Sport

A fogathajtás olimpiai sportággá nyilvánításáért lobbiznának

A fogathajtás olimpiai sportággá nyilvánításáért lobbiznának

2015. szeptember 10., csütörtök
A fogathajtás olimpiai sportággá nyilvánításáért lobbiznának
fabiansebestyen29_gs

A díjhajtás versenyszámmal megkezdődött a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság. A világbajnokság nyitóceremóniáján, a hazai és nemzetközi lovas társadalom jelenlétében elhangzott: a fogatversenyt űző országoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a fogathajtás újból olimpiai sportág legyen.

A tegnapi látványos megnyitó után már el is kezdődött a verseny a fábiánsebestyéni kettesfogathajtó-világbajnokságon. Borongós idő fogadta mindazokat, akik csütörtök délelőtt kilátogattak a Kinizsi Parkba, ahol ma 33 fogathajtó teljesíti a díjhajtást. Szitáló esőben indult a verseny, az első hajtó a holland

Carlo Vermeulen

volt, majd többek között román, lengyel, portugál, francia és osztrák versenyzők hajtottak.

Farkas: Legyen újra olimpiai sportág a fogathajtás!

A nyitórendezvényen 20 nemzet 66 hajtója sorakozott fel. A nemzeti válogatottakat és az ünnepség díszvendégeit látványos menet vezette. A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc Együttese a csengelei mazsorett csoport és a csengelei fúvószenekar,valamint a fábiánsebestyéni óvodások és általános iskolások felvonulása után, az állami ménes ötös fogatain érkeztek az egykori világbajnokok, míg

Fazekas Sándor

földművelésügyi miniszter,

Fugli Károly

FEI elnökségi tag,

Mondok József

MLSZ elnök-helyettes, és

Farkas Sándor

, a szervező bizottság elnöke egy gyönyörű Lauder kocsival hajtott a megújult díjhajtó négyszögbe. Azt, hogy Magyarország lovas nagyhatalomnak számít, nem csak a világverseny mostani megrendezése igazolja, hanem az is, hogy fogathajtásban hazánk az eddigi világversenyeken 38 aranyérmet szerzett, és hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség fogathajtó szakbizottságának elnöke is magyar: Fugli Károly. Farkas Sándor köszöntőjében utalt rá: ha Magyarország megpályázza, és esetleg elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, rendező országként lehetőséget kap arra, hogy 1 – 2 sportágat felvegyen az olimpia műsorába. „Úgy vélem itt az ideje, hogy hazánk a FEI-vel és más, fogatversenyt űző országokkal együttműködve mindent megtegyen annak az érdekében, hogy a fogatverseny több ezer év után ismét olimpiai sportág legyen„ – hangsúlyozta. A világversenyt megnyitó földművelési miniszter arról a kormányzati szándékról beszélt, amely az utóbbi években a hazai lovassport és lovasturizmus fokozatos újjáéledését segíti. „A Kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon. Ezért indította el 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek célja a magyar fajták és állami ménesek megőrzése, a teljes lovas ágazat megújítása. E program keretében valósult meg fábiánsebestyéni Kinizsi Park fejlesztése is, amely méltó helyszínt biztosít a VB sikeres megrendezéséhez” - hangsúlyozta Fazekas Sándor. A rendezvény végén több száz nemzeti színű és a szervező Kinizsi Park logójátval ellátott léggömböt engedtek a magasba, ezzel útjára indítva a nemzetközi versenyt, melyre Argentína 1, Ausztria 6, Belgium 1, Csehország 3, Dánia 1, Finnország 2, Franciaország 5, Németország 6, Magyarország 9, Olaszország 3, Hollandia 6, Lengyelország 4, Portugália 2, Románia 5, Szlovénia 2, Spanyolország 1, Svédország 2, Svájc 2, Amerikai Egyesült Államok 3 kettesfogattal nevezett. Magyarország színeiben ifj. Dobrovitz József, Galambos Nándor, Hódi Károly, Kákonyi Norbert, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Osztertág Kristóf, Osztertág Márk és ifj. Simon József indul a világbajnokságon. http://www.youtube.com/watch?v=We9hB0M6G4U

Kiállítás mutatja be Észak Csongrád kincseit

16. Kettesfogathajtó Világbajnokság programjának első közönségrendezvényeként megnyitották azt a kiállítást, amely a térség 23 településének kulturális, turisztikai és gasztronómiai értékeit mutatja be a világverseny közönségének. Az „Észak Csongrád kincsei” című alkalmi tárlatot Jakab István, az Országgyűlés alelnöke méltatta, kiemelve annak térségi összefogásnak a jelentőségét, amely jelentősen hozzájárult a rendezvény előkészítéséhez és lebonyolításához. Mint elmondta: a sport esélyt adott arra, hogy ezek a környékbeli települések bemutatkozzanak a világnak, hiszen a világbajnokság kapcsán rengeteg ember megfordul Fábiánsebestyénben. Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselőjeként köszönetet mondott a településeknek és a Csongrád Megyei Önkormányzatnak a nemzetközi lovasverseny szervezésében nyújtott segítségért.

Kulturális kiegészítőprogramok a Kinizsi Parkban

A 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság szervezői a fogathajtó versenyszámok mellett folyamatosan egyéb kulturális és szórakoztatóprogramokkal is várják az érdeklődőket szeptember 10. és 13. között. A programok között pénteken a Lókötő show szerepel a korábbi világbajnokok csapataival, szombaton 19 órától

Mága Zoltán

és sztárvendégei, azaz

Malek Andrea

,

Sasvári Sándor

és

Nyári Károly

lépnek fel, majd 20 óra 30 perctől Lovas Show látható a Kinizsi Parkban dámalovasokkal, díjlovasokkal, kishuszárokkal, trükklovasokkal és lovas tornászokkal. Az Ízek utcájában a vendégek folyamatosan kóstolhatják meg az ország és a vidék egyedi ízeit és a legkülönbözőbb kézműves termékeket csodálhatják és vásárolhatják meg.

A parkolókat is fejlesztették

Több útvonalon is megközelíthető a versenyhelyszíne, a fábiánsebestyéni Kinizsi Park. A szentesi út túlterheltsége miatt a szervezők ajánlják a Nagymágocs-Árpádhalom irányából érkezést, mert ott is kialakítottak a közönség fogadására alkalmas parkolókat. Szombaton és vasárnap érdemes az utóbbi útvonalat választani. A parkolókat biztonsági személyzet őrzi, a buszok számára külön parkolóhelyek biztosítottak, az érkezőket útbaigazítják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.