Gazdaság

Miniszterelnökség: országszerte 400 ponton lesz elérhető az MFB

Miniszterelnökség: országszerte 400 ponton lesz elérhető az MFB

2015. szeptember 9., szerda
Miniszterelnökség: országszerte 400 ponton lesz elérhető az MFB

A vállalkozások a jövőben 3 budapesti és 397 vidéki helyszínen igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által közvetített visszatérítendő EU-s forrásokat és a bank saját hiteltermékeit - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Széchenyi2020 EU-s fejlesztési programban a kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát, a vissza nem térítendő támogatások mellett megjelennek a visszatérítendő források is, amelyek kiegészítik a vállalkozások önerejét. Ez utóbbiak kezelését az MFB végzi, amely közbeszerzés keretében választja ki az ebben résztvevő partnereket ősszel. A visszatérítendő támogatások elosztásának új rendszerében a Magyar Fejlesztési Bank a hazai hitelintézeti rendszer meglévő fiókhálózatán belül 400 MFB Pontot hoz létre, és szakít azzal a közvetítői rendszerrel, ami az előző uniós ciklusban működött. Az új modellben az MFB saját maga szerződik majd a pályázókkal és saját kockázatára finanszíroz, míg a kiválasztott partnerek a kihelyezéshez kapcsolódó részfeladatokat, valamint a kihelyezett állományok ellenőrzését és kezelését segítő egyes résztevékenységeket végezik az MFB számára. Az MFB Pontok ütemezetten, a megyeszékhelyektől a kisebb települések felé haladva, az ország teljes területén elérhetőek lesznek, minden korábbinál nagyobb lefedettséget biztosítva a visszatérítendő támogatások szétosztásához - írja közleményében a Miniszterelnökség. A közlemény szerint az új rendszer megfordítja a támogatásigénylés eddigi logikáját, hiszen a vállalkozókat és fejlesztési igényeiket ismerő helyi szereplők testre szabott ajánlatot tudnak tenni a kis családi vállalkozásoktól kezdve a közepes nagyságú cégekig. A forráshoz jutás folyamata átláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb lesz. Jelentős pénzügyi segítséget jelent a vállalkozásoknak, hogy a finanszírozás költségeinek meghatározó részét uniós forrásból, nem pedig az ügyfélkamatból fedezik, amelynek köszönhetően a pénzügyi eszközök kamata történelmi mélypontra süllyed - olvasható a közlemény. A kormány korábban bejelentett döntése szerint 2017. június 30-ig megjelenik a Széchenyi2020 összes pályázata. A visszatérítendő források teljes körű elérhetősége és egyszerűsített adminisztrációja nagy mértékben segítheti a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés céljait. A kormány célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a következő 7 évben az EU-s támogatásokkal együtt mintegy 1000 milliárd forint forrást közvetítsen a vállalkozások számára, ezzel is javítva az ország gazdasági szereplőinek versenyképességét - tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.