Sport

Hátország: hazai pályán zárták az Interligát a SZEOL SC utánpótlás csapatai

Hátország: hazai pályán zárták az Interligát a SZEOL SC utánpótlás csapatai

2015. május 27., szerda
Hátország: hazai pályán zárták az Interligát a SZEOL SC utánpótlás csapatai
labda_labdarugas_foci_mj

Pünkösd vasárnapján hazai környezetben, Szegeden léptek pályára a SZEOL SC csapatai az Interliga 10., idei utolsó fordulójában.

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 10. (2002-es korosztály)

SZEOL SC-LPS Banatul Temesvár 2-3

Gól: Kerkai Zoltán, Dóra Donát.

SZEOL SC-Hódmezővásárhelyi FC 0-3

SZEOL SC-Mezőberényi Gyermek FC 2-0

Gól: Dóra Donát, Kerkai Zoltán.

bernat_peter_szeol

A csapat tagjai:

Antal Tamás, Fülöp Gábor, Savanya Bence, Rácz Patrik, Farkas Ádám, Pap Gergő, Csejtei Márió, Csordás Csanád, Skribek Benedek, Martinkovics Milán, Tóth Ádám, Kerkai Zoltán, Temesvári Zoltán.

Edző:

Bernát Péter. Bernát Péter:

„A Vásárhely ma jó napot fogott ki és jól használta ki a helyzeteit, ami nekünk nem sikerültolyan hatékonyan. Másik két mérkőzésen már megfelelő volt a hozzáállás, de az Arad elleni meccsen hiányzott a jó kapusteljesítmény. A Mezőberény elleni mérkőzésen a győzelem ellenére a gyenge helyzetkihasználás miatt maradt bennem hiányérzet.”

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 10. (2003-es korosztály)

SZEOL SC-Hódmezővásárhelyi FC 2-0

Gól: Major Szabolcs, Guth Ádám.

SZEOL SC-Banatul Temesvár 0-2

SZEOL SC-Mezőberényi Gyermek FC 5-0

Gól: Major Szabolcs (2), Cs. Tóth Zoltán (2), Horváth Artúr.

Dóra János

A csapat tagjai:

Herczegfalvi Levente, Nagy Benedek, Bánfi Balázs, Cs. Tóth Zoltán, Vörös Levente, Horváth Artúr, Guth Ádám, Tóth Gergő, Szűcs Dániel, Major Szabolcs, Czeigersmidt Ármin, Sipos Patrik.

Edzők:

Dóra János, Molnár Dániel. Dóra János:

„Minden ellenfelünk fölé nőttünk mind játékban, mind fizikálisan, csak egy probléma volt: a helyzeteket nem elég kialakítani, értékesíteni is kell azokat. Gratulálok a fiúknak és köszönöm az egész éves munkájukat, jó velük dolgozni.”

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 23. (2004-es korosztály)

SZEOL SC-Szeged 2011 10-1

Gól: Abou-Abdo Patrik (3), Rádai Bálint (2), Bogdán Bence (2), Kovács Péter, Buchholcz Barnabás, Horváth Zalán.

SZEOL SC-LPS Banatul Temesvár 3-2

Gól: Rádai Bálint (2), Abou-Abdo Patrik.

SZEOL SC-LPS-CSS Arad 5-1

Gól: Bogdán Bence, Horváth Zalán, Rádai Bálint, Indre Balázs, Abou-Abdo Patrik.

A csapat tagjai:

Ménesi Edvárd, Babós Levente, Bogdán Bence,Abou-Abdo Patrik, Kovács Péter, Tóth Attila, Ádám Bogát, Horváth Zalán, Buchholcz Barnabás, Rádai Bálint, Indre Balázs, Süli Bence, Mészáros Máté, Hüvös Barnabás.

Edző:

Kispál Csaba.

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 23. (2005-ös korosztály)

SZEOL SC-Szeged 2011 1-0

Gól: Lippai Gergely.

SZEOL SC-LPS Banatul Temesvár 1-4

Gól: Ábrahám F. Bence.

SZEOL SC-LPS-CSS Arad 4-1

Gól: Petrovics Máté (2), Lippai Gergely, Kozma Tamás.

Kovács Péter

A csapat tagjai:

Zelman Levente, Mahler Gergő, Orosz Lőrinc, Farkas Patrik, Kozma Tamás, Heipl Benjámin, Lippai Gergely, Kovách György, Szvétecz Konrád, Petrovics Máté, Nagy Lilla, Varga Zétény, Ábrahám F. Bence.

Edző:

Kovács Péter. Kovács Péter:

„Az utolsó fordulóban három hasonló stílusú csapattal játszottunk, mindegyik ellenfelünkre az agresszivitás, a gyorsaság és a megszerzett labda azonnali előre játszása volt a jellemző. Az első és utolsó meccsen sikerült nagyrészt a saját játékunkat érvényesíteni, míg a Banatul ellen az elején voltunk csak jók, aztán a rendkívül agresszív románok "bedaráltak" minket. Összességében gratulálok a gyerekeknek az egész éves Interliga szezonhoz, mert egyénileg és csapat szinten is szépen fejlődtek.”

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 23. (2006-os korosztály)

SZEOL SC-Szeged 2011 1-2

Gól: Tóth Miklós.

SZEOL SC-LPS Banatul Temesvár 0-5

SZEOL SC-LPS-CSS Arad 8-2

Gól: Baltás Benedek (3), Somodi Krisztián (3), Kriska Milán, Tóth Miklós.

Vándor Zsolt

A csapat tagjai:

Tóth Miklós, Szögi Erik, Nagy Dániel, Baltás Benedek, Gáti Ádám, Somodi Krisztián, Somodi Marcell, Kriska Milán, Szélpál Máté.

Edző:

Vándor Zsolt. Vándor Zsolt:

„Az első kettő mérkőzésen nem tudtuk pályára vinni az akaratot és a küzdeni tudást, így a„játékunk” sem érvényesült. Az utolsó mérkőzésen már rendben volt minden, ami az eredményen is meglátszott. Összegzésként elmondhatom, hogy az eltelt egy év alatt játékban előre tudtunk lépni, azonban amíg nem vagyunk jó értelemben agresszívak, a párharcokba óvatosan megyünk bele, addig a kulturált focink sem érvényesülhet. Ennek ellenére, illetve ezzel együtt köszönöm minden játékosomnak, hogy az adott pillanatban a legjobbját nyújtotta minden mérkőzésen. Büszke vagyok rájuk, hiszen a sikereket és a kudarcokat is együtt alkottuk.”

Interliga, 10. forduló – Szeged, 2015. május 23. (2007-es korosztály)

SZEOL SC-Szeged 2011 9-0

Gól: Fontos Áron (4), Vereska Hunor, Varró Márk, Mádi Szabolcs, Farkas Balázs, Király Máté.

SZEOL SC-LPS Banatul Temesvár 3-3

Gól: Fontos Áron (2), Farkas Balázs.

SZEOL SC-LPS-CSS Arad 11-0

Gól: Fontos Áron (3), Vereska Hunor (2), Árva Zalán, Fodor Patrik, Nagymihály Ákos, Süli Róbert, Mádi Szabolcs, Varró Márk.

Kulacsik Tamás

A csapat tagjai:

Árva Zalán, Farkas Balázs, Fodor Patrik, Fontos Áron, Király Máté, Nagymihály Ákos, Süli Róbert, Varró Márk, Vereska Hunor, Mádi Szabolcs.

Edző:

Kulacsik Tamás. Kulacsik Tamás:

„Az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott ebben a fordulóban, gratulálok a kissrácoknak, öröm velük edzősködni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.