Írjon nekünk

Kultúra

Rockert, restaurátort és koreográfust tüntettek ki a Szeged Kultúrájáért Díjjal + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

dijatado16_gs

Kerek Attiláné koreográfus, Szabó Tamás restaurátorművész és Szurdi Zsolt zenész vehette át idén a Szeged Kultúrájáért Díjat. További tizenegy fő munkásságát díjazták Kölcsey-éremmel.

A Szent-Györgyi Albert Agóra adott otthont idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségnek, amelyen a hagyományokhoz híven átadták a 2011-ben alapított Szeged Kultúrájáért Díjakat és Kölcsey-érmeket. Az ünnepség elején megemlékeztek Szeged január elsején elhunyt díszpolgáráráról, az Oscar-díjas Zsigmond Vilmosról. Az ünnepségen nem tudott jelen lenni Orbán Hedvig, az Agóra vezetője, aki az emberi erőforrások miniszterétől vette át intézménye nevében a Minősített Közművelődési Intézmény címet. Solymos László (MSZP) alpolgármester beszédében leszögezte, a magyar írók, zenekarok, filmesek ma is sikeresek, külön kiemelte Kertész Imre Nobel-díját és a Saul fia elismeréseit. Hangsúlyozta, a város kultúrája az ország kultúrájának része, ez azonban mit sem érne azok nélkül, akik ezeket az értékeket közvetítik.

Kerek Attiláné a város táncművészetéért végzett munkásságáért kapta meg a Szeged Kultúrájáért Díjat, többek között a Szeged Nemzeti Színház, az ÉDOSZ Szegedi Táncegyüttes tagjaként és az Akropolis Táncegyüttes vezetőjeként érte el sikereit. Rajta kívül Szabó Tamás restaurátorművész a Móra Ferenc Múzeum munkatársa, Aba-Novák Vilmos freskójának restaurálója és Szurdi Zsolt zenész kapta meg a nívós díjat. Szurdi több mint negyven éve része a város zenei életének, 1980-ban alapította a Városi Rock Klubot, a rendszerváltozás után tizenkét éven át őrizte a Szegedi Ifjúsági Napok hagyományait.

Kölcsey-éremmel tüntették ki Sinkó János festőművészt, a 90 éves Szegedi Egyetemi énekkart, Bátyi Zoltán írót, újságírót, Finta János zenei szervezőt, Szabó Gabi színművészt, Hajszán Kitti táncművészt, Egyed Erika kulturális szakembert, Bajusz Jánosné könyvtárost, Simoncsics Pál néptáncost, koreográfust, Lednitzky Andrást, a Szegedi Zsidó Hitközség elnökét és Sin Katalin gordonkaművészt, zenepedagógust.

Kerek Attiláné koreográfus, Szabó Tamás restaurátorművész és Szurdi Zsolt zenész vehette át idén a Szeged Kultúrájáért Díjat..KLIKK: http://szegedma.hu/?p=602824

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 21.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Jakupcsek Gabriella: Ha férfi lennék, örülnék, ha a feleségem szeretne dolgozni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

És te hogy vagy? Bővebben – kérdezi Jakupcsek Gabriella a most karácsonyra megjelenő második könyvében.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Thealther Európa legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Európában idén 715 fesztivál kapta meg a minősítő oklevelet.

Tovább olvasom

Aktuál