Közélet

Stabilan vezet a Fidesz a közvélemény-kutatók szerint

Stabilan vezet a Fidesz a közvélemény-kutatók szerint

2015. június 12., péntek
Stabilan vezet a Fidesz a közvélemény-kutatók szerint

A Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet a pártok versenyében - derült ki három közvélemény-kutató cég elemzésének összevetéséből; a Medián és a Nézőpont statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét, ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül.

A Nézőpont Intézet által működtetett közvélemény-kutatók.hu havi kutatási összefoglalója szerint - amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez - a többi párt esetében az intézetek mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el a teljes népesség adatait tekintve. Az összesítés szerint a második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, amely jelenleg 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közötti sávban mozog, míg tőlük nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM. A biztos szavazó pártválasztók (Medián, Ipsos), illetve a potenciális szavazók (Nézőpont) körében is a Fidesz-KDNP vezető pozícióját mutatta mindegyik kutatás. A választási eredményhez legközelebb eső mérési adatok közül a Mediánnál a legmagasabb a kormánypártiak aránya (44 százalék), de nem sokkal marad el ettől a Nézőpont és az Ipsos adata sem 39, illetve 38 százalékkal. A Jobbik a kutatások szerint a 24-28 százalékos sávban mozog, őket ezen a bázison is az MSZP követi 12-15 százalékos támogatottsági aránnyal. A Fidesz előnye a Jobbikkal szemben a Mediánnál a legnagyobb (20 százalék), míg az Ipsosnál a legkisebb (10 százalék). A DK szavazói kifejezetten aktívnak tekinthetők, mivel ebben a kategóriában jóval közelebb vannak a szocialistákhoz és egyértelműen megelőzik az LMP-t, jelen állás szerint 9-10 százalékot érnének el a választáson. Az LMP valószínűleg most is meghaladná a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, viszont az Együtt és a PM biztosan nem érné azt el. A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása május 16-22. között zajlott, az Ipsos kutatása június 1-8. között, míg a Medián felmérése május végén történt, minden esetben ezer ember megkérdezésével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.