Közélet

Konduktív fejlesztés az Ágotánál – szakmai konzultáció a családból kiemelt gyermekekért + FOTÓK

Konduktív fejlesztés az Ágotánál – szakmai konzultáció a családból kiemelt gyermekekért + FOTÓK

2015. november 17., kedd
Konduktív fejlesztés az Ágotánál – szakmai konzultáció a családból kiemelt gyermekekért + FOTÓK
konzultacios_nap08kf

Újszerű programot indított a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, intézményeikben konduktív pedagógiai módszerekkel fejlesztik a családból kiemelt gyermekeket, illetve a nevelőszülőket is megtanítják ezekre. A gyermekvédelem területén dolgozó szakembereknek meghirdetett konzultációs napon kiderült az is, miként ismerhetőek fel az idegrendszersérült gyermekek, és milyen fejlesztő programokkal lehet őket kortársaikhoz felzárkóztatni.

„Idegrendszersérült gyermekek vannak a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató berkein belül is, illetve ezt is elmondhatjuk, hogy az elhanyagolás az idegrendszerre is hatással van, eredményezhet elmaradottságot, amit a komplex mozgásfejlesztést pozitívan befolyásol, s így a későbbi iskolai előmenetelükben is segíti őket” – magyarázta

Tóth Beáta

, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató módszertani munkacsoport konduktora, aki az állami gondozott gyermekek komplex mozgásfejlesztését végzi. Kérdésünkre elmondta, ezek a gyermekek sok esetben nem tudnak játszani, mert nem voltak játékaik, nagyon keveset beszéltek hozzájuk, s ezek is már elmaradottságot okoznak. Tóth Beáta hangsúlyozta, munkájuk során a nevelőszülőket is megtanítják arra, hogy miként tudnak otthon egy játékos tevékenységbe beilleszteni bizonyos szakmai elemeket, amelyek a gyerek fejlődését támogatják. „Kisebb eredmények rövid idő alatt is elérhetőek, de tudni kell, ez egy fejlődési folyamat, mint ahogy a gyermek fejlődése is egy hosszabb folyamat. Ha ez pozitív élmény a gyermek számára és a nevelőszülő is úgy érzi, hogy ő ebből tanul, akkor nagyon hamar lehet eredményeket elérni” – fogalmazott. A konduktor elmondta, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató berkein belül hat hónapos kortól várják a gyermekeket, ettől a kortól ugyanis már bizonyos eltéréseket fel lehet ismerni, s ilyenkor az alapellátással együttműködve kapnak fejlesztést a gyermekek szakemberektől. Megtudtuk, idén februárban kezdték el ezt a munkát a szolgáltatónál, 120 gyermek vett részt vizsgálatokon, közülük 40-en vettek, illetve vesznek részt a foglalkozásokon. Hozzátette, ennél többüknek van szüksége fejlesztésre, vannak, akiket lakóhelyükön látnak el.

konzultacios_nap16kf

Az ÁGOTA Kulturális és Közösségi Központban rendezett konzultációs napon

Belina Katalin

, a Nyúlcipő Konduktív Alapítvány vezetője, konduktor-tanító, rehabilitációs szakember is előadást tartott. Az alapítvány elsősorban idegrendszer éretlen gyermekekkel foglalkoznak csecsemőkortól 16 éves korig, illetve kondkuktív pedagógiával is foglalkoznak, egészen felnőtt korig. „Az idegrendszer éretlen gyerekeknek az a jellemzője, hogy figyelemzavarosak, magatartás- és tanulási problémáik vannak, s ez szinte minden családban előfordul. Azonban van erre megoldás, nem kell beletörődni abba, hogy a gyerek például figyelemzavaros. Többféle terápia létezik, ezek egy része mozgáson alapszik és az idegrendszert fejleszti, és kiküszöbölhető velük az iskolaéretlenség” – magyarázta a szakember. Balina Katalinnak vegyes tapasztalatai vannak arra nézve, hogy mennyire nyitottak a szülők vagy éppen az intézmények a fejlesztő terápiákra. A budapesti székhelyű alapítvány együttműködik bölcsődékkel, óvodákkal és a védőnői szolgálattal is, de az sem ritka, hogy nem az intézményekben veszik észre a problémát, hanem a szülő figyel fel arra, hogy valami gond van a gyerekkel. Belina Katalin elmondta, nagyon sok tünet van, ami a gyerek idegrendszer éretlenségére utal, ezért azt javasolja a szülőknek, hogy amint észreveszik, hogy valami nem stimmel, és elkezdenek azon gondolkodni, hogy vajon normális dolgot tapasztal-e, akkor már érdemes szakemberhez fordulni, legfeljebb azt a választ kapja a szülő, hogy minden rendben van. Az időtényező rendkívül fontos a rehabilitációs szakember szerint, hiszen minél hamarabb kiderül a probléma, annál hamarabb meg lehet kezdeni a megfelelő terápiát. Az idegrendszer sokkal képlékenyebb, formálhatóbb fiatalabb korban, később a fejlesztés pont azért nehezebb és hosszadalmasabb, mert nehezebb befolyásolni.

konzultacios_nap14kf

Kovács Ernő

, Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott fontosnak nevezte az egyházi feladatvállalást a családból kiemelt gyermekek gondozása területén, mellyel kapcsolatban a felelősséget hangsúlyozta. Portálunknak elmondta, Tiszakécskén még polgármesterként került kapcsolatba ezekkel a gyerekekkel, és azt tapasztalta, hogy a nevelőszülők kiváló kapcsolatot ápoltak a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóval. „Azokat a problémákat, amelyeket a családjukból hoztak, önkormányzati intézményrendszerünkön keresztül a Szent Ágotával közösen sokkal könnyebben tudtuk volna kezelni, mintha külön-külön próbáltuk volna ezt megoldani” – magyarázta, miért is fontos a naprakész kapcsolattartás. Elmondta, akárcsak Csongrádban, Bács-Kiskun megyében is népszerűsítik a nevelőszülői hivatást, úgy értékelte, fontosak a szakmai konzultációs napok, hiszen egy állandó tanulási folyamat a családból kiemelt gyermekekkel való foglalkozás.

Új feladatvállalások a Szent Ágota Szolgáltatónál

A kötelező állami feladatvállaláson messze túlmutató munkát végeznek a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató intézményeiben, amelyekben tudatos szakmafejlesztést valósítanak meg.

Kothencz János

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Egyházi Módszertani Intézmény főigazgatója a konduktív pedagógiai módszereken kívül példaként elmondta, hogy sport életrendet indítottak útjára, mely keretében több ezer gyermek sportol rendszeresen, a közelmúltban

országos labdarúgó seregszemlét is tartottak

. Kulturális programrendszert is alkottak, mely keretében a tehetség- és készségfejlesztés területén érnek el szép eredményeket. „Évekkel ezelőtt vezettük be a Szenzitív Pedagogikoterápiás Módszert, vagyis az érzékenyítő pedagógiai programmodellt, aminek a gyakorlatba ültetését folytatjuk a jövőben is. Ez is egy olyan feladat, amelyet az ÁGOTA Alapítvány Felnőttképzési Intézményének köszönhetően adaptálunk a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál. Ezt a modellt Németország után Bulgáriában is átvették” – mondott további példát arra Kothencz, hogy mely területeken valósítanak meg a kötelező állami feladatvállaláson túlmutató munkát.

konzultacios_nap03kf

Ezen felül a Kiút Alapítványnak köszönhetően a kapcsolattartásban is érintett vérszerinti hozzátartozók irányába is felelősséget vállal a szolgáltató, a cél, hogy a testvérek ne kerüljenek be szakellátásba, illetve még az alapellátás szintjén segítsék azokat a családokat, ahol fennáll annak a valószínűsége, hogy az alapellátásba történő védelembevételt követően a szakellátásba kerülhetnek a gyerekek. Az egyházmegyei Karitász és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató azt tervezi, hogy egy napközbeni ellátást biztosítanak ezen gyermekeknek, illetve a drogprevenció területén is közös programban gondolkodnak a Kiút Alapítvánnyal. Az ÁGOTA Kulturális és Közösségi Központban játszóházat és nevelőszülő klubfoglalkozásokat szeretnének biztosítani, mellyel kapcsolatban Kothencz János elmondta, már el is kezdték a szervezőmunkát. „Ezekre a feladatokra az egyházmegye sokat áldoz, csak a sportéletrendre 20 millió forintot fordít, például úszásoktatást is bevezettünk gyermekeink számára” – tudatta a főigazgató. Élménypedagógiai programstruktúrájukkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy hétfőn reggel 8-től egészen vasárnap este 7 óráig folyamatosan várják a fiatalokat mind az öt megyében, ahol tevékenykedik a Szent Ágota Szolgáltató. Ebben a munkában nevelőszülők is részt vesznek a munkatársakon kívül. A szaktárcának is számára is készítenek javaslatokat a gyermekvédelmi szakellátás kapcsán, így például a pszichológusok számának növelését tartják indokoltnak a nevelőszülői hálózatokban. Kothencz János elmondta, hogy a speciális szükségletű gyerekeket ellátó intézményükben, Hajóson a törvényben meghatározott 5 fős szakmai létszámot 9 fősre bővítették, állandó szupervízort is foglalkoztatnak, továbbá a szabadidő eltöltésükhöz állandó facilitátort biztosítanak, amit mérföldkőnek nevezett a főigazgató.

konzultacios_nap10kf

Az egyházmegyei fenntartású intézmény munkájával kapcsolatban az illegális bevándorlásra is kitért Kothencz János, a hódmezővásárhelyi Béla cigány utcában kísérő nélküli kiskorúakat gondoznak, nevelnek. A 18 férőhelyes intézményben évente több mint 400 kiskorú fordul meg, zömében fiók, igaz egy részükről kiderül az orvosi vizsgálatok során, hogy már betöltötte 18-ik életévét. „Nagyon sok olyan fiatalunk van, akik már beszélnek magyarul, a letelepedésüket intézzük, illetve akad olyan Afganisztánból érkezett kísérő nélküli kiskorúnk is, aki szakmát tanul, és már nagyon szépen beilleszkedett” – mondta el kérdésünkre Kothencz János. Az Helsinki Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is tett már látogatást a vásárhelyi intézményben, és egyfajta modellként vitték tovább más, hasonló intézménybe a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által alkalmazott módszereket.

Újszerű programot indított a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, intézményeikben konduktív pedagógiai módszerekkel fejlesztik a családból kiemelt gyermekeket - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=589815

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.