Közélet

Civil Városi Unió: Demokrácia Botka-módra

Civil Városi Unió: Demokrácia Botka-módra

2015. február 6., péntek
Civil Városi Unió: Demokrácia Botka-módra

Közleményben reagált a Civil Városi Unió Botka László polgármester Közéleti Kávéházban tartott évértékelőjére, illetve a Szeged legnagyobb adózói előtt tartott költségvetési beszámolójára vonatkozóan. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

A nyilvánosság megteremtése, a választópolgárok tájékoztatása egyik legfontosabb feladata Szeged mindenkori polgármesterének. Ennek jegyében

Botka László

minden évben megtartja beszámolóját városunk dolgairól. Ez üdvözlendő lenne, ha a rendezvény tekintetében nem merülnének fel súlyos hitelességi problémák. Ám szokásához híven könnyű műfajt választott Botka László, Szeged polgármestere, amikor a saját közönsége előtt próbált számot adni a tavalyi esztendőről és az előző ciklusban végzett munkáról. Jellemző, hogy a telt házas rendezvényen a híradások szerint mindössze 5 kérdés merült fel, persze azok is csak írásban voltak beadhatók. Beszédes az is, hogy a kérdésekről a VTV élő adásában már nem közvetített. Nagy általánosságban egyszerű kommunikációt követ a polgármester, amikor Szeged valamennyi bajának okozójaként a – sokszor jogosan kritizált - kormányzati intézkedéseket, az előző ciklus közgyűlési többségét jelöli meg, szembeállítva ezzel a „szakértő” városvezetés illúzióját. Állításait számokkal igyekszik alátámasztani. Botka László általában is szeret számokkal dobálózni, abban a biztos tudatban, hogy hallgatósága nagy részének halvány sejtelme sincs a számok mögött rejlő információkról. Ha már a szegedi ellenzék ezt nem tette meg, legalább mi nézzük meg a polgármester néhány állításának valóságtartalmát, nagyjából az elhangzás sorrendjében: A polgármester állítása szerint 2 milliárd forint tűnt el a városi cégekből. Ezzel kapcsolatosan említést tett egy szegedi ügyvédi irodáról, mely 4 év alatt 200 millió forint megbízási díjat kapott. Jó lenne tudni, melyikről lehet szó (nekünk vannak sejtéseink), mint ahogy azt is, vajon miért nem lehet megnevezni az irodát, hiszen közpénzek kifizetéséről van szó. Talán csak nem a szegedi politikai elit mögött rejlő összefonódások miatt? Vagy esetleg kiderülne, hogy az illető ügyvédi iroda a baloldali városvezetéstől is kapott komoly megbízásokat? Botka László a sikertörténetek közé sorolja a Mars téri piac felújítását, mondván, hogy 2010 után megduplázódott a piac forgalma. Arról azonban mélyen hallgat, hogy bázis adatként az átépítések alatti – korlátozottan működő piac - minimális bevételi adatait vette figyelembe, valamint arról is, hogy időközben a bérleti díjakat óriási mértékben megemelték. Alkalmatlan cégvezetők helyett szakemberek kinevezéséről számolt be Botka. Minden bizonnyal ennek jegyében nevezett ki az Szegedi Közlekedési Kft. élére egy informatikust, aki januárig még a vállalat telephelyeire sem jutott el. Ugyancsak a szakértelmet erősítendő dolgozik megbízással a cégnél egy - a polgármesterhez ezer szállal köthető - volt őrző-védő, magánnyomozó, aki a hírek szerint a céget valójában vezeti.

Kozma József

nemrég 500 milliós, míg Botka László a napokban 2 milliárdos kormányzati elvonásokra panaszkodott. Túl azon, hogy ilyenkor mindig megfeledkeznek az átvállalt hitelek adósságszolgálatáról (2015-ben 2,16 milliárd, 2016-ban 2,11 milliárd, 2017-ben 2,03 milliárd forintot kellett volna fizetnie Szegednek), ebben az esetben is az lenne a tisztességes, ha felsorolnák a kormányzat által elvont feladatokat, megjelölnék az előző években arra fordított összegeket és az így kapott egyenleget közölnék a szegediekkel. Azonban beszédes, hogy miközben a polgármester felére csökkent városi büdzséről beszél, minden további nélkül foglalkoztat három alpolgármestert kevesebb feladatra, mint amit az előző 4 évben egy is el tudott látni. Ez a plusz két alpolgármesteri funkció a ciklus alatt mintegy 120 millióval terheli Szeged költségvetését. Szeged közlekedésével kapcsolatban Botka László a kerékpározók arányának 2%-ról 10 %-ra történő növekedésének okát a kerékpárutak fejlesztésében látja. Túl azon, hogy a szegedi kerékpárutak kialakítását, minőségét naponta éri kritika, a valóságban kerékpárosok számának – egyébként örvendetes - növekedését az okozza, hogy Szegeden az ország egyik legdrágább tömegközlekedési jegyárait kell fizetni, többek között az elektromos tömegközlekedési nagyprojektnek köszönhetően, mivel az üzemeltetés 100 milliós többletkiadást eredményezett a Szegedi Közlekedési Kft.-nek. Ez a háttere a parkolási zónahatárok átalakításának is, ami természetesen burkolt áremelés. Ezek együttes hatásaként megjósolható, hogy az utasszám továbbra is csökkenni fog. A polgármester elmondása szerint adót ugyan nem fog kivetni a szegediekre, ám megtalálta a módját, hogy a terheket mégis a lakosságra rója, az ellenzék által oly sokat kritizált kormányzati intézkedésekhez hasonlatosan. A 200 milliós lakásfelújítási alapból 50-100 lakás felújítására tett ígéretet. Kérdés, hogy az előző években vajon hány lakást tudott felújítani az IKV, melynek hiánya a 2006-os 478 millióról 2010-re 845 millióra emelkedett és ez azóta sem csökkent, köszönhetően a bérlakás állomány és ezzel együtt a lakbérbevételek drasztikus csökkenésének. Mindeközben a lakbérek óriási mértékben nőttek, ami nyilvánvalóan tovább fogja növelni a már korábban is meglévő, az előző ciklusokból származó kintlevőségeket. A nagyszámú üresen álló lakás és nem lakás célú ingatlan lehetőséget kínálna a bevételek növelésére, ám évek óta úgy tűnik, hogy az IKV és a városvezetés számára ez nem cél. A szintén 200 milliós nagyságrendű útalap létrehozása nagyon ráfér a szegedi úthálózatra, csak az a probléma, hogy a 2013. évi 100 milliós útalap felhasználása – a közbeszerzések csúszása miatt – 0 forint volt. Így a 200 millió már nem is tűnik olyan soknak. Jó lenne végre tisztázni, hogy valójában mennyi is Szeged költségvetési főösszege. Botka László a beszámolóban a 2008. évi 72 milliárd forinttal szemben idénre 34,5 milliárdot jelölt meg, míg a legfrissebb híradások szerint ez az összeg 46,1 milliárd forint. Ennyire biztos a számokban Szeged polgármestere! A meghallgatás során beígért fejlesztésekre (3. híd, uszoda, ELI, stb.) sok szót nem érdemes vesztegetni, ugyanis azok vagy kiemelt kormányberuházások, melyekhez Botka Lászlónak kevés köze van, vagy a szokásos, 12 éve szajkózott ígérgetések része. Botka László előszeretettel hangsúlyozza, hogy minden Szeged érdekében tett javaslatot, véleményt szívesen fogad. Demokrácia-felfogására mi sem jellemzőbb azonban, hogy a meghallgatáson – noha még meg sem jelent a költségvetés előterjesztése – már konkrét számokat tényként közöl! Persze a legbeszédesebb, hogy e sorok írásakor – 5 munkanappal a közgyűlés előtt – a költségvetés előterjesztése még nincs közzétéve! Hát így fest Szegeden a demokrácia Botka-módra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.