Gazdaság

Kétmilliárd forinttal több jut jövőre a turizmusra a költségvetésből

Kétmilliárd forinttal több jut jövőre a turizmusra a költségvetésből

2014. december 31., szerda
Kétmilliárd forinttal több jut jövőre a turizmusra a költségvetésből

A turizmus közel 5 milliárd forintos kerettel szerepel a 2015-ös költségvetésről szóló törvényben, ami azt jelenti, hogy több mint kétmilliárd forinttal több jut jövőre az ágazatra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott év végi interjújában.

Ruszinkó Ádám

hozzátette: reményeik szerint a turizmusban tapasztalt kedvező idei tendenciák tartósak maradnak, megteremtve többek között a bérfejlesztés alapjait a turizmushoz kapcsolódó ágazatokban. Kiemelte, hogy a kormányzat és a parlament döntésével a SZÉP-kártya megőrzi kedvezményes adózását és jobb helyzetbe is sikerült hozni. Évi 200 ezer forint feletti összértékű béren kívüli juttatás felett - 450 ezer forintos felső határig - kizárólag SZÉP-kártya feltöltés választható a legkisebb adóteherrel - ismertette. A kártyabirtokosok száma az idén júliusban átlépte az egymilliót, az év első tizenegy hónapjában az előző évihez képest 8 százalékkal többet, 67,5 milliárd forintot költöttek a SZÉP-kártyákról. A feltöltések még ennél is nagyobb mértékben bővültek - jelezte Ruszinkó Ádám. A helyettes államtitkár emlékeztetett: kinevezésekor az ágazat szereplői közötti partnerség megerősítése, a turizmus hazai és nemzetközi lehetőségeinek mind teljesebb körű kihasználása mellett fő célkitűzésként a szolgáltatási színvonal emelésének támogatását nevezte, hiszen jelentős mértékben ezen múlik az ágazat versenyképessége. "Az a szolgáltatás és szolgáltató érhet el sikereket, azoknak a termékeit, szolgáltatásait fogják keresni, akik folyamatosan magas minőséget képviselnek, illetve azok a települések lesznek sikeresek, ahol a szolgáltatók jól tudnak együttműködni" - mondta. Kitért arra is, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós források felhasználásáról szóló operatív programok jelenleg jóváhagyás alatt állnak Brüsszelben. A turizmus a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) önálló prioritásként szerepel. Elsősorban országos és nemzetközi jelentőségű természeti és kulturális értékeket lehet uniós forrásból támogatni, hogy vonzóbbak, látogatottabbak legyenek. A brüsszeli egyeztetések eredményeként az új uniós költségvetési időszakban továbbra is felhasználhatóak EU-s források a turisztikai fogadóterületek fejlesztésére. Újdonság, hogy turisztikai marketingakciókra is fel lehet használni a forrásokat. Ezek a támogatások a gazdasági tárca háttérintézményeként működő Magyar Turizmus Zrt. külpiaci marketingforrásait bővítik - mondta. Egy másik kiemelt terület az országos és nemzetközi jelentőségű természeti és kulturális örökségek tematikus hálózatainak fejlesztése, ami az önmagukban szerényebb vonzerővel rendelkező látványosságok megyehatáron átívelő összekötését, hálózattá szervezését jelenti. Ide tartoznak a kulturális, vallási tematikus utak, a kerékpáros, természetjáró, lovas, vízi hálózatok, amelyek így egységes megjelenésű útvonallá fejlesztve, újszerű élményeket jelenthetnek a turistáknak - tette hozzá. Közölte: a gyógyhelyeken a vállalkozások és az önkormányzatok közös akcióira épülő fejlesztésekkel azt szeretnék elérni, hogy ezek a települések nemzetközi elismertsége erősödjön, felzárkózzanak a külföldi versenytársakhoz. A kis- és középvállalkozások által tervezett szolgáltatásfejlesztéseket a szálláshelyek, vagy a vendéglátás területén az Európai Bizottság iránymutatása alapján pénzügyi eszközökkel - például hitel - fogják támogatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.