Sport

A Mikulás hozta Szentmihály új pályáját + FOTÓK

A Mikulás hozta Szentmihály új pályáját + FOTÓK

2014. december 7., vasárnap
A Mikulás hozta Szentmihály új pályáját + FOTÓK
szentmihalyi_palyaavato07_gs

20x40 méteres műfüves kispályával gazdagodott Szeged sportélete, az új grundot Katona Jánosról nevezték el a szentmihályiak.

Bensőséges ünnepség keretében adták át szombaton Szentmihály vadonatúj 20x40 méteres műfüves kispályáját, melyet a helyi közösség a Mikulástól kapott ajándékba. Köszöntő beszédet mondott

Nógrádi Tibor

önkormányzati képviselő, aki az elmúlt években a futballfejlesztéseket politikai okokból akadályozók minden rossz szándéka és akadékoskodása ellenére a helyiekkel összefogva gyönyörű beruházásokat lobbizott ki Szeged városának, azon belül is Szentmihálynak. A rendezvényen nagy örömmel vették birtokba az alig több mint három hónapos munkával elkészített pályát a szentmihályi fiatalok és a szabadidősportolók. Bemutató mérkőzést játszottak a 2014 őszén alakult szentmihályi Bozsik-programos 11 éves gyerekek, majd a SZEAC 13 évesei. Ennek apropóját az adta, hogy

Katona János

unokája is közöttük szerepel: a nemrégiben elhunyt ismert szurkolóról nevezték el a műfüves pályát a helyiek. Katona János hosszú évtizedeken át segítette drukkerként a szentmihályi labdarúgást, és amellett, hogy Csongrád megye csaknem valamennyi pályáján megfordult, 2011-ben az újjáalakult szentmihályi foci mellé állt, és minden támogatást megadott a csapatnak, a klubnak. Az összes mérkőzésen jelen volt, és arról beszélt, mennyire szeretné látni az unokáját, amint kifut az új műfüves pályára. Ezt sajnos nem érhette meg, hiszen idén szeptemberben váratlanul elhunyt, de a szentmihályiak nem felejtették el és nem is felejtik szolgálatait, ezért Katona János Sportpályaként "anyakönyvezték" a legkisebb sportgyermeküket. A szombati eseményen külön is adóztak emlékének a résztvevők, illetve a családtagok.

szentmihalyi_palyaavato21_gs

A bemutató találkozókat hagyományteremtő szándékkal a szabadidősport jegyében a 3 kocsmák I. hivatalos bajnoksága követte. Szentmihályon három vendéglő üzemel, és ezek törzsközönsége csapott össze kiegészülve néhány hivatásos futballistával. A nagy presztízsű csatákból végül a Kedves Teve került ki győztesen, második lett a Korty Büfé, harmadik a Piramis vendéglő. Ki kell emelni

Simon István

gólkirályi címét és

"Hitler" József

szépségdíjas találatait. Az ünnepségen természetesen a pályaépítés nehézségei is szóba kerültek, hiszen sajnálatos módon az együttműködés mázos szavai mögé bújtatva sok gáncsoskodás övezte a beruházást, ám Nógrádi Tibor képviselő és a szentmihályiak úgy összegeztek: ami nem öl meg, az megerősít, azaz csak erőt és lendületet merítettek az utóbbi évek harcaiból. A helyiek hitet tettek az ékszerdoboznak számító sporttelep további fejlesztése mellett. A következő esztendőkben szeretnék teniszpályával és szabadtéri kondipályával bővíteni a központot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.