Sport

Labdarúgás: három pontot rabolt a Szeged-Grosics a Balaton partjáról

Labdarúgás: három pontot rabolt a Szeged-Grosics a Balaton partjáról

2015. augusztus 8., szombat
Labdarúgás: három pontot rabolt a Szeged-Grosics a Balaton partjáról
szeged_2011_siofok33_gs

Szezonbeli első győzelmét szerezve egy góllal nyert a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Siófok otthonában az NB II második körében. Klausz László tanítványai ezzel továbbra is veretlenek a bajnokságban.

A felek a nagy hőség ellenére is magas iramban, motiváltan szálltak a játékba, ugyanakkor a meleg időjárás a játékosok koncentrációjára már jobban kihatott, ami főként pontatlan passzokban mutatkozott meg az első félidő folyamán.

Szántai Leventének

azonban így is be kellett mutatnia egy bravúrt a 13. percben, amikor

Rusvai László

fineszes emelését tolta az utolsó pillanatban a keresztléc fölé. Egy negyed órával később aztán a kapus lényegében gólpasszt adott

Szabó Péternek

: kirúgását

Szivacski Donát

csúsztatta meg rosszul, éppen a szélsőt indítva ezzel, Szabó pedig 16 méterről kilőtte a bal alsót. (0-1) A válaszra sem kellett viszont sokat várni, hiszen a 34. minutumban éppen Szabó kezezéséért a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiak javára. A labda mögé

Ivancsics Gellért

állt, majd magabiztosan mattolta Szántait. (1-1) Fordulás után is kiegyenlített maradt a játék, az idő előrehaladtával egyre inkább érződött, egy újabb gól könnyen sorsdöntő lehet a győzelem szempontjából. Ezt végül a szegediek szerezték, mert bár az egykori kenyéradója ellen pályára lépő

Andorka Péter

elsőre még elrontott egy ziccert, a kipattanót viszont egy ügyes passzjáték után

Király Patrik

mesterien tekerte a hálóba. (1-2) A 75. percben végleg eldőlni látszott a mérkőzés kimenetele, miután

Zierkelbach Péter

bíró azonnali pirossal kiállította az

Oláh Gergőn

törlesztő

Tamás Lászlót

. A Siófok a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott tíz emberrel is, újabb gólt azonban már nem láthatott a lelátó közönsége, így a Szeged-Grosics győzelemmel zárta a találkozót. A gárda ezzel két fordulót követően négy ponttal, veretlenül áll az NB II-ben. Hegedűs Martinékra a következő körben a rossz emlékeket idéző Kisvárda vár idegenben, illetve azt megelőzően egy monori túra, amikor is szerdán a Magyar Kupában találkozik a Szeged-Grosics az NB III-as Pest megyei együttessel.

Siófok, 400 néző
2015. augusztus 8., 17.30
BFC Siófok
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Zierkelbach Péter • asszisztens: Horváth Zoltán, Iványi István
1
-
2

Labdarúgó NB II, 2. forduló:

BFC Siófok - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-2 (1-1)

Siófok, 400 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Horváth Zoltán, Iványi István).

Siófok :

Bozsó - Mogyorósi, Elek, Farkas N., Nagy D., Ivancsics, Futó, Rusvai, Szivacski, Tamás, Nagy R. (Hanzl 66').

Vezetőedző:

Goran Kopunovic.

Szeged:

Szántai - Szabó P., Berde, Balogh, Mészáros, Geiger (Áchim 52'), Zelenyánszki, Oláh G., Király, Hegedűs (Germán 73'), Oláh L. (Andorka 61').

Vezetőedző:

Klausz László.

Gólszerzők:

Ivancsics (35' - tizenegyesből), ill. Szabó P. (27'), Király (65').

Sárga lap:

Mogyorósi (50'), Futó (79'), ill. Mészáros (26'), Zelenyánszki (78').

Kiállítás:

Tamás (75'). Klausz László:

"Elégedett vagyok a látottakkal, ugyanott folytattuk, ahol a Gyirmót ellen abbahagytuk. Nagyon jól állt fel a csapat a pályán, mindenki tudta a feladatát. A Gyirmót ellen sem volt már gond a támadásvezetéssel, sajnos akkor csak kapufáig jutottunk, most viszont sikerült két gólt is szereznünk, amellett, hogy több helyzetünk is adódott. Megérdemelten nyert a csapat véleményem szerint."

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+4'
Elhalt a lövés a sorfalban, majd a játékvezető lefújta a meccset! Rendkívül értékes három pontot szerzett a Szeged 2011-Grosics Akadémia idegenben!
90+3'
Egy ártatlannak tűnő szituáció után nagy egyenlítési lehetőséghez jutnak a hazaiak, akik 18-20 méterről lőhetnek szabadrúgást. Nagy Dániel és Ivancsics Gellért helyezkedik a labda mögé.
90'
Zierkelbach Péter három perc hosszabbítást jelzett.
85'
Mindent egy lapra feltéve rohamoz a Balaton-parti gárda, egyelőre kevés sikerrel.
79'
Beindult a pókerparti: Futó rántotta le egy kártyáért az egy indítással meglódulni igyekvő Germánt.
78'
Zelenyánszkiba öt méterről belerúgtak egy szabadrúgást, a bíró pedig a szegedinek adott sárgát.
75'
KIÁLLÍTÁS! Tamás azonnali pirossal mehet zuhanyozni, amiért - törlesztési szándékkal - hátulról megrúgta Oláh Gergőt. Tíz emberrel folytatják a hazaiak!
74'
Támadásban a vendéglátók, de Klausz mester kiválóan megszervezte alakulata védekezését, a siófoki attakok rendre megtörnek a tizenhatos előterében.
73'
Germán Tamás is a pályán, Hegedűs Martin helyett állt be a műtétje után felépülő csatár.
67'
Az ivószünet alatt Klausz Lászlónak van egy kis ideje, hogy instruálja övéit. A vezetés megvan, de nagy küzdelem vezet még a három ponthoz a hátralévő időben.
66'
Goran Kopunovic is változtat a bekapott gól után: Hanzl Máté szállt be a meccsbe Nagy Richárd helyett.
65'
GÓÓÓL!!! Ismét vezet a Szeged-Grosics! Bár Szabó Péter beadását Andorka még a kapusba vágta közelről, a kipattanó azonban visszakerült a vendégekhez. Hegedűs - Király - Szabó - Király volt a labda útja, majd a Békéscsabáról igazolt szélső gyönyörűen csavart a kapuba a tizenhatos sarkáról! 1-2!
61'
Ismerős arcot üdvözölhetnek a siófoki nézők: Andorka Péter váltotta a folytatásra Oláh Lórántot.
60'
"Uh!" - zengi a lelátó. Egy jobbról érkező szögletet Takács fejelt kapura, de a bólintása centikkel elkerülte a jobb kapufát.
58'
Továbbra is a küzdelem dominál a gyepen, keresik a fogást egymáson a csapatok. Egyre inkább úgy tűnik, egy újabb gól nagyon sokat érhet a szerzőjének.
52'
Klausz Lászlóé az első csere: Geiger helyett Áchim Ádám a pályán. Talán Mogyorósi iménti belépője nem múlt el nyomtalanul.
51'
A szabadrúgást Mészáros zúdította a keresztléc fölé.
50'
Mogyorósi is besárgult, miután felvágta Geigert, jogosnak tűnik a szankció.
47'
Oláh Gergő tüzelt éles szögből, mintegy 18 méterről, de kísérlete elkerülte a kaput.
46'
Folytatódik az összecsapás, a szünetben egyik mester sem változtatott csapata összeállításán.

SZÜNET

45'
Vége a félidőnek, amely során mindkét együttes harcos, motivált produkciót nyújtott, a győzelemhez azonban egyikük sem került közelebb.
44'
Geiger adott élesen középre balról, de a labda mindenki előtt elsuhant, majd a túloldalon bedobásra csorgott ki.
42'
Mészáros Márk állt a labda mögé, de balos bombája elakadt a sorfalban.
41'
Hegedűs Martin négy siófoki között kevergetett a tizenhatos előterében, végül az egyik bekk felvágta a szegedi támadót, így jó helyről jár szabadrúgás a vendégek számára.
35'
Gól... Ivancsics Gellért magabiztosan értékesítette a büntetőt, kiegyenlítve ezzel az állást. 1-1.
34'
Tizenegyes! Micsoda pech! Az előbbi támadás után Nagy Dániel lódult meg a jobb oldalon egy kontrával, beadása Ivancsicsot kereste volna középen, de a menteni igyekvő Szabó Péter kezére rápattant a labda. Zierkelbach sporttárs habozás nélkül a mészpontra mutatott.
33'
Király és Hegedűs játszott egymással szépen össze, utóbbi lőtt végül, de a löket a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
27'
GÓÓÓL!!! Szántai kirúgásába Szivacski csúsztatott bele rendkívül balul, éppen indítva vele Szabó Pétert, aki a tizenhatos sarkához érve mértani pontossággal lőtte ki a bal alsót jobbal! 0-1! Vezet a Szeged!
27'
A szabadrúgás mögé a sértett állt, de tekerése éppen Szántai ölében landolt.
26'
A vendégeké a meccs első sárgája, Mészáros buktatta az egy kontrával meginduló Ivancsicsot nagyjából 23-24 méterre a kaputól.
25'
A fiatal Hegedűs Martin forintos labdát adott Oláh Lóránt elé, majd a rutinos támadó lövése centikkel suhant el csupán a keresztléc felett.
22'
Ivószünet miatt áll a játék: a frissíti alighanem jót tesz majd a játékosoknak, ezáltal a mérkőzésnek is, mert bár a motivációval és az elánnal nincs gond, de a játék mindkét oldalon elég pontatlan. Ebből kifolyólag egyelőre helyzetet is csak ritkán láthat a publikum.
15'
A hőség ellenére magas iram jellemzi a találkozót, a játékosok koncentrációja viszont nem mindig optimális, sok hiba csúszik mindkét fél passzjátékába.
13'
SZÁNTAI LEVENTE! Mekkorát védett?! Nagy Dániel lódult meg egy kontrával, a tizenhatoshoz érve megpróbálta átemelni a vendégek kapusát, aki viszont az utolsó pillanatban még a keresztléc fölé tudta tenyerelni a labdát!
10'
A nagyjából 50-60 szurkoló által buzdított szegediek is kezdenek magukra találni, ennek megfelelően Klausz László tanítványai átvették ezekben a percekben a játék irányítását.
8'
Rusvai lódult meg nagyon agilisan a jobb oldalon, a lövést is elvállalta, de összességében nem jelentett veszélyt a kapu mellett jócskán elzúgó kísérlete.
5'
A nagy melegben lassan indulnak be a csapatok, az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe ezt az összecsapást. Ettől függetlenül a siófokiak igyekeznek felülkerekedni ellenfelükön a mezőnyben, helyzetekig azonban egyelőre még nem jutottak el.
1'
Még egy kicsit hamarabb is kezdtek a felek, már útján a labda. A fehér mezes hazaiak indították el a találkozót, a vendégek kék-fekete szerelésben futballoznak a mai napon.

17.25:

Klausz László abban a szerencsés helyzetben van, hogy a cserepadról is nyugodtan választhat az adott taktikai szükségleteknek megfelelő frissítést, hiszen Molnár F. Tamás mellett Germán Tamás, Pászka Lóránd, Andorka Péter, Farkas Márk, Áchim Ádám és Vladimir Veselinov is bevetésre vár.

17.20:

Üdvözöljük olvasóinkat, a csapatok már befejezték a bemelegítést, ami valamelyest érthető is, hiszen Siófok főterén 38 fokot mutat a helyi hőmérő. Elképesztő kánikulával kell majd tehát megküzdenie a csapatoknak, ez mindenképpen egy fontos tényező lesz az erőbeosztásnál.

A mérkőzés Zierkelbach Péter sípjelére 17.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Király Patrik győztes gólt lőtt Siófokon - három ponttal lett gazdagabb a Szeged-Grosics az NB II második fordulójában. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=558367

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.