Kultúra

Két Shakespeare-darab is lesz nyáron a Szabadtérin

Két Shakespeare-darab is lesz nyáron a Szabadtérin

2015. május 3., vasárnap
Két Shakespeare-darab is lesz nyáron a Szabadtérin
DSC_0577

Hegedűs D. Géza játssza az Athéni Timon címszerepét nyáron az újszegedi ligetben. A különleges előadás rendezője, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói adják elő, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Idén nem csak a Dóm téri színpadon láthat a színházszerető közönség Shakespeare-előadást. A Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadi produkciója, a

Kerényi Miklós Gábor

rendezte Tévedések vígjátéka mellett az újszegedi ligetben is színre kerül az angol mester egyik népszerű darabja, méghozzá az Athéni Timon. Július 17-én, különleges körülmények közt nézhetik meg a próza rajongói a darabot, mely ebben a koncepcióban igen izgalmas produkciónak ígérkezik, hiszen egyrészt a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak tolmácsolásában láthatják a nézők. Másrészt a közönség a színpadon foglal majd helyet, a játszók pedig a nézőtér padsorait veszik igénybe. A produkció az éppen aznap kezdődő Thealter Fesztivál programja lesz. A címszerepet a színműs ötödévesek tanára, a Vígszínház népszerű művésze,

Hegedűs D. Géza

alakítja, aki tanítványának, a darabot rendezőként jegyző

ifj. Vidnyánszky Attilának

korábban, mikor a fiatal hallgató megrendezte a Shakespeare-mű egyik jelenetét, megsúgta: ez az egyik álomszerepe. Így került bele végül a teljes előadásba. A diplomadarabban az idén végzős Marton-Hegedűs-Forgács osztály fiúcsapata mellett a Bagossy-Pelsőczi-Rába osztály négy tagja, valamint

Mátyássy Szabolcs

és

Kovács Adrián

zeneszerzők lépnek színre. A fiatal alkotók azt keresték, hogyan fér össze a körülöttünk burjánzó nyomor és háború a fogyasztói társadalom csillogásával.

Rejtő Jenő is az Újszegedi Színpad műsorán

Rejtő Jenő

egyik klasszikusát, A szőke ciklont

Szente Vajk

állítja színpadra, augusztus augusztus 14-én és 15-én. A kacagtató komédia szerepeit

Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla, Józsa Imre

és

Csonka András

alakítják majd: ők keresik a Buddha-szoborba rejtett gyémántot izgalmas kalandok és egyéb titkok közepette.

Neil Simon

legendás darabja A furcsa pár, melyről talán kevesen tudják, hogy keletkezése után 20 évvel női változat is született belőle, az író tollából. Ezt a verziót vitte színre

Pelsőczy Réka, Závodszky Noémi

és

Varga Mária

főszereplésével. Július 24-én és 25-én vendégjátékként érkezik a ligetbe ez a szórakoztató történet. Az újszegedi nézők körében is hatalmas sikert aratott tavaly a Páratlan páros, a kecskeméti Katona József Színház produkciója. Ennek folytatását hozzák most Újszegedre, augusztus 7-én és 8-án, szintén Cseke Péter rendezésében és főszereplésével. Partnere idén is

Szerednyey Béla

lesz.

A Dóm téri és az újszegedi színpadra is jut egy-egy Shakespeare-darab a szabadtérin!

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.