Közélet

Alig tíz perc elég a mentéshez + FOTÓK

Alig tíz perc elég a mentéshez + FOTÓK

2016. január 7., csütörtök
Alig tíz perc elég a mentéshez + FOTÓK
mentes_jegrol010kf

Mutatom, hogyan fogjuk csinálni - hangzott az utasítás a Maty-ér jegéről. Hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a vízimentők gyakorlatoztak csütörtökön az olimpiai központban, ahol bemutatták, hogyan zajlik a mentés.

"A vízimentők és a tűzoltók azt gyakorolják, hogyan lehet megközelíteni azokat a személyeket, akik alatt beszakadt a jég. Mivel nem sétálhatnak be a bajbajutotthoz, hason csúszva mennek érte, hiszen minél nagyobb felületen fekszenek, annál kisebb a fajlagos nyomás" - foglalta össze a gyakorlaton látottakat

Seller András

, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat vezetője. A Maty-ér jegén eközben egyszerre kettő, úgynevezett száraz búvárruhába öltözött tűzoltó, derekukon kötéllel irányította a mentést, míg másik két kollégájuk, ugyancsak megfelelő védőfelszerelésben, a jeges vízben várta a mentőcsapat érkezését. Alig tíz perc múlva már mindkét fagyoskodó búvár szilárd talajt érezhetett a lába alatt. "A segítőket mentés közben a partról biztosítják. Azt, aki a vízben van, éppen egy gerinchordágyra húzzák fel, hogy a partról a kötelek segítségével egyszerűbb legyen kivontatni" - mutatott a mentés végső fázisára a szakszolgálat vezetője.

mentes_jegrol005kf

Az elmúlt napok változékony időjárása miatt a befagyott tavakon csalóka lehet a jég vastagsága, mindössze 4-5 cm réteg borítja a hótól egyébként is latyakos felületet. A 0 Celsius-fokos vízben akár 20-30 másodperc alatt is bekövetkezhet a hidegsokk. "Szerencsére régen kellett utoljára mentenie a szakszolgálatnak. Évekkel ezelőtt egy egyetemista fiú vizsgaidőszakban a Tisza beállt jegén átsétált Újszegedre, majd amikor hazafelé ment a jégen, beszakadt alatta. A hídon közlekedők nem hallották a segélykiáltásait, több mint fél órát töltött a vízben. Sikerült őt élve kimenteni, de sajnos a kórházban meghalt." Seller András éppen ezért arra figyelmeztetett, folyóvízre - amire egyébként is tilos - sose merészkedjenek rá a sportolni vágyók, s a szegedi tavakra is csak akkor, ha a jégvastagság legalább 12 cm. "Ha valaki alatt mégis beszakadna a jég, ne vetkőzzön le a vízben, mert a ruha is szigetel valamelyest. A bajbajutottat nem szabad azonnal meleg helyre vinni, hiszen ha hirtelen beviszik egy 20 Celsius-fokos autóba, nagy rá az esély, hogy meghal. Fokozatosan kell felmelegíteni az átfagyott testet." A Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat nemcsak embereken, bajbajutott állatokon is segített már.

A 0 Celsius-fokos vízben akár 20-30 másodperc alatt is bekövetkezhet a hidegsokk.http://szegedma.hu/?p=600010

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 7.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.