotta el Ásotthalomról a cégeket, befektetőket, netán a betelepülőket, Toroczkai László elmondta, hogy nagy veszélyt jelentett a helyzet, hiszen pont a település két, választási programjában meghatározott kitörési pontjának, a turizmusnak és a mezőgazdaságnak, illetve az ahhoz kapcsolódó feldolgozó iparnak okozta a legnagyobb károkat az illegális bevándorlás. „Itt nemcsak arról van szó, hogy a mi életünket megkeserítették a migránsok, hanem a fejlődési lehetőségeitől fosztotta volna meg Ásotthalmot, ha nem sikerül megfékezni” – közölte. A polgármester hangsúlyozta, jelenleg teljes a béke Ásotthalmon, maximálisan helyreállt az a nyugalom, ami 2012 előtt jellemezte a települést. Hozzátette, a homokháti település tanyavilágában már ugyanis akkor megjelentek a migránsok, igaz sokkal kisebb létszámban, mint 2015-ben. „Kijelenthetjük, hogy ma már nemcsak Magyarország, hanem Európa legbiztonságosabb települése is vagyunk, hiszen a magyar rendőrségen és katonaságon kívül, szlovák, cseh és lengyel határőrök is közreműködnek a határvédelemben. A közbiztonság maximálisan jónak mondható, még azt a néhány, tanyákat feltörő bűnözőt is sikeresen elfogták a mezőőrségünk, a polgárőrségünk és a rendőrség együttműködésének köszönhetően” – fogalmazott Toroczkai László. A polgármestertől megtudtuk, az ideiglenes biztonsági határzár ellenére szinte minden nap próbálkoznak illegális migránsok a kerítést megrongálva átlépni Magyarországra, de őket még a határon egyből elfogják.

A migráció ellenére Ásotthalom növelte pénzkészleteit, gépjárműveket szereztek be, utakat és járdákat építettek – tudatta Toroczkai László.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=599212

Szerző: Szegedma Hírportál2016. január 4.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.