Közélet

Az 1918-as ígéretek betartását követelték Csíkszeredában

Az 1918-as ígéretek betartását követelték Csíkszeredában

2015. november 28., szombat
Az 1918-as ígéretek betartását követelték Csíkszeredában

Az erdélyi románok 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatában tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton délután Csíkszeredában.

Biró Zsolt

, az MPP elnöke beszédében elmondta: nem szerencsés, hogy Románia december elsejét, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját választotta nemzeti ünnepének. Úgy vélte, ez a nap megosztja az ország népét, a magyar közösség nem érezheti ünnepnek. Arra emlékeztetett ugyanakkor, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban a románok teljes jogegyenlőséget és autonómiát ígértek a velük együtt élő népeknek, és ez az ígéret azóta sem teljesült. "December elseje a magyar közösség számára nem több, mint a be nem tartott ígéretek napja" - nyomatékosította a demonstráció után az MTI-nek adott nyilatkozatában Biró Zsolt. A megmozduláson magyarul, románul és angolul is felolvasták az MPP önkormányzati képviselőinek a teljes gyulafehérvári határozat alkotmányos megerősítését sürgető petícióját, amelyet idén is eljuttatnak a román kormánynak. Az MPP szerint az alaptörvénynek a románok és a vele együtt élő őshonos nemzeti közösségek szuverén és oszthatatlan államaként kellene meghatároznia Romániát, amelyben az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nyilatkozat a nemzeti egyenlőség erkölcsi, történelmi és jogi alapja. A demonstráció a magyar és a székely himnusz eléneklésével végződött. Az MPP tavalyi hasonló rendezvénye után a magyar himnusz eléneklése miatt rótt ki bírságot a szervezőkre Kovászna megye prefektusa. A bírságot a Kovászna megyei törvényszék jogerősen eltörölte. A román nemzeti ünnepen arra a gyulafehérvári nagygyűlésre emlékeznek, amelyiken az erdélyi, bánsági és magyarországi románok - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A Gyulafehérvári Nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.