Sport

Hátország: kiemelkedett a SZEAC az Interliga idei mezőnyéből

Hátország: kiemelkedett a SZEAC az Interliga idei mezőnyéből

2015. június 8., hétfő
Hátország: kiemelkedett a SZEAC az Interliga idei mezőnyéből
szeac tel

Három korosztályban is bajnoki címet ünnepelhetett a SZEAC Labdarúgó Akadémia a magyar és romániai csapatok részvételével rendezett Interligában.

A szegedi egyesület 2004-es, 2005-ös és 2006-os generációja egyaránt megszerezte a saját bajnokságában az első helyet, míg a 2007-sek az ötödik pozícióban végeztek. A SZEAC növendékei a régió legjobb utánpótlásműhelyeinek mezőnyében tudtak kiemelkedő eredménysort felmutatni. „Nagyon büszke vagyok az edzőkre, akik odaadóan és nagyon gondoskodóan foglalkoznak a rájuk bízott korosztályokkal. Az eredményeink bizonyítják, hogy mostanra azok is megnyugodhatnak, akik eddig esetleg komolytalan vállalkozásnak gondolták az egyesületünknél folyó munkát. A szegedi focistapalánták jó helyen vannak nálunk, és kollégáimmal napról-napra azért dolgozunk, hogy ez továbbra is így legyen! A célunk az, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akik a nagypályára kerülve is sikeresek lehetnek, lehetőség szerint Szegeden” – fogalmazott portálunknak

Paksi Péter

szakmai vezető. Rendkívül eredményes szezon áll összességében a SZEAC mögött, hiszen a felsorolt Interliga-sikerek mellett a klub legidősebb teljes mértékig saját nevelésű, 2002-es korosztálya

országos bajnok

lett futsalban, míg a 2003-sok a tavalyi idényben vitték véghez

ugyanezt a bravúrt

. Mindemellett mindkét generáció megnyerte már korábban az Interligát is. „Ezek a közelmúlt eredményei, amikhez hozzájönnek még a nemzetközi tornák, amelyeken mindig remekül helyt tudtunk állni, és eredményesen tudtuk képviselni a városunkat. Ami az idősebb, U15-ös, U17-es és U21-es csapatainkat illeti, amennyiben az MLSZ felé továbbra is fel kell mutatnunk ezeket a korosztályokat, úgy folytatjuk a munkát velük is. Mindemellett ezek a fiatalok más elbírálás alá esnek. Esetükben a jó közösség kialakítása az elsődleges szempont” – mutatott rá Paksi Péter.

2004-es korosztály:

#CSAPATGyőzelemGólarányPont
1.L-IT SZEAC Kész Akadémia25141-4775
2.ACS Poli Timisoara22105-3969
3.Békéscsaba UFC21127-4465
4.LPS Banatul Timisoara19117-3761
5.CS Atletico Arad1883-3460
6.CS FC Electrica 1869 Timisoara18116-4358
7.SZEOL SC18116-6156
8.LPS-CSS Arad1773-6153
9.Junior FC Szentes16108-7251
10.Orosházi MTK-ULE965-8131
11.Berény Gyermek FC952-10829
12.Békéscsaba 1912 Előre SE869-11426
13.Gyula Termál FS764-10123
14.Hódmezővásárhelyi FC650-12122
15.Marosmenti UFC Makó648-11120
16.Szeged 2011-20-2800

Az L-IT SZEAC Kész Akadémia kerete:

Ásós Dániel, Bihari Edvin, Buknicz Bálint, Dancsok Dániel, Fődi Zsolt, Gera Norbert, Heidrich Bence, Krisztin Marcell, Laczi Barnabás, Molnár Ádin, Muró Kevin, Oroján Zsombor, Papp Áron, Róka Botond, Savanya Csilla, Suták Gergő, Szabó Attila, Szél Kevin, Szilágyi József, Tóth Márkó, Vánkay Tamás, Zólyomi Korvin.

Edző:

Dlusztus Imre. Dlusztus Imre:

"Nagy öröm számunkra ez a siker, amely a legnagyobb az eddigiek közül. Négyen pályáztunk az elsőségre, végül mi kerültünk ki győztesen, mert a miénk volt a legkiegyensúlyozottabb teljesítmény. 6+1-ben többször bizonyított ez a csapat. 8+1-ben és majd 10+1-ben is ez lenne a feladat. Gratulálok a gyerekeknek, remek évet zártak! A szülőknek pedig köszönöm a rengeteg segítséget!"

2005-ös korosztály:

#CSAPATGyőzelemGólarányPont
1.L-IT SZEAC Kész Akadémia24131-4073
2.CS Atletico Arad24120-2772
3.CS FC Electrica 1869 Timisoara23152-4870
4.SZEOL SC2086-4565
5.ACS Poli Timisoara1886-5956
6.LPS-CSS Arad1766-3454
7.LPS Banatul Timisoara1568-4149
8.Békéscsaba UFC1582-7748
9.Békéscsaba 1912 Előre SE1479-6944
10.Orosházi MTK-ULE1476-8843
11.Szeged 20111379-6642
12.Berény Gyermek FC957-10029
13.Junior FC Szentes540-10519
14.Gyula Termál FS546-12817
15.Hódmezővásárhelyi FC334-14511
16.Marosmenti UFC Makó223-1539

Az L-IT SZEAC Kész Akadémia kerete:

Murár András, Karácsonyi Dániel, Kónya Richárd, Gál Kristóf, Szalai Ronin, Szabad Vendel, Rácz-Bánszky Viktor, Illésy Attila, Habuczki Tamás, Ferge Attila, Kőrösi Valentin, Gácsi Iván, Lajter Szilárd, Lőrincz Lajos, Sutus Marcell, Horváth Márk, Péter Kolos, Erhardt Dominik, Vízhúzó Zílió.

Edző:

Kárász Dávid. Kárász Dávid:

"Gratulálok a csapatnak! Két második hely után végre sikerült megnyerni ezt a rangos sorozatot. Sok kiváló csapattal találkoztunk, mégis azt gondolom, megérdemeltük ezt a sikert, mert sokat dolgoztunk érte."

2006-os korosztály:

#CSAPATGyőzelemGólarányPont
1.L-IT SZEAC Kész Akadémia2599-3978
2.ACS Poli Timisoara21168-6269
3.Békéscsaba UFC21168-6266
4.LPS Banatul Timisoara19107-5560
5.CS FC Eletrica 1869 Timisoara17101-6855
6.Békéscsaba 1912 Előre SE16100-6855
7.Orosházi MTK-ULE1475-11244
8.SZEOL SC12105-8744
9.Berény Gyermek FC13103-8043
10.Szeged 20111192-9440
11.Gyula Termál FS1285-9939
12.Hódmezővásárhelyi FC876-8632
13.Junior FC Szentes874-9631
14.CS Atletico Arad440-13914
15.Marosmenti UFC Makó351-12612
16.LPS-CSS Arad130-2013

Az L-IT SZEAC Kész Akadémia kerete:

Tenerand Kevin, Szalkai Attila, Tóth Lóránt, Ördög Dávid, Farkas Gábor, Mikó Vince, Szabó Dávid, Vásárhelyi Dominik, Budai Balázs, Gál Patrik, Pap Levente.

Edző:

Bubori Kornél.

Segédedző:

Puskás Tibor. Bubori Kornél:

"Leírhatatlanul büszke vagyok az egész csapatra. Senkit nem tudok és nem is szeretnék kiemelni. Csapatként működtünk az egész szezon során. Fegyelmezett, korukat meghazudtoló tudatossággal készültek és játszottak a srácok, ennek bizonyítéka a legkevesebb kapott gól is. Véleményem szerint teljesen megérdemelt bajnoki címet szereztünk, mindösszesen két vereséggel az egész szezon során. E mellett a képzési céloknak megfelelő munkát is el tudtuk végezni. Köszönöm segítőmnek, Puskás Tibornak az egész éves munkáját!"

2007-es korosztály:

#CSAPATGyőzelemGólarányPont
1.Békéscsaba UFC23119-5372
2.Békéscsaba 1912 Előre SE23128-3670
3.Orosházi MTK-ULE21137-4767
4.SZEOL SC21111-4766
5.L-IT SZEAC Kész Akadémia19109-5960
6.CS Atletico Arad18106-5459
7.CS FC Electrica 1869 Timisoara1797-6756
8.LPS Banatul Timisoara15116-8251
9.Hódmezővásárhelyi FC12100-10939
10.Berény Gyermek FC1063-10733
11.Junior FC Szentes868-9429
12.Marosmenti UFC Makó876-10126
13.Gyula Termál FS763-11822
14.ACS Poli Timisoara669-11721
15.LPS-CSS Arad641-14921
16.Szeged 2011119-1823

Az L-IT SZEAC Kész Akadémia kerete:

Tajti Bertalan, Csiszár Máté, Vásárhelyi Dorien, Lőrincz László, Udvari Milán, Muskó Gergely, Kovács Botond, Pataki Marcell, Osvald Balázs, Kócsó Zalán, Kószó Ádám, Monostori Márk, Szabó Levente, Perecz Dániel, Horváth Kristóf, Zólyomi Vid.

Edzők:

Szélpál Attila, Csordás Gergely. Szélpál Attila:

"Először is nagyon örülök, hogy a csapatommal részt vehettünk az Interliga mérkőzésein. Nagy élmény volt a gyerekek számára! Az egész éves munkával meg vagyok elégedve, mert jó volt a játékosok hozzáállása, lelkesedése. Az ötödik hely jó kiindulási alap lesz a következő bajnokságban."

Három korosztályban is besöpörte a bajnoki címet a SZEAC az Interligában - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=544931

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.