Írjon nekünk

Egészség

Július elsején áll szolgálatba az új koraszülött mentő Szegeden + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

koraszulott_mento_atadasa13kf

„Ez nem egy mentőautó, hanem egy mozgó gyermekintenzív osztály” – fogalmazott Kószó Péter, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány alapítója, az új koraszülött mentő átadóján. A dél-alföldi régióban évente átlagosan 1300 életet megmentő szolgálat vadonatúj, zöld-sárga színű járműve a speciális felszerelésekkel együtt 46 millió forintba került.

„Amikor 2014-ben totálkáros lett egy balesetben a járművünk, reménytelennek tűnt, hogy összejön a forrás egy új mentőre” – fogalmazott a jármű átadóján Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. A baleset után – melyben személyi sérülés nem történt – gyűjtésbe kezdtek, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez is fordultak, majd az OMSZ soron kívül biztosított számukra egy járművet. Hiába azonban az új autó, ha nincs speciális felszerelése, így az elmúlt évben is számos rendezvényen hirdettek adománygyűjtő akciót.

A most átadott, az OMSZ előírásainak megfelelően zöld-sárga színű jármű a legmodernebb eszközökkel van felszerelve, például egy olyan kétmillió forint értékű lélegeztetőgép van benne, amelyet az újszülött testsúlyához igazítva be lehet állítani. Ez azért lényeges, mert nem ugyanúgy kell egy 1 kilogramm alatti koraszülöttet lélegeztetni, mint egy nagyobb súllyal a világra jött gyermeket. A kétmillió forintos berendezésen kívül egymillió forintért egy kapnográfot is tudtak vásárolni, amivel légzéskor a széndioxid kiáramlását lehet mérni. Pintér Sándor elmondta, a kilélegzett széndioxid-koncentráció többet mond el a szakembereknek, mint a vér oxigénértéke, így ezzel a műszerrel mérni tudják, hogy megfelelően lélegeztetik-e a gyermeket.

koraszulott_mento_atadasa08kf

Még 1992-ben határozta el Bálint Péter, Pintér Sándor és Kószó Péter, hogy egy, az újszülött mentést segítő alapítványt hoznak létre, pótolva ezt a hiányosságot. Kószó Péter, az alapítvány alapítója, Hódmezővásárhely alpolgármestere az átadón elmondta, egy évvel később létre is jött alapítványuk, első gépjárművüket a szerencsejáték alapból kapták. A szolgálat működésében a nagy áttörés az első Orbán-kormány idején volt, azóta kap ugyanis ez a feladat állami támogatást. „Az elmúlt húsz év alatt valódi mozgalommá vált az alapítvány, hiszen az orvosokon és szakszemélyzeten kívül mintegy 80 önkéntes is segíti munkánkat” – fogalmazott Kószó.

Ahhoz, hogy érthető legyen, hogy a vadonatúj, felszereléssel együtt 46 millió forintot érő mentőautó milyen nagy eredmény a szolgálat számára, a kezdetekre érdemes visszaemlékezni Pintér Sándor szerint. A professzor portálunknak elmondta, több évtizede első alkalommal Szolnokon vett részt koraszülött mentésben, akkor jobb híján egy mózeskosárban szállították a gyermeket, mellé pedig két melegvizes palackot tettek, hogy ne hűljön ki a teste, amíg beér vele a mentő a kórházba. Később, amikor 1991-ben Szegeden kezdett dolgozni Pintér Sándor, akkor azt látta, hogy az úttesten tolnak keresztül egy régi típusú babakocsit, egy ember lélegezteti a benne lévő gyermeket, egy másik pedig az infúziót tartja, a két klinikai épület között ugyanis így szállították egykor a frissen műtött kisgyereket. Részben ezek az esetek is inspirálták a szolgálat alapítóit, hogy tegyenek valamit azért, hogy minél több újszülött életét megmentsék.

koraszulott_mento_atadasa18kf

Az új koraszülött mentő felszerelésének megvásárlásához magánszemélyek, cégek és szervezetek is hozzájárultak, például a Napfény a Beteg Gyermekekért Rászorultakért Alapítvány, az MKMA Alapítvány, a BMW Motoros Túraklub, a Mosoly Alapítvány, a Szeged Első Lions Club és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club is.

Támogatásra továbbra is szükséges van a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak. A most átadott mentőben lévő hordágy – amelyre az eszközrendszerüket helyezik – csak kölcsönben van náluk. A körülbelül 2,5 millió forintos hordágy árából még másfél millió hiányzik. Ezen felül az egyszer használatos eszközeik folyamatos beszerzésére is kell forrásokat fordítaniuk. Előfordult, hogy benzinre sem volt pénzük, de Pintér Sándor arról tájékoztatott, ilyen problémájuk nincs, a központi költségvetés támogatja működésüket. Ez költségeiknek a 65%-át fedezi, ezen felül évente átlagosan 20-25 millió forintot támogatóik segítségével kell előteremteniük.

Új, a legmodernebb felszereléssel ellátott koraszülött mentővel gazdagodott a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány! Részletek és fotók ITT: http://szegedma.hu/?p=549507

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 25.

Hirdetés

Kommentek

Egészség

Három tuti tipp a gyönyörű hajért!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vannak, akiknek a fésülködés kész szertartás. Másoknak pár másodperc az egész. Viszont a fésű mindenkinél a hajápolás legfontosabb kelléke, hiszen több százezerszer szántjuk vele a hajunkat életünk során.

Tovább olvasom

Egészség

Hogyan készítsük fel gyermekeinket a télre?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A téli hónapokban gyermekeink szervezetének ellenállóképessége lecsökken, ráadásul idén az orvosi figyelmeztetések szerint a korábbiakhoz képest súlyosabb influenzajárvány várható.

Tovább olvasom

Egészség

Vigyázzon, kit csókol meg! Új betegség terjed Szegeden…

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Akár hányás és hasmenés is lehet a kellemes pillanatok vége.

Tovább olvasom

Aktuál