Gazdaság

Az idén sem drágul a fenyőfa

Az idén sem drágul a fenyőfa

2015. november 26., csütörtök
Az idén sem drágul a fenyőfa

Országszerte a jövő hét végétől kezdik árulni a fenyőfákat, az árak az előző évhez képest nem változnak - mondta Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.

Közölte: az idén nem történt olyan intézkedés, amely indokolná az árak emelkedését, változatlan a kitermelési- és a fuvarköltség is. A szakember szerint a legnépszerűbb fajta várhatóan az idén is a lucfenyő marad, amelynek ára ezer forint körül alakul méterenként. Az ezüstfenyőt átlagosan négyezer forintért kínálják, a nordmann fa ára pedig öt-hatezer forint körül alakul. Az import sem drágul, a kínálat megfelelő, az egyre népszerűbb nordmann fenyőt főleg Dániából importálják - tette hozzá. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy egy fajtán belül is különböző minőségi osztályok vannak, az úgynevezett hipermarket kategória lesz a legolcsóbb, de annak a minősége is gyengébb. Az árusok a piac tisztulását várják az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszertől (ekáer), mert már minden szállítmányt be kell jelenteni, így kevésbé tudnak feketén szállítani - mondta. Kitért arra: a vágott fenyők kitermelése elkezdődött, de évről-évre népszerűbbek az ünnepek elmúltával kiültethető gyökeres fenyőfák. Ezek esetében fontos, hogy ellenőrzött helyről, kertészeti árudában vagy kertészeti áruházban vásároljuk, mert csak a szakszerűen kitermelt növény lesz életképes - húzta alá. A teherautó platójáról vásárolt, gyorskitermelésű fa gyökércsonkja a szakember szerint nagy valószínűséggel elszárad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.