Közélet

Egészség Hídja egyesület: az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható

Egészség Hídja egyesület: az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható

2015. október 4., vasárnap
Egészség Hídja egyesület: az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható

A mellrák korai felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány és a Női Egészségmegőrző Program.

A szervezetek közös, a budapesti Uránia moziban tartott rendezvényén

Polgár Csaba

, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettese elmondta: a mostanihoz hasonló kampányoknak is köszönhetően csökken a mellrák halálozási aránya. Hangsúlyozta: 2013-ban annak ellenére százötvennel kevesebben haltak meg mellrákban, hogy a diagnosztizált esetek száma ezerhatszázzal emelkedett. A főorvos szerint a megbetegedések számának mérséklődését nem lehet várni, ugyanakkor a felépülési arányon lehet még javítani. Polgár Csaba szerint ehhez a politikának is segítséget kell nyújtania, például a mellrákszűrő-centrumok számának növelésével, a sugárterápiás géppark fejlesztésével, valamint az orvosok elvándorlásának megszüntetésével.

Körtvélyes Éva

, az Egészség Hídja elnöke azt mondta: a mellrákot nem szabad halálos stigmaként kezelni, hiszen saját példája is azt mutatja, hogy a betegség legyőzését követően lehetséges teljes életet élni. Kiemelte, hogy a statisztikák szerint az időben felismert mellrák 95 százalékos hatékonysággal gyógyítható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.