Bulvár

Három maraton egy nap leforgása alatt a Nemzeti Bor Maratonon

Három maraton egy nap leforgása alatt a Nemzeti Bor Maratonon

2015. június 1., hétfő
Három maraton egy nap leforgása alatt a Nemzeti Bor Maratonon

A 9. nap kiemelt helyszíne a Tokaji Borvidék központja, Tokaj volt.

Először Sályról Miskolcra 31, majd Miskolcról Edelényre egy 21 kilométeres távot teljesítettek a Nemzeti Bor Maraton indulói. A rendezvény kilencedik napján, 2015. május 31-én a napfelkeltét követően Edelényben rajtolt a nap első maratonja. A 42 kilométeres táv Ináncs településig ért, így innen indult a következő szakasz, amely a kisebb távok kedvelőinek kedvezett. A 10 kilométeres útvonal egy újabb maratoni táv rajthelyszínéhez Abaújszántó központjába vezetett. A következő bormaratonos 42 kilométer a Bükk gyönyörű hegyvidékes, szőlőtőkékben gazdag útvonalin vezetett, először Sárospatak, majd Mád rajt és cél állomásaira. Mádon a borház teraszán az esti órákban 25 futó sorakozott, akik a 19:06-kor induló, Tokajig tartó szakaszra neveztek. Éjszakába nyúlóan tették meg az utat az aszú borok legismertebb városába. Tokajról ismét lehetőség nyílt egy újabb maratont lefutni, hiszen közúton Gesztely épp 42 kilométerre található. A Nemzeti Bor Maraton kilencedik kiemelt helyszíne Tokaj volt. Itt gyermeknapi programokkal várták a szervezők és a Nemzeti Bor Maraton partnerei 16:00-tól a szurkolókat és az esti futásra készülőket. Az Irigy Hónaljmirigy koncertje után a Tokaji Művészeti Alapiskola néptáncosai mutatkoztak be, majd egy zenés gyermekműsort követően a nagyobb "gyermekeket" szórakoztatta a Nemzeti Bor Maraton himnuszának, a Napfény ízének előadója FankaDeli. A koncert után már mindenki izgalommal várta a Mádról érkezőket, akik között teljesítette a távot a Fehérbot Sportegyesület látássérült elnöke

Csonka Ferenc

is. Az érkezési ceremóniát követően rögtön rajtolt is a következő futás, amelynek keretében a tokaji diákok egy 3 kilométeres világrekord kísérletet támogató futással csatlakoztak a Nemzeti Bor Maratonhoz. A rajtot Posta György polgármester lőtte el, aki maga is beállt futni. A résztvevőkkel tartott egy fiatal tokaji olimpikon Mozgi Milán is. A Nemzeti Bor Maraton "Leghosszabb Maratonváltó Világrekord" kísérlete a végéhez közelít. Eddig közel 2100 kilométert tettek meg a résztvevők 205 óra alatt, akiknek száma a 9. nap végére már közel 9000 főre növekedett. A következő nap során Jászberény irányába indul a Nemzeti Bor Maraton mezőnye. http://www.youtube.com/watch?v=UUpXhu2LxsU&feature=youtu.be

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.