Bulvár

Előzetes letartóztatásban a rendőrt betondarabbal megdobó szír nő

Előzetes letartóztatásban a rendőrt betondarabbal megdobó szír nő

2015. szeptember 11., péntek
Előzetes letartóztatásban a rendőrt betondarabbal megdobó szír nő

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a szír nőnek az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása október 11-ig tart.

A Szegedi Járási Ügyészség azért indítványozta

A. A. R.

gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mert a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 9-én 16 óra 10 perc körül Röszke külterületén, az országba érkező migráns személyek részére fenntartott táborban egy kővel megdobta a táborhely rendjének fenntartása érdekében vele szemben intézkedő, rendszeresített szolgálati egyenruhát viselő rendőrt. A gyanúsított által dobott kő a rendőr karját találta el, azonban sérülést nem okozott. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a nagy tárgyi súlyú (egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett) bűncselekményt megvalósítani látszó, az ország területére illegálisan belépő, magyarországi lakó-, vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező gyanúsított esetében alappal lehet következtetni arra, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.