Írjon nekünk

Bulvár

Háromezren tekertek a bringával ingázókért + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

critical_mass32kf

Több mint háromezer ember pattant nyeregbe vasárnap délután Szeged belvárosában – a Critical Mass idén a munkahelyük és otthonuk között ingázó kerékpárosok mostoha körülményeire hívta fel a figyelmet.

Kétkerekűek egész hada gyűlt össze a Szent István téren vasárnap délután három órakor, innen indult ugyanis a Critical Mass tavaszi hadjárata. Idén azokra a külső városrészben élőkre kívánták felhívni a figyelmet a szervezők, akik kerékpárral teszik meg az otthonuk és munkahelyük közötti távolságot. Általában egyetlen út vezet be a belvárosba, a kerekezők pedig több helyen elképesztő állapotú kerékpárutakra kényszerülnek, amelyeken nem csak kényelmetlen, de egyenesen balesetveszélyes kerékpározni. A járdákon kijelölt, gyalogosokkal közös felületek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az emberek járművekkel közlekedjenek rajtuk – hangsúlyozták a Critical Mass szervezői.

Becslésük szerint rekord résztvevővel, több mint háromezer fővel indult a szegedi kerékpáros rendezvény a délután. A kritikus tömeg három órakor indult meg a Szent István térről a Rókusi körút irányába, majd a Kossuth Lajos sugárúton visszatérve áttekertek a belvárosi hídon Újszegedre is. A Bertalan hídon visszatekerve, a Szilléri sugárutat is érintve jutott vissza a tömeg a 13 kilométeres túra végén az Ady térre, miközben a hagyományok szerint többször is magasba emelték a drótszamarakat.

Több ezer bringa emelkedett a magasba Szeged belvárosában – vasárnap délután startolt a Critical Mass!Fotós beszámoló…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 19.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál