Sport

Kosárlabda: Fehérvárott nyitja az új évet a Szedeák

Kosárlabda: Fehérvárott nyitja az új évet a Szedeák

2016. január 8., péntek
Kosárlabda: Fehérvárott nyitja az új évet a Szedeák
szedeak-falco026kf

A háromhetes szünetet követően az Alba otthonában vendégeskednek a szegediek, akik végre teljes csapattal készülhettek.

Hosszú pihenőre vonultak karácsony előtt a férfi kosárlabda NB I/A csoportos bajnokság résztvevői, hiszen a küzdelmek három hetet követően folytatódnak. Akadt tehát idő a regenerálódásra, a hibák javítására, a különböző nyavalyák kúrálgatására, ám ezzel együtt komoly kérdés, hogy mely együttesek lendületét töri meg ez a leállás. A rendkívül tömör középmezőnyben jelenleg tizenegyedik helyen álló Naturtex-SZTE-Szedeák legutóbb bravúros teljesítménnyel múlta felül a Falcót, és a mieink abban bíznak, hogy ezt az év végi formát sikerül átmenteni az új esztendőre is. Arra az évre, mely roppant nehéz összecsapásokkal indul: most szombaton a TLI-Alba Fehérvárhoz, egy héttel később az Egis Körmendhez látogatnak Kiss Zsolték.

Online

Szombaton 19 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

"A legjobb és legfontosabb hír a csapat háza tájáról, hogy szerencsére mindenki egészséges, nincs sérült vagy beteg, így teljes kerettel tudtunk készülni az utóbbi időszakban. Kicsit furcsa perióduson vagyunk túl, akárcsak a többi gárda, hiszen az ünnepek miatt hol pihentünk, hol edzettünk, mindenesetre igyekeztünk a lehető leghasznosabban kitölteni ezt a három hetet.

Armelin

még haza is látogatott a családjához az USA-ba, de múlt vasárnap óta már mindenki a fedélzeten, azóta teljes gőzzel tréningezünk, dolgozunk. Feltöltődtünk, regenerálódtunk, és a korábbiakban elkövetett hibákra, azok korrigálására is fordítottunk figyelmet. Két rendkívül nehéz idegenbeli találkozó vár ránk az új év elején. Ezeket arra szeretnénk felhasználni, hogy a lehető legtöbbet profitáljunk belőlük, építkezzünk az ezek után következő sorsdöntő, ki-ki mérkőzésekre. Szombati ellenfelünk, az Alba roppant egységes és komplett alakulat, az idén jóval erősebb, mint az előző szezonban, és mestere,

Dzunics Braniszláv

magyarországi munkásságáról is csak a legnagyobb tisztelet hangján beszélhetünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a fehérváriak komoly ambíciókkal vágtak neki ennek a bajnokságnak, és ők a meccs esélyesei, ennek ellenére persze ezúttal sem feltartott kézzel lépünk majd pályára, mindent kiadunk magunkból, aztán meglátjuk, ez adott pillanatban mire lesz elegendő. A helyzetünket nehezíti, hogy az Alba immár öt remek légióssal rendelkezik, és számos olyan kosarasa van, aki szinte minden pozíciót be tud tölteni, ami főként a támadásban számtalan variációs lehetőséget biztosít szombati vendéglátónknak. Ez ellen kell valahogy megtalálnunk az ellenszert védekezésben, csakis akkor lehet keresnivalónk" - összegzett

Nikola Lazic,

a Szedeák vezetőedzője. A négyszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes, a tabellán e pillanatban ötödik Alba a napokban igazolta le ötödik légiósát, aki az eddig hírek szerint a Szeged ellen még nem mutatkozik be, persze a honi pontvadászatban láttunk már ennél nagyobb fordulatokat... Az új külföldi a többiekhez hasonlóan egy amerikai játékos:

Kenny Chery

(1-2),

Tristan Spurlock

(4),

Anthony Myles

(2) és

Ryan Pearson

(4) után immár a 4-es és 5-ös poszton is bevethető

Judge Wally,

teljes nevén Wallace Eugene Judge Jr. is a kék-fehérek kötelékébe tartozik. A 25 éves, 206 centiméter magasra nőtt, 113 kg súlyú kosaras a tavalyi szezonban Myles és

Lóránt Péter

csapattársa volt az olasz élvonalbeli Pesaróban, a nyáron pedig az argentin Penarol együtteshez szerződött, de sok időt nem töltött ott. A TLI-Alba opciós szerződést kötött vele, január végéig kell meggyőznie a szakvezetést. Az amerikai játékosok mellett olyan magyar klasszisok erősítik egyébként a Fehérvár gárdáját, mint a rutinos válogatott irányító,

Simon Balázs,

a hátvéd

Supola Balázs

, a szerb származású, kettős állampolgárságú bedobó,

Luka Markovics

, a már említett válogatott center, Lóránt vagy a korábbi szedeákos középjátékos,

Csorvási Milán

. Bő rotációval dolgozhat tehát Dzunics mester, és nem lesz könnyű dolga a Szegednek, ha partiban akar maradni az igencsak acélos hazaiakkal...

Így játszott az Alba Fehérvár a 12. fordulóban:

MARSO Nyíregyháza - TLI-Alba Fehérvár 87-97 (20-29, 21-27, 24-17, 22-24). Alba:

Chery 13/3, Supola 7, MYLES 17/12, SPURLOCK 15/9, LÓRÁNT 14. Csere: PEARSON 26/3, Simon B. 5/3, Markovics, Csorvási. Vezetőedző: Dzunics Braniszláv.

A két együttes legutóbbi bajnokiján (2015. április 1.):

Naturtex-SZTE Szedeák – TLI-Alba Fehérvár 86–98 (20-12, 21-22, 27-32, 18-32).

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Papp Péter, Hegedüs Tibor, Válé Flórián (Valovics István)

Szedeák:

JEREMINOV 21/6, Molnár A. 2, CIRIC 30/12, Stefanovics 6/3, Balaban 21. Csere: Mike, Meleg, Molnár B., Kuntics 6, Varga, Révész. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Alba Fehérvár:

Tóth P. 6, KOVÁCS 14/6, SUPOLA 12/6, Gilchrist 6, Csorvási 5. Csere: SIMON 14/9, Czirbus, Juhos 8, Kovács, Molnár M., Mitchell 10/6, KROMAH 23/15. Vezetőedző: Góbi Henrik.

Kipontozódott:

Tóth P. (35′)

A 13. forduló műsora:

Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt péntek 18.00 Falco-Trend Optika KC Szombathely - Egis Körmend péntek 18.00 Atomerőmű SE - MAFC szombat 18.00 MARSO Nyíregyháza - Zalakerámia ZTE KK szombat 18.00 PVSK-PANNONPOWER - JP-TOP COP Jászberény szombat 18.00 Sopron KC - Kaposvári KK szombat 18.00 TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák szombat 19.00

A 12. forduló eredményei:

KTE-Duna Aszfalt - PVSK-PANNONPOWER 64-75 Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 83-69 Egis Körmend - Szolnoki Olaj KK 89-78 Kaposvári KK - JP-TOP COP Jászberény 95-80 Sopron KC - MAFC 91-87 MARSO Nyíregyháza - TLI-Alba Fehérvár 87-97 Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Trend Optika KC Szombathely 105-96

A bajnokság állása:

1. Atomerőmű SE 12 9 3 1002–900 0.875 2. Egis Körmend 12 9 3 1049–966 0.875 3. Szolnoki Olaj KK 12 9 3 1010–873 0.875 4. Zalakerámia ZTE KK 12 8 4 956–909 0.833 5. TLI-Alba Fehérvár 12 8 4 1086–932 0.833 6. Falco KC Szombathely 12 7 5 983–974 0.792 7. Sopron KC 12 7 5 968–919 0.792 8. Kaposvári KK 12 5 7 933–969 0.708 9. PVSK-PANNONPOWER 12 5 7 907–952 0.708 10. KTE-Duna Aszfalt 12 5 7 845–910 0.708 11. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 5 7 937–944 0.708 12. MARSO Nyíregyháza 12 3 9 927–1058 0.625 13. MAFC 12 3 9 937–1078 0.625 14. JP-TOP COP Jászberény 12 1 11 921–1077 0.542

Tavaly sikerült a győzelem Székesfehérváron a Szedeáknak, az idei első bajnokiját szombaton játssza Nikola Lazic együttese.http://szegedma.hu/?p=600169

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.