Sport

Fallabda: hazai csapatfordulóra készül a Vidux Tisza Squash SE

Fallabda: hazai csapatfordulóra készül a Vidux Tisza Squash SE

2015. január 14., szerda
Fallabda: hazai csapatfordulóra készül a Vidux Tisza Squash SE
fallabda03kf

Sikerrel abszolválta az első két fordulót a premier ligában a Vidux Tisza Squash SE fallabda csapata, amely február hatodikán először játszhat majd hazai környezetben. Az eseményt egész hétvégés program kíséri majd, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a klubnál.

Az ősszel indult bajnokságban eddig csak idegenben lépett pályára a Vidux Tisza Squash SE csapata, amely eddig hibátlan mérleggel, kettőből két győzelemmel áll az idényben. Mint azt

Pápai Miklós

, a klub elnöke elmondta, magabiztos sikerekkel kezdték a bajnokságot, most pedig végre eljött annak az ideje, hogy itthon is megmutassák magukat. "Február hatodikán 18 órától az Alba-Török csapatával játszunk itthon. Elképzelhető, hogy egy egykori világelső játékos ellen játszunk majd, hiszen a hírek szerint az ellenfél

Karim Darwish

leigazolásán dolgozik. Felfokozott izgalommal várjuk a februárt, hiszen egy Vidux Squash hétvégét rendezünk a mérkőzésünket követően. A pénteki bajnoki után szombaton kilenc órától amatőr versenyt rendezünk, amelynek betétprogramja a meghívásos profik játéka, akik a sportág szép oldalát igyekeznek majd megmutatni. Ezen részt vehet az egyik legjobb magyarországi játékos,

Püski Lénárd

, valamint Farkas Balázs, és amennyiben összejön, akár Karim Darwish is" - részletezte a várható programot Pápai Miklós, a klub elnöke. A szombati napot követően vasárnap egy gyermekversenyt is rendez az egyesület, ahol a gyerekek játszhatnak a szegedi klub légiósaival is, így Tom Ford-al, valamint Daniel Poleschukkal is fallabdázhatnak a fiatalok, az eseményen a részvétel díjtalan lesz. Eddig szettveszteség nélkül tudta le a Premier Ligás mérkőzéseit a Vidux Tisza Squash együttese, a csapat játékosa,

Hoffmann Péter

elmondta, évek óta nem volt példa arra, hogy ennyire telített legyen az ünnepi időszak számukra. "Egy hónapon belül három versenyünk is volt, így nem volt pihenésünk, végig edzettünk a téli szünetben. Várjuk a folytatást, végre hazai környezetben játszhatunk, remélem, egy újabb 4-0-s sikert tudunk aratni" - nyilatkozta a sajtótájékoztatón Hoffmann Péter, majd hozzátette: a négycsapatos, oda-visszavágós rendszerű bajnokság bajnoki címe is eldőlhet akár, amennyiben újabb nagy arnányú győzelmet tudnának aratni. Csapattársához hasonlóan

Sebők Benedek

is megjegyezte, mindössze egy rövid karácsonyi szünete volt, majd január harmadikától már újra edzésben állt, nem ereszthetett le az ünnepi időszakban. "Nagyon várom, hogy mi lesz a fejlemény, játszhatunk-e valóban egy egykori világelső ellen. Sok nagy verseny volt már itt, sok nagy játékos megfordult, de ilyen kaliberű játékos, mint Karim Darwish, szerintem még nem" - mondta el a játékos, aki a klub idegenlégiósaival kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy rengeteget tanulhatnak tőlük, még ha nem is tudnak sokszor egymás ellen játszani.

fallabda05kf

Az idecsábított légiósokkal kapcsolatban Pápai Miklós úgy fogalmazott, a klub kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, e mellett pedig sok senior játékos is érkezik Szegedre játszani. Az idén igazolt angol

Eddie Charlton

például egy tavaly itt szerepelt senior játékos,

Mark Webster

segítségével sikerült megszerezni. A klub célkitűzése továbbra is a lengyelországi Bajnokok Ligája részvétel, amelyhez meg kell nyerni a hazai bajnokságot. "

Barna Zsolt

támogatónk minden lehetőséget megad a jó szerepléshez, viszont az elvárások is magasak, ám ezeket egyelőre sikerült teljesítenünk. Nagyon vágyunk a lengyelországi Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, e mellett szeretnénk, ha a második és harmadik vonalban játszó csapataink is győzelemmel zárnának idén" - tért ki az idei célkitűzésekre a klubelnök. A Bajnokok Ligájával kapcsolatban az együttes játékosai elmondták, óriási motiváció az esetleges BL-szereplés, Hoffman Péternek viszont kimondottan kedvére való az ezzel járó egész nyarat igénybe vevő felkészülés, majd úgy fogalmaztak: a profizmus és a szórakozás remek kombinációja a Bajnokok Ligája sorozat. Ahhoz, hogy elérje célját a Vidux Tisza Squash SE, mindenképpen le kell győznie az Alba-Török Squash SE-t február hatodikán. A mérkőzések 18 órától kezdődnek, utána pedig egy egész hétvégét felölelő programsorozat kezdődik a klubházban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.