Közélet

Nagykorú lett a gyálaréti közlekedésbiztonsági tábor + FOTÓK

Nagykorú lett a gyálaréti közlekedésbiztonsági tábor + FOTÓK

2015. július 13., hétfő
Nagykorú lett a gyálaréti közlekedésbiztonsági tábor + FOTÓK
kozlekedesbiztonsagi_tabor04_gs

Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága (MBB) Gyálaréten a Közlekedésbiztonsági Nyári Táborát a héten.

A megnyitón, melyen a megye rendőrségi vezetése is részt vett,

Lukács János

dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány értékálló programnak nevezte a tábort, melynek célja, hogy az általános iskolás gyerekeket közlekedési ismeretekkel vértezzék fel. A rendőrtiszt úgy fogalmazott, hogy legnagyobb veszélyt a közlekedő ember jelenti, ezért a tábor arra tanítja meg a gyerekeket, hogy hogyan kezeljék ezt a veszélyt. "Amikor a programokat összeállítottuk, igyekeztünk klasszikus vakációs szabadidős elfoglaltságot is szervezni a táborba, illetve olyanokat, amit máshol nem biztos, hogy máshol megtapasztalnak a gyerekek, mint például a rendőrségi társszervek technikai bemutatói" - mondta el hírportálunknak

Vad Róbert

őrnagy, az MBB titkára. A nem mindennapos elfoglaltságok biztosítása mellett a szervezőknek nem titkolt célja, hogy elmélyítsék azokat a közlekedési ismereteket, melyeknek a gyerekek már birtokában vannak. "A vakáció alkalmával szeretnénk szervezettebb keretek között hasznos tudásanyagot átadni a gyerekeknek, valamint célunk az, hogy biztonságos közlekedésre neveljük a gyerekeket" - tájékoztatott Vad Róbert. A hétfői ismerkedés és - ha időjárás engedi - sorverseny után kedden a gyulai várfürdőbe látogatnak a táborozók, csütörtök pedig a makói Hagymatikum az úti cél. Szerda a szakmai nap, annak során a rendőrség és a katasztrófavédelem bemutatójára kell számítani, a gyerekek kipróbálhatják a technikai eszközöket, valamint a rendőrség munkájába is bepillantást nyerhetnek a gyerekek, valamint kommandós és lövéstechnikai bemutatót is megtekintgetnek, megnézhetik a rendőrség technikai eszközeit, illetve akár ujjlenyomatot is vehetnek a gyerekek. A közlekedésbiztonsági táborba huszonöt olyan gyerek kapott meghívást, aki éves szinten tesz a biztonságos közlekedésért. Az idei táborban első alkalommal Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő szervezetétől, a Szent Ferenc Alapítványtól is érkezett öt gyerek, valamint Temes megyéből is jött öt táborozó, a többiek Csongrád megyeiek. Ruzsáról érkezett a tizenhárom éves

Lázár Réka

és a tizenkét éves

Csordás Dominik

, mindketten vettek már részt országos közlekedési versenyen, mindketten jó eredményt értek el. Mindketten szeretnek biciklizni, valamint rendszeres tanulással is készülnek az ilyen megmérettetésekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.