Sport

Kosárlabda: megint Jereminov hármasa döntött + FOTÓK

Kosárlabda: megint Jereminov hármasa döntött + FOTÓK

2015. március 7., szombat
Kosárlabda: megint Jereminov hármasa döntött + FOTÓK
aszedeak_pecs_mj 11

Bár tizenöt pontos hátrányban is volt a Szedeák, végül átvette a vezetést az utolsó negyedben, és Branko Jereminov újabb utolsó másodperces hármasával megnyerte a Pécs elleni mérkőzést.

Igazi tétje nem volt a mérkőzésnek, hiszen mindkét együttes helye már biztos a középszakaszban, azonban mivel a résztvevő csapatok továbbviszik alapszakaszban elért eredményüket a bajnokság következő periódusába, közel sem volt mindegy, mit játszik a Péccsel a Szedeák az alapszakasz záró fordulójában.

Nikola Lazic

együttese kezdett jobban,

Balaban

szerezte a meccs első kosarát, majd

Jereminov

vezérletével, többek között az irányító 2+1-es akciójával már hat ponttal vezetett a Szedeák. (17-11) A negyed hajrája azonban a Pécsé lett, 21-14 után az utolsó két perc csak vendég kosarakat hozott, így egy pontos pécsi vezetéssel zárult az első játékrész. A második negyed elején

Molnár András

már a harmadik faultját gyűjtötte be, nehezen bírtak a szegediek a jó ritmusban játszó

Nelsonnal

, majd könnyű kosarakat is engedett ellenfelének a Szedeák, amivel már 12 pontos pécsi előnyt mutatott az eredményjelző a negyed közepén. (31-43) Molnár András mellett

Kiss Zsolt

is hamar már a negyedik faultot fújták, így két a Szedeák két játékosa is fault-problémák miatt kellett, hogy padozzon. Jereminov és Balaban játékának, na meg

Mike

kettesének is köszönhetően azonban hátránya nagy részét ledolgozta a nagyszünetre a Naturtex, és még közelebb is jöhetett volna, ha

Ciric

bedobja a büntetőket. A szünet után Mike és Jereminov hármasával lépett közelebb a Lazic-legénység, de ezt követően két eladott labda után bűnhődtek Kiss Zsolték,

Pahlmblad

és

Budimir

pedig előbb 13, majd 15 pontosra növelte a különbséget a vendégek javára, azonban ez sem törte meg a Szedeákot. Még ha tudott is válaszolni akcióból a Pécs, sorra jöttek a szegedi triplák, Kuntic, Kiss Zsolt és Jereminov is beszórt egy-egy trojkát, majd Ciric két betörése után, amely összesen öt pontot hozott, szoros utolsó negyed előtt álltunk, négy perc alatt eltüntette a különbséget a Szedeák. (69-73) Bár Nelson újra erőre kapott, tudta tartani a három-négy pontot a szegedi együttes, és továbbra is ültek a szegedi trojkák, amire nem volt érdemben válasza a Pécsnek, és végül három perccel a vége előtt Jereminov ötödik hármasa már azt jelentette, hogy egyenlő volt az állás. (88-88) Az utolsó három perc hatalmas izgalmakat hozott, bár meglépett hattal a Szedeák (97-91), azonban Nelson büntetőivel átvette a vezetést a Pécs (97-98), amit Balaban közelről megfordított. Ciric csak egyet dobott be a vonalról, így hiába dobott 100-at a Szedeák, az utolsó másodpercekben Nelson egyenlíthetett, mivel újra odaállhatott a büntetőkhöz, amelyeket be is dobott, így 100-100-as állással érkeztünk el az utolsó 10 másodperchez. Az egész meccsen pazarul kosarazó Branko Jereminov azonban úgy tűnik, nagyon szereti ezeket a szituációkat, mert akárcsak a múlt heti mérkőzésen, a Zalaegerszeg otthonában, most is elengedett egy távoli triplát három másodperccel a vége előtt, és ismét sikerrel járt, ezzel pedig megnyerte a Szedeák a mérkőzést. Ezzel története legjobb A-csoportos alapszakaszán van túl a Naturtex-SZTE Szedeák, amely 12 győzelmet szerzett a 24 meccsből álló sorozat alatt, és a hetedik helyen fejezte be a bajnokság első részét. A bajnokság a Szedeák számára a középszakasszal folytatódik, ahol a Falcóval, a Péccsel, az Albával és Körmenddel játszik oda-vissza a play-offba kerülésért, aminek elérése érdekében két együttest kell majd megelőznie. A csapatok továbbviszik eredményeiket, a Szedeák a tervezet szerint jövő szombaton az Alba Fehérvár otthonában kezdi meg a középszakaszt, amely heti két meccset hoz innentől kezdve.

Ami a statisztikát illeti

A legnagyobb eltérés a triplákban mutatkozik a két együttes között, a Szedeák 32 kísérletéből 14 is kosárral zárult távolról, míg a pécsiek hét hármast tudtak beemelni 21 dobásból. Branko Jereminov 54-es VAL-t produkált 37 szerzett pontjával, hat triplát dobott, kiosztott 12 asszisztot, szedett öt lepattanót és a mezőnyből magasan a legtöbbször, tízszer szabálytalankodtak ellene. Alig volt rontott dobása az irányítónak, hat ketteséből öt is kosárral zárult, 10 büntetőből kilencet bedobott, távolról pedig tízszer próbálkozott, amiből hat zárult sikerrel. Darko Balaban is remek meccset produkált, 27 pontja mellett a mezőny legjobb lepattanózója volt, összesen 14-et szedett le, és volt két blokkja is. Ha már lepattanók, ebben a kategóriában is nyert a Szedeák, héttel többet szedett, mint ellenfele. A játszott perceket tekintve Balaban töltötte a legtöbbet a pályán, mindössze három percet pihent a center, mögötte pedig a 35 perces Jereminov, valamint a 34 perces Ciric áll. Harminc percet játszott Kiss Zsolt, a cséká két triplával járult hozzá a mai sikerhez, Kuntic 19, Stefanovic 16, míg Molnár András 15 percet töltött a pályán, a fiatal Mike pedig 14 perc alatt nyolc pontot szerzett.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 26. forduló

Naturtex-SZTE Szedeák - PVSK-Pannonpower 103 - 100 (21-22,21-25,27-26,34-27)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezeti: Benczur, Frányó, Tőzsér (Faidt)

Szedeák:

JEREMINOV 37/18, Molnár A. 2, Kiss 6/6, Ciric 16/9, BALABAN 27. Csere: Mike 8/6, Meleg, Molnár B., Demeter, Stefanovic 2, Kuntic 5, Révész.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Pécs:

NELSON 24/6, Pahlmblad 14/6, Bíró 3, BUDIMIR 19, Horti 11. Csere: Halász 6, Délity -, STOJANOVIC 17/6, Czukor -, Krnjajski -, Harazin 6, Sértő -.

Vezetőedző:

Csirke Ferenc.

Kipontozódott:

Kuntic (40') ill. Budimir (40'), Harazin (36') Nikola Lazic:

"Nagyon sok problémánk volt mérkőzés előtt és közben is, de csapat megmutatta, hogy van karaktere, akkor sem estünk kétségbe, mikor 15 ponttal vezetett a Pécs. Gratulálok a csapatomnak, szerintem szezon előtt senki sem gondolta volna, hogy 12 győzelemmel zárjuk az alapszakaszt."

Csirke Ferenc:

"Bár előzetesen megbeszéltük, hogy nem megyünk bele a pontversenyben, mégis belementünk. A végén kaptunk egy tizenegy méteres kosarat, ez okozta a vesztünket, a többi eredményt tekintve nagy lehetőséget szalasztottunk el, de így is van esélyünk play-offba kerülni."

Online közvetítésünk

IV. negyed 103-10040' Kuntic szabálytalankodik Nelsonnal, megint büntetőket dobhat a Pécs: Nelson ha bedobja mindkettőt, döntetlen, és nagyon közel kerülünk a hosszabbításhoz. Az első bent, és a második is jó, 100-100. Tíz másodperc, JEREMINOOOOOOOOOOOOOOV! HÁT MIT CSINÁL EZ AZ EMBER!? ATYA ÚR ISTEN! MEGINT BEDOBJA TÁVOLRÓL A HÁRMAST, AKÁRCSAK ZALAEGERSZEGEN! HÁT EZ VALAMI HIHETETLEN! 103-100! Ezzel nyer a Szedeák egy elképesztő meccsen, óriási győzelmet arat a Szedeák! 40'LÉPÉS! Budimirnél lépést fújnak, a labda a Szedeáknál, kevesebb, mint húsz másodperc. Ciric-el szabálytalankodnak, megnyerheti a meccset Ciric, ha bedobja a büntetőket. Nincs bent az első! A második viszont igen, 100-98. 40'Nagy a tülekedés a palánk alatt, miután Jereminov betör, de Balaban valahogy begyűjti, és beejti közelről, ezzel 27 pontos a center, 99-98. Most a Pécs kér időt, még 27 másodperc a meccsből. 40' Kuntic triplája most nem jó, majd Hortinak a bejátszás, aki megoldja a palánk alatt, 97-96. Még negyven másodperc, Nelsonnak most megint megadják a büntetőket, az elsővel egyenlít, a második is bent, vezet a Pécs, zsinórban öt pont a vendégek részéről szegedi válasz nélkül. Időt kér Nikola Lazic. 39' Nelson állhat a vonalra Balaban faultja után: az első bent, és a második is, 97-93. Ismét büntetőzhet a Pécs, most Stojanovic áll oda: az első bent, a második viszont nem jó! 39' Budimir hármasa nincs bent, Kunticé a lepattanó, majd Jereminov tör be, és a labda körbetáncol a gyűrűn, de végül beesik, és faultot is fújnak! Bedobja a plusz egyet is Jereminov, 97-91! Jereminov 33 pontnál jár! 38' Nelson hozza vissza egy pontra a pécsieket egy triplával, 92-91. Jereminov most egy pazar asszisztot oszt ki Balabannak, aki közelről beejti, méghozzá faulttal együtt! 94-91! Kimarad a plusz egy Balabannál. 38' Halász üt oda Jereminovnak, az irányító dobhat büntetőket: bent az első, és a második is, 92-88! 37'Labdát szerez Jereminov, végigviszi, és BEEJTI! 90-88! Vezetünk! Sőt, eladja a labdát a Pécs! Teljesen összeomlott a vendég csapat, talán elhitték, hogy megvan a meccs, de a Szedeák nem adta fel. 37'JEREMINOOOOOOOV! AZ ÖTÖDIK TRIPLÁJA! EGYENLŐ! ELKÉPESZTŐ! 88-88! Időt kér a Pécs. 36' Támadófault most, és megjön a közönség hangja, hiszen egyenlíthet a Szedeák. Balabannál is belemenést fújnak, ez most jogosnak tűnt, visszakapja a labdát a Pécs. 36' Jereminov most bemegy a palánk alá, és közelről fejezi be, 83-86. Azonban nincs rendben a védekezésünk, Halász végig tud sprintelni, és befejezi, 83-88. Harazin kipontozódik, miután Jereminovot faultolja, az irányító mindkét büntetőjét bedobja, 85-88. 35'Kiss Zsolt egy csel után dobja el távolról, de sajnos lejön, ellenben Nelson közelije beszédül.. 78-84. JEREMINOV! A negyedik hármasa volt, összességében a tizenkettedik, 81-84. Harazin oldja meg közelről, 81-86. 34'Halász hármasa nagy homály, de Ciricre faultot fújnak, ez megint elég könnyelmű síp volt... Budimir az elsőt kihagyja, a másodikat viszont bedobja, 78-82. 34'Budimir triplája nem jó, Balabannal szemben pedig szabálytalankodnak a túloldalon a palánk alatt, jöhet két büntetővel Balaban: az első jó, és a második is, 78-81. 33'Ciric közelije kimarad, de a lepattanót megszerezzük, és Ciric a triplát már beemeli, 76-81. 33' Jó a védekezés, labdát szerzünk, Kuntic viszont nem tudja befejezni a kontrát, ellenben Stojanovic közelről beejti, 73-79. Ciric középtávolja nincs bent, viszont Nelson betörése után beejti a labdát, 73-81, időt kér Nikola Lazic. 32'Nelson éppen a vonalon "innen" dobja be, 70-77. Balaban gyönyörűen megcsinálta magának a helyzetet, de nem tudja beejteni, azonban Hortira ismét befújják a hibát, neki a negyedik. Jereminov engedi el kintről, de ez most nem jó, ellenben összeszedi a lepattanót, majd Kiss Zsolt beszórja a trojkát! 73-77! 31'Pahlmblad kettese nyitja a zárónegyedet, 69-75. Jereminov harcol ki büntetőket, Horti harmadik faultja volt. Az első jó, a második viszont kimarad, 70-75. III. negyed 69-7330' Látványosan akarta megoldani a Pécs, de nem jött össze Hortinak, akit Balaban blokkolt, majd Kuntic a sarokból dobja el a triplát, de sajnos hosszú. Ez a vége, bár tizenöttel is vezetett a Pécs, csupán négy pont a különbség a záró negyed előtt. 30'Ciric ellen ismét a szabálytalanság, ismét büntetőket dobhat Ciric: az első jó, és a második is, 69-73. 30' Jereminov passzát Ciric faulttal együtt teszi be, bravó! 66-73, és még jöhet a büntető: bent van, 67-73, hat ponttal vezet a Pécs. 29' Büntetőzhet a Pécs is, Stojanovic állhat a vonalra: az első bent, és a második is, 64-73. 29' Ciric az elsőt bedobja, a második viszont nem jó, 64-71. 29' Megszerezzük a labdát, amivel Ciric megy egészen a palánkig, sajnos nem esik be a labda, de faultot fújnak, így a pécsi időkérés után két büntetővel folytatódik a meccs. 28' Kuntic a sarokból a hármassal: behullik, 60-69. Kell a jó védekezés, most meg is van, támadót fújnak a bírók. Jereminovot meglökik, talán láb is volt, de Harazin végigviheti a megszerzett labdát, és bezsákolja, 60-71. JEREMINOV egy hármassal válaszol, ez kell! 63-71. 27'Kuntic betörése után szerez egy kettest, 57-67. Harazin egy kézzel zsákolja be Horváth passzát, 57-69. 26'Szépen játssza végig az akciót a Szedeák, majd Kiss Zsolt szórja be a trojkát, 53-65. Budimir marad üresen a palánk alatt, Horváth észre is veszi, szép támadást fejez be Budimir, 53-67, Balaban szintén a palánk alól válaszol, 55-67. 26'Most Budimir hármasa is ül, kezd komoly lenni a pécsiek előnye, 50-63. Mike passzát lelopja Horti, és mivel nem volt előtte senki, begyalogol vele, 50-65. Időt kér Nikola Lazic. 25'Eladjuk a labdát, amivel Budimir száguldhat végig, és Stefanovic faultjával együtt fejezi be a ziccert: jó a plusz egy is, 50-60. Kuntic sarokból elengedett hármasa jön le. 24' Ellenben Ciricre ráfújják a hibát, Bíró az első büntetőt bedobja, a második viszont kimarad, 50-57. 23' Mike a sarokból egy hármast ereszt el: és jó! 48-51. Viszont egy újabb kettessel válaszol Horti, majd óriásit küzd Balaban a palánk alatt, és végül beszédül a labdája, 50-53. Mire feljönnék, Pahlmblad egy "lélekromboló" hármast dob be, 50-56, Jereminovot meglökik, most sincs fault. 22' Pahlmbladé a harmadik negyed első kosara, 42-49. Jereminov egy újabb triplával jelentkezik, ez nagyon fontos volt, 45-49, de Horti gyorsan válaszol közelről, 45-51. 22' Szép blokk Balabantól Nelsonnal szemben, ez kell a folytatásban. Ciric hiába dobja be, lejárt a támadóidő, marad a 42-47. 21'Folytatódik a meccs, az első akciónál Balaban kezéből "tépik ki" a labdát, nincs fault. Pahmlblad középtávolija nem ül, de Jereminov passza túl magas Ciricnek, elveszítjük a labdát. II. negyed 42-4720'Budimir az első büntetőt kihagyja, és a második sincs bent! Balaban zsákolja be Jereminov passzát, remek passz volt az irányítótól, 42-47. Budimir hármasa sem jó, közelebb férkőzhet a Szedeák, de Balaban közelije lejön, majd Ciric hiába teszi be a lepattanót, nem adják meg a sporik, lejár az idő, így ötpontos pécsi vezetéssel vonulnak a csapatok a nagyszünetre. 20' Balabannál a fault, ezt most ő is elismeri, dobhat majd két büntetőt a Pécs Nikola Lazic időkérését követően. 19' Stojanovic viszont beemeli a középtávolit, 40-47. Mike engedi el távolról, nem jó, majd Balaban is ront közelről. 19' Balaban oldja meg két ember szorításában középen, 40-45. Ciric fut be középre, Stefanovic veszi észre remekül, de Ciricet faultolják, büntetőket dobhat Ciric: az első kimarad, és a második is! 18'Budimir hármasa nem jó, Jereminové a lepattanó, majd Molnár András a sarokból ereszti el a triplát, de ez is lejön. Megint egy faultot fújnak Molnár Andrásra, aki a kipontozódás határára sodródott, hiszen ez volt a negyedik faultja. A büntetőket. Pahlmblad bedobja, 38-45. 17'JEREMINOV! Ahogy Zalában is, ez a tripla is bent, 36-43! Labdát szerzünk, Jereminov passzát pedig Mike teszi fel a palánkra, és bent is van, 38-43! Máris csak öt pont a különbség, időt kér a Pécs. 16' Frányó játékvezető kap hideget és meleget a nézőtérről, ugyanilyen szituációkat elfelejtenek befújni a Szedeáknak, ráadásul Kiss Zsoltnak ez már a negyedik hibája volt, és Stojanovic kosarát is megadják, és még dobhat egy büntetőt Stojanovic, amit be is dob, 31-40. Technikait fújnak a Szedeákra reklamálás miatt, Stojanovic ezt a büntetőt is bedobja, 31-41, majd Bíró még egy közelit is bedob, 31-43. Balaban szépít közelről, 33-43. 15' Mike második hármasa nem jó, majd Balaban ellen a fault középen, ismét büntetőzhet Balaban: az első bent, és a második is, 31-37. 14' Lejár a támadóidőnk, hiába ejti be Balaban végül, ez már nem érvényes. Stojanovic is beszór egy triplát, 26-34, az eddigi legnagyobb pécsi előny. Itt a válasz, Mike! A sarokból küldi be a hármast, 29-34, de Stojanovic szintén egy hármassal válaszol, 29-37. 14' Mike hármasa ugyan lejön, de Kiss Zsolté a lepattanó, nagy tapsot kap ezért. Budimir fordul be középen, de ez most nem esik be. 13' Ciricet hiába lökik el, most is néma a síp, Budimir pedig végig tud száguldani, 24-29. Még a dudaszó pillanatában engedi el Kiss Zsolt, Stefanovic pedig rutinosan addig megy, amíg nincs sípszó, megszerzi a lepattanót, és be is ejti közelről, 26-29, hiába reklamál Csirke Ferenc. Kiss Zsolt faultja után dobhat büntetőket Nelson: mindkettőt bedobja, 26-31. 12' Ciric hármasa most nem jó, majd Nelson viharzik el, de Kiss Zsolt egy faulttal megállítja. Halász triplája is lejön, de visszaszerzi a labdát a Pécs. majd Hortival szemben Molnár szabálytalankodik, így a vonalra állhat Horti: az első jó, a második viszont kimarad, 24-27. 11'Lépéshibát reklamálnak a nézők, de Stefanovicnál befújják a hibát Hortival szemben. Halász tör be a palánk alá, és be is fejezi, 21-24. De már döntetlen, Ciric triplával egyenlít, 24-24, de itt a gyors válasz, Nelson fejez be villámgyorsan egy pécsi támadást, 24-26. I. negyed 21-2210'Még lesz ideje támadni a Pécset, Kiss Zsolt triplája sem ül, így lepörgetheti az időt a vendég csapat, Halász triplája nem jó, de Budimir bepöccinti, 21-22. Molnár András távolról még megpróbálja, nincs bent - ez az első negyed vége, hiába vezetett hét ponttal a Szedeák, megfordította a meccset a Pécs. 10' Kunticot mintha meglökték volna dobás közben, de nincs fújás, ellenben Halász passzát Budimir beejti közelről, 6-0-s futásban a Pécs, és máris szoros a meccs, 21-20-nál kér időt Nikola Lazic. 9' Kuntic enged el újra egy triplát, de ez sincs bent, majd Halász közelről szépít, 21-16. Támadófault után jöhet a Pécs, Budimir be is emeli a középtávolit, 21-18. 8' Kuntic hármasa is sikertelen, Molnár András pedig csak a vonalon túlról tudja leszedni. Horti viszonylag tisztán dobhatott középtávolit, de lejött, Balaban pedig összeszedi a saját lepattanóját, és másodjára megoldja, 21-14. 7'Balaban ellen a fault, a center állhat a vonalra: mindkettőt bedobja, 19-14. Halász Ákos is kintről próbálkozik, de ez is lejön. 6'Pahlmblad a sarokból engedi el a triplát: sikerrel jár, 17-14. Balaban nem tudja összeszedni középen, Palhmblad elereszt még egy triplát, de ez már nem jó, miképp Ciricé sem. 6'Jereminov a harmadik büntetőjét is bedobja, 17-11, az eddigi legnagyobb különbség a meccsen. 6' Horti pöcizi be végül Pahlmblad kihagyott közelijét 12-11, majd Molnár András a palánk alatt elfutva dobja be, 14-11. JEREMINOV! Faulttal együtt is be tudja ejteni, Stojanovicnál a személyi. Időt kér Csirke Ferenc. 5' Nelson ismét labdát lop, ezúttal Jereminov passzát füleli le, és végig is viszi, be is fejezi a ziccert, 10-9. Fault Jereminov ellen, Nelsonra nagyon mérges Csirke Ferenc, le is hozza őt: Jereminov pedig mindkét büntetőt bedobja, 12-9. 4'Balaban próbálja meg visszatenni Molnár Andrásnak, de Nelson belenyúl a passzba. Budimir azonban elveszti, ez könnyelműség volt a vendégektől. 4'Lábat ér a labda a pécsi támadás végén. Jereminov villan, egy csel után a palánkig jut, majd be is ejti, 10-5. Pahlmblad gyorsan válaszol közelről, 10-7. 3'Molnár András passza pontatlan, ezt nem érheti el Balaban, elnézést is kér a társaktól Molnár. Budimir triplája nagyon rövid, Ciric passzát viszont Balaban faulttal együtt teszi be! A center a büntetőt is bedobja, 8-5. 2'Balaban fordul be, de ez most lejön, majd Budimir emel be egy középtávolit Ciric-el való ütközése után, 5-5. 1' Ciric a sarokból ereszti el az első triplát: bent is van, 5-0! Nelson szinten ugyanonnan próbálja meg, üresen marad: és ő is sikerrel, jár, 5-3. 1'A Szedeák hozza el a labdát, majd Balaban közelről be is ejti az első labdát, 2-0. 17:57 - Túl vagyunk a bemutatásokon, a vendégeknél figyelni kell majd a két irányító játékára, Nelson és Halász is előkelő helyen áll a gólpasszok tekintetében. 17:45 - Köszöntjük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok már melegítenek. A Szedeákból várhatóan a szezon végééig kiesett Vágvölgyi Ákos, aki civilben szurkol ma a társainak. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.