Sport

Kézilabda: négy góllal verte a Löwent idegenben a MOL-Pick Szeged

Kézilabda: négy góllal verte a Löwent idegenben a MOL-Pick Szeged

2015. március 13., péntek
Kézilabda: négy góllal verte a Löwent idegenben a MOL-Pick Szeged
mol_pick_schaffhausen_14_10_18_mj

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a MOL-Pick Szeged óriási bravúrt végrehajtva, négygólos sikert ért el németországi találkozón, Juan Carlos Pastor együttese kedvező helyzetből várhatja a visszavágót.

Remekül kezdett a mérkőzésen a MOL-Pick Szeged,

Källman

révén az első gólt is a szegedi együttes szerezte, majd emberhátrányban is remekül védekezett, és a nyolcadik percben

Ilyés

átlövése után két góllal vezetett

Juan Carlos Pastor

együttese. (3-5) Nem sokkal később már négy is volt a szegedi előny egy újabb Ilyés-találat után (4-8), az látszott, hogy rendkívüli módon felkészült a német csapat játékából a Pick, amely nem engedte, hogy a Löwen erényei kidomborodjanak a mérkőzésen, gyakorlatilag hiba nélkül támadott, nem adott esélyt arra, hogy lerohanjon a germán együttes. Védekezésben továbbra is remekül teljesítettek Baloghék, és egészen a félidő utolsó öt percéig tudták tartani ezt a játékot, akkor azonban az eladott hibák után a Löwen egy 5-0-s sorozattal előbb ledolgozta négygólos hátrányát, majd át is vette a vezetést, és a félidőre a németek vonulhattak előnnyel. Úgy érezhettük, kár ezért a pár percért, mert a félidő jelentős részében a szegediek akarata érvényesült, akik nagyon koncentráltan és eredményesen játszottak az első harminc percben. A fordulás után nem tudott meglépni a Löwen a szegediektől az első tíz percben annak ellenére, hogy ismét emberelőnyben játszhatott, sőt, Balogh emberhátrányban is bevette az ezen meccsen kevésbé jó napot kifogó

Niklas Landin

kapuját.

Bombac

egyenlített a 37. percben (20-20), ezt követően pedig csupán egyetlen egyszer volt az előny a németeknél, rögtön ezt követően

Gensheimer

értékesített büntetőjét követően. Az újabb emberhátrányából is jól jött ki a Pick,

Ancsin

és

Robledo

is gólt tudott szerezni, és bő tíz perccel a meccs vége előtt éppen a németek nagy fegyverének tartott lerohanásból tudta négyre növelni a szegediek előnyét Källman. (25-29) Ezt követően sem tudott közelebb lépni a Löwen, amikor ziccerig jutottak a hazaiak, akkor megállította őket a meccsbe remekül beszálló kapus, Wyszomirski, aki két fontos védést is bemutatott a meccs hajrájában. Támadásban végig ötletesen játszott a Pastor-legénység, amely gyakorlatilag egy öt perces periódust leszámítva kiválóan kézilabdázott a világ egyik legjobb csapatának otthonában, és megérdemelten aratott négygólos győzelmet a Rhein-Neckar Löwen otthonában, nagy lépést téve ezzel a továbbjutást illetően. Az az egész mérkőzésen látszott, hogy Juan Carlos Pastor remekül felkészítette csapatát a Löwenből: a németek erősségeit sikerült minimalizálni, alig szerzett gólt gyors kontratámadásból a német együttes, ráadásul támadásban is nagyon hatékonyan játszott a Pick,

Parrondo

pedig hidegvérrel mind a kilenc hétméteresét bedobta, de leginkább a csapat emelhető ki, hiszen a MOL-Pick Szeged végig nagy alázattal, remekül játszva végre tudott hajtani egy hatalmas bravúrt, és idegenben megverte a Bundesliga második helyén álló Löwent, amelynek otthonában a Szegeden kívül csak a Kiel és a Vardar Skopje tudott nyerni ebben az évben. Ezzel hatalmas lépést tett a nyolc közé kerülésért a MOL-Pick Szeged, amelynek azonban nem szabad hátradőlnie, de kedvező pozícióból várhatja a jövő vasárnapi visszavágót, nem csak a győzelem, hanem az idegenben dobott 34 gól miatt. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágója március 22-én, 17:15-től kezdődik majd az újszegedi sportcsarnokban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Rhein-Neckar Löwen - MOL-Pick Szeged 30 - 34 (17-16)

Mannheim, SAP aréna, 5000 néző. Vezette: Stevann Pichon, Laurent Reveret (franciák)

Löwen:

Landin – Groetzki 1, Petersson 4, Kneer 1, SCHMID 5, Ekdahl du Rietz 5, GENSHEIMER 8/5.

Csere:

Rutschmann (kapus), Myrhol 4, Larsen 2, Guardiola, Reinkind, Schmidt, Sigurmansson, Steinhauser, Ganshorn.

Vezetőedző:

Nicolaj Jacobsen.

MOL-Pick Szeged:

Sierra – Prodanovic 1, Balogh 4, BOMBAC 5, Zubai 2, Ilyés 3, Källman 2.

Csere:

WYSZOMIRSKI (kapus), Blazevic, PARRONDO 9/9, Hegedüs 1, Ancsin 3, ROBLEDO 4, Vadkerti, Fekete.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

Hétméteres:

5/5 ill. 9/9.

Kiállítás:

4 perc ill. 12 perc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.