Sport

Kosárlabda: csak megszorítani tudta az Albát a Szedeák + FOTÓK, VIDEÓ

Kosárlabda: csak megszorítani tudta az Albát a Szedeák + FOTÓK, VIDEÓ

2014. november 22., szombat
Kosárlabda: csak megszorítani tudta az Albát a Szedeák + FOTÓK, VIDEÓ
szedeak_alba05_gs

Három negyedig szoros meccset játszott a Fehérvárral a Szedeák, azonban a végén nem tudta tartani a lépést az Albával, így Milán nyerte a Csorvási-testvérek párharcát.

A Fehérvár kezdett jobban, azonban

Csorvási Milán

első öt pontját követően

Molnár András

büntetői után már vezetett a Szedeák. (8-7) A minimális előnyét a negyed utolsó harmadáig tartották Jereminovék, majd egy 6-0-s rohanás következett a Fehérvártól,

Balaban

kihagyott büntetői pedig nem segítettek abban, hogy közelebb férkőzzön a Szedeák ellenfeléhez, így hattal nyerte az első negyedet az Alba. A félidőig hol egy kicsit közelebb, hol egy kicsit távolabb engedte ellenfelét a szegedi együttes, a nagyszünetre azonban maradt a hat pontos különbség. A harmadik negyedben is szoros volt a meccs, két perccel a játékrész vége előtt csupán egyetlen pont volt a csapatok között

Jereminov

triplája után, (61-62) de

Djapa

szintén egy trojkával válaszolt. A záró negyednek négypontos fehérvári előnyről kezdték a felet, azonban ez gyorsan 10 lett, az addigi sikeres tripláinak számát gyorsan megduplázta az Alba, ezt követően pedig nem tudott közelebb férkőzni a Szedeák,

Melvin

pedig nagyon élt a vendégektől, míg a palánk alatt Djapa és

Kromah

is hatékonyabb volt a lepattanók terén, mint szegedi társaik. Talán nem volt ekkora különbség a csapatok között, mint amit a végeredmény mutat, a Szedeák jól küzdött az egész meccsen, azonban nem tudta megállítani az immáron új edző,

Székely Norbert

által irányított Albát, amely második csapatként (a Kecskemét után) aratott sikert az újszegedi sportcsarnokban. Két hetes szünet következik most a bajnokságban a jövő heti All-Star gála miatt, amelynek résztvevőire (így több Szedeák-játékosra, Jereminovra, Ciricre, Molnár Andrásra, Kiss Zsoltra és Balabanra) továbbra is lehet szavazni

ezen a linken

. A Naturtex-SZTE Szedeák legközelebb december hatodikán szombaton 18 órától a Jászberény otthonában lép majd pályára.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 9. forduló

Naturtex-SZTE Szedeák - TLI-Alba Fehérvár 78 - 90 (20-26, 23-23, 20-18, 15-23)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezeti: Györffy, Fránó, Jurák (Balogh)

Szedeák:

JEREMINOV 12/6, Kiss Zs. 3, Molnár A. 14/6, Ciric 14/6, BALABAN 14.

Csere:

Molnár B., Demeter, Vágvölgyi, Csorvási L. 2, KUNTIC 19/6, Varga, Révész.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Alba Fehérvár:

Simon B. 7/3, Tóth P. 11, Kromah 12/3, MELVIN 25/6, CSORVÁSI M. 12

Csere:

Blaskovits, Czirbus, Juhos, Kovács Á. 2, DJAPA 16/6, Molnár M., Supola 5/3.

Vezetőedző:

Székely Norbert. Nikola Lazic:

"A szerdai, nyíregyházi mérkőzés után tompák voltunk, gyengén védekeztünk, és ezt a jó erőkből álló Alba kihasználta."

Székely Norbert:

"Örülök a győzelemnek, mind támadásban, mind védekezésben kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottunk. Nehéz sorozat előtt állunk, de most lesz két hét szünetünk, az alatt felkészülünk."

Online közvetítésünk

IV. negyed 78-9040' Kuntic hármasa esik be, 78-90. Jereminov nem tudja eltenni Tóth Péter szorításában, és itt a vége, tizenkét ponttal kap ki a Szedeák a Fehérvártól. Jól tartotta magát három negyeden át Nikola Lazic csapata, azonban a negyedik negyedben beszórt triplákra nem volt válasza, így elszenvedte második hazai vereségét a bajnokságban. 39' Tóth Péter hármasa nem jó, Kuntic-csal szemben az újabb fault: ezek is bent vannak, kilencből kilencet dob be a vonalról Kuntic. Simon szerez újabb hármast, 75-90. 38'Melvinnek játszották le a sarokba, azonban a triplája nincs bent. Molnár András hiába dobja be Csorvási Levente passza után, már lejárt a támadóidő. 37' Molnár András dobhat büntetőket: mindkettő bent van, 73-85. Csorvási Milán pazar labdát ad Melvinnek, aki ezt is bedobja közelről, 73-87. Kuntic triplája viszont rövid. 36' Supola hármasa nincs bent, viszont Csorvási Miláné a lepattanó, aki közelről bedobja, 71-83. Melvin tartja meg, majd fordul be, ez is bent van tőle, 71-85. 35' Supola tört be, de nem jó a kettese, ellentétben Kuntic-csal, aki a ziccerét bedobja, és még egy büntetőt is dobhat: továbbra is hibátlan büntetőző Kuntic, 71-81. 35' Hát ez hihetetlen, eddig két triplát dobtak a fehérváriak, ebben a negyedben pedig ez a harmadik már, Kromah szerzi, 68-81, az eddigi legnagyobb különbség. Időt kér Nikola Lazic. 34' Jereminov második hármasa hullik be, 68-76, ezek nagyon kellenek. Melvin lép húsz pont fölé sikeres közelijével, 68-78. 33' Melvin beszór egy újabb triplát, ezzel ő a legeredményesebb 19 pontjával, 65-76, ez nagyon nem hiányzott. 32' Jereminov játssza meg Balabant, akit mintha meglöktek volna zsákolás közben, de nem fújnak semmit. Djapa kettese kimarad, Molnáré a lepattanó, majd Kuntic passzol Molnár Andráshoz, aki közelről bedobja, 65-73. Supola hármasa nem jó. 32' Azonban itt az újabb hármas, és máris 10 a különbség, Supolaé a trojka, 63-73. Nem kezdett jól a Szedeák ebben a negyedben, időt is kér Nikola Lazic. 31' Melvin triplájával kezdődik az utolsó negyed, 63-70, ez csak a harmadik hármas volt a vendégektől, a Szedeák ötöt dobott be. Balaban közelije lejön a palánkról. III. negyed 63-6730' Molnár András próbálta meg egy csel után messziről, de nincs bent, így négy pontos hátrányban várhatja a zárónegyedet a Szedeák,amely ezt a negyedet kettővel megnyerte, 63-67-ről folytatják. 30' Lazic mester jogosan reklamál, még négy másodperce maradt a támadásra a Szedeáknak, az órán azonban csak kettő áll, vissza is állítják, 4,8 másodperc van még, a Fehérvárnak ekkor járt le a támadóideje. Időt is kér Nikola Lazic. 30' Djapát nehezen tartjuk a palánk alatt, Kromah sikertelen hármasa után övé a lepattanó, amit közelről be is dob, 61-67. Kuntic-csal szemben a fault, büntetőzhet Kuntic: mindkettő bent van, 63-67, Kuntic hibátlan a vonalról. 29' Válaszol azonban egy hármassal a Fehérvár, Djapa dobja be, 61-65. Megnyugszanak a csapatok a rohanást követően, mindkét oldalon eladott labdák, majd Jereminov hármasa nem jó, taps kíséretében jön le az irányító. 28' Molnár András közelije is beesik, 58-60, csak kettő a különbség! Djapa gyorsan visszaállítja négyre, saját dobása után övé a lepattanó, és bedobja, 58-62. Jereminov nézi meg a hármast, bent van! 61-62! 27' Djapa teszi le a sarokba Tóthnak, aki csak kettest szerez, 54-60. Balaban ezúttal bezsákolja, kiválóan játszik, 56-60. 26' Ciric hármasa rövid, majd Balaban második blokkja, bravó! Supola ment fel, de Balaban megszerezte a labdát. Az órát kell állítgatni, csak 17 másodperce marad a Szedeáknak a támadásra. Balaban kisebb hezitálás után engedi el, de nincs bent a kettes. 25'Kromah-al szembe a fault, de nincsenek büntetők. Egyszerűen játsszák meg a figurát a vendégek, Tóth Péterről megfeledkeztünk, közelről beejti, 52-57. Így tesz Balaban is, lefordul, és bedobja a közelit, 54-57. Most Csorvási Milán állhat oda a vonalra: csak az első megy be, 54-58. 24' Csorvási Milán szerez újabb kosarat, 49-55. Balaban közelije kiszédül, majd Kromah triplája rövid, de a lepattanó Kromahé, azonban Simon kettese nem jó. Ciric hármasa azonban igen! Három pontra jön fel a Szedeák, 52-55, időt kér a Fehérvár. 23' Molnár Andrásé a lepattanó, de eladja megint a Szedeák, Melvin pedig beejti, 46-53. Molnár András csont nélküli triplája, bravó, 49-53. 23' Jereminov szerzi meg, végigviszi, azonban nem tudja bedobni, mert Tóth blokkolja. Kiss Zsolt próbálja meg a hármast, nincs bent, de dobhat büntetőket: így összejön a három pont, mindet bedobja, 46-51. 22' Ciric egy csel után szerette volna továbbpasszolni, azonban eladta a labdát, Kromah pedig ha másodjára is, de bedobja közelről, 43-51. 21'Balaban kiváló blokkjával kezdődik a harmadik negyed, Melvin közelijét blokkolta a center. Ciric hármasa rövid, ahogy Melvin közelije sincs bent. II. negyed 43-4920' Simon középtávolról dobja be, 43-49. Jereminov még megpróbálja a hármast, de nincs bent, ezzel ér véget az első félidő. A második negyedet ikszre hozta a Szedeák, azonban az eladott labdákban javulnia kell a folytatásban. 20' Djapa ismét közelről, elkapta a fonalat, 41-47. Jereminovot nem tudják most megállítani, talán egy faultot is megért volna ez a kisebb lökés Djapától, de bedobja a kettest, 43-47. 19' Molnár András szerez egy triplát, nagyon kellett ez, 38-43. Djapa azonban egy kettessel gyorsan válaszol, 38-45. Újabb tripla, ezúttal Kuntictól, 41-45. 18' Tóth Péter tör be, és szerez egy kettest, 35-41. Tóth most bejátssza Djapának, akit szabálytalannak látnak a játékvezetők, így támadhat a Szedeák, Jereminov pattintott átadása azonban nem jó, Melvin viszont közelről magabiztosan dobaj be újabb kettesét, 35-43. 17' Juhos passzából Melvin zsákolja be, most üresen maradt Melvin, 31-39. Balaban feljavult, kettese után blokkol, amiből indulhat Kuntic, és kihasználja a ziccert, 35-39. Időt kér a Fehérvár. 16' A fehérváriaknál Kromah dobhat plusz egyet sikeres kettese után: ez is bent van, 29-37. Balaban válaszol gyorsan szintén közelről, 31-37. Melvin agresszívan játszik, egyelőre azonban ezt nem látják szabálytalannak a játékvezetők. 16' Szépen járt a labda kézről-kézre, majd Ciric dobta rá kintről, de rövid volt a hármasa, viszont szabálytalankodtak vele szemben, így dobhat három büntetőt: az első nincs bent, a másik kettő viszont igen, 29-34. 16' Simon dobja éppen a vonalon belülről, 27-34. Még éppen a támadóidő lejárta előtt engedi el Simon, de nincs bent, a lepattanó pedig Balabané. 15' A Csorvási-testvérek csaptak össze a palánk alatt: Milán dobta rá, de Leventéé lett a lepattanó, majd Milánnál szabálytalanságot láttak, amit értetlenkedve fogadott az immáron a Fehérvárt erősítő játékos. 14' Kevés volt már a táadóidőből, Jereminov távolról elengedte, de rövid lett. Kissé kicsavart helyzetből Simon tudja bedobni a közelit, 24-32. Itt az első tripla a Szedeáktól, Ciric szerzi, 27-32. 13' Supola szerzi első pontjait középtávolról, 22-28. Majd Csorvási büntetői közül mindkettő bent van, 24-28. Kromah robog végig az eladott labda után, 24-30. 12'Kuntic mindkét büntetőjét bedobja, 22-26. Csorvási Levente fordul be, azonban közelije nem jó. 11' Kuntic látja meg Balabant középen, azonban Balaban közelről nem tudja bedobni. Ismét Balabant játsszuk meg, de kiperdül a kezéből. Djapa hármasa jön le, majd egy csúnya fault Simontól Kuntic-csal szemben. I. negyed 20-2610' Újabb büntetők, ezúttal Kuntic végzi el: mindkettő bent van, 18-24. Melvin Ciric mellett dobja be a közelit, nem tudta megállítani őt Ciric, 18-26. Ciric egy közelivel javít, 20-26. Tóth hármasa lejön, Kuntic szerzi meg, nincs már idő támadni, így távolról eldobja Kuntic, de rövid, így hattal vezet a Fehérvár egy negyedet követően. 10' Balabban szemben a fault, ő állhat oda a vonalra: egyik sincs bent, négy büntetőt is kihagyott eddig Balaban. Vágvölgyi faultja után viszont Melvin büntetőzhet: ő az elsőt dobja be, a második lejön, 16-24. 9' Ciric triplája viszont nincs bent, Jereminov viszont labdát lop, de szabálytalankodnak vele. Vágvölgyi csúnyán eladja, Tóth Péter indulhat meg vele ismét, ezt is bezsákolja, 16-23. 8' Balaban adja át szépen Ciricnek, aki felmegy, és közelről be is ejti, 16-18. Djapa dobócsele Balabannal szemben, Djapa megpróbálja a hármast, és jó is, 16-21. 8' Djapa közelije után újra döntetlen, 14-14. Ismét a lepattanó után szerez pontot a Fehérvár, most Melvin szedi össze, és ezzel átveszi a vezetést a Fehérvár. Majd Jereminov passzát lelesi Tóth Péter, végigsprintel vele, és bezsákolja, 14-18, 0-6-os futás most a Szedeák szempontjából, időt is kér Nikola Lazic. 7' Balabannak teszi vissza Ciric, aki szép mozdulattal szerez újabb kosarat, 12-22. Sőt, Ciric ezúttal maga szerez kettest, 14-12. 7' Molnár Bence triplája nincs bent, lerohan az Alba, a végén Tóth-al szabálytalankodnak, ő is büntetőzhet: az első bedobja, a második lejön, viszont Kromahé a lepattanó, aki közelről beteszi a palánkról, 10-12. 6' Balabant nem tudják megfogni középen, bedobja közelről, és lökés miatt dobhat büntetőt - visszavonják a kosarat, így kettőt dobhat a vonalról Balaban. Az első kimarad, és a második is, hát ez most nem jött jól, 10-9. Közben megérkeznek a fehérvári szurkolók. 5' Ciric okos szabálytalansága Tóth-al szemben, lerohanhatta volna a Szedeákot az Alba, de így odalett a lehetőség. Ismét Csorvási Milán, a mezőny eddigi legeredményesebb játékosa 7 pontjával, 10-9. 5' Tóth Péter közelije lejön a palánkról, de Balabané a lepattanó. Jereminov egy csel után betör, és szépen beteszi közelről, 10-7. 4' Kromahnál látnak támadószabálytalanságot, így újra jöhet a Szedeák. Molnár Bence tört be, azonban "kicsúszott" a pályáról a labdával. 4' Molnár András büntetőzhet: mindkettő bent van, így ismét a Szedeák vezet, 8-7. 3' Balaban újabb közelije van bent, amire Melvin válaszol Simon szép passzát követően, 6-7. 2' Balaban közelije is bent van, 4-2. Csorvási Milán dobja be végül közelről, és még egy büntetőt is kiharcol: a plusz egy is bent van, 4-5. 1'Csorvási Milán szerzi az első kosarat a meccsen, Simon labdáját ejti be, majd Jereminov egyenlít közelről, 2-2. Ciric hármasa lejön. 1' A Fehérváré a labda a feldobást követően. 17:55 - Túl vagyunk a bemutatásokon, a túloldalon a kezdő ötösben kap szerepet az egykori szegedi, Csorvási Milán, testvére, Levente a padról kezdi majd a mai mérkőzést. 17:37 - Köszöntjük olvasóinkat, a csapatok már melegítenek a parkettán, még bő 20 perc van a kezdésig. A Szedeák ezúttal majdnem teljes kerettel játszhat a mai meccsen,Wirth Ádám Achilles-ín sérüléssel bajlódik, Balaban és Ciric sérülése viszont a múlté már. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.