Sport

Futsal: az utolsó másodpercben nyert az SZTE EHÖK SE

Futsal: az utolsó másodpercben nyert az SZTE EHÖK SE

2015. január 20., kedd
Futsal: az utolsó másodpercben nyert az SZTE EHÖK SE
futsal22_gs

Kétszer is hátrányba került a Vasas ellen a futsal NB II Közép csoportjában az SZTE EHÖK SE, azonban Cserenkó Szabolcs együttese mégis győzelemmel térhetett haza Tökölről, így továbbra is vezeti a bajnokságot.

Ezúttal több hiányzója is volt az egyetemi együttesnek, így három fiatal debütálhatott az idei bajnokságban, egyaránt először került keretbe

Rutai Balázs

,

Táncos Bences

és

Ördögh Kristóf

. A pontvadászat során először került hátrányba az SZTE EHÖK SE, az eddigi 14 bajnokin egyaránt a szegediek szerezték meg a vezetést, most azonban tizenhárom perc után megszerezte a vezetést a Vasas, amit ugyan hét perccel később a nemrégen Dubaiból, a

magyar strandlabdarúgó válogatott edzőtáborából

hazatérő

Szentes Bíró Tamás

egalizált. Akadozott az EHÖK SE játéka, főleg a helyzetkihasználással akadtak gondjaik Bulláséknak, a Vasas pedig nagyon technikás, gyors játékot játszott a hétfő esti mérkőzésen. Sőt, nem kellett sokat várni arra, hogy a bajnokságban másodjára is hátrányba kerüljön a szegedi csapat, a szünet utáni harmadik percben

Lak

ismét a Vasast juttatta előnyhöz, azonban erre is tudott válaszolni az EHÖK SE,

Bullás

hét perccel a vége előtt egyenlített. Nem akart összejönni a harmadik találat

Cserenkó Szabolcs

együttesének, nyolc alkalommal is a kapufa mentette meg a hazaiakat az újabb góltól, számtalan ziccer maradt kihasználatlanul szegedi részről, majd amikor már talán a felek elkönyvelték a döntetlent, jött a csattanó: két másodperc volt hátra, amikor Bullás még egy cselt megcsinált a kapu előterében, majd mintegy hét méterről spiccel küldte a kapu irányába a labdát, amely éppen a dudaszó pillanatában kötött ki a hálóban, ezzel pedig megfordította, így megnyerte a mérkőzést az SZTE EHÖK SE, amely az egész meccsen egyszer vezetett, az utolsó másodpercben. Ezzel továbbra is három pontos előnnyel vezeti az NB II Közép csoportját a csapat, legközelebb pedig ismét egy fővárosi csapat vár az SZTE EHÖK SE, január 26-án 18:30-tól az Újpesti Futsal Clubot fogadja a deszki sportcsarnokban a szegedi együttes.

Férfi futsal NB II Közép csoport, 15. forduló

1988 Déli FC-SZTE EHÖK SE 2-3 (1-1)

Tököl, tököli sportcsarnok. Vezette: Horváth Zoltán, Juhász Bálint.

Vasas:

Bella – Szemán, Barabás Miklós, Pászti, Endrefalvi.

Csere:

Lak, Joszkin, Barabás Márton, Géczki, Tüskés.

Vezetőedző:

Székely József.

EHÖK SE:

Tombácz – Bullás, Szentes Bíró, Csamangó, Deák.

Csere:

Vastag (kapus), Rutai, Táncos, Teimel, Ördögh, Cserenkó.

Játékos-edző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Joszkin (13'), Lak (23') ill. Szentes Bíró (20'), Bullás (33', 40') Cserenkó Szabolcs: „Az elvégzett munka gyümölcse ez, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni. Lehetett látni, hogy van bennünk erő, szerencsénk is volt, de ahogy mondani szokták, a jó csapatnak van szerencséje.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.