Írjon nekünk

Közélet

Két kettős keresztet állított a szegedi Jobbik + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

jobbik_keresztallitas_mj 009

Adventkor nyolcadik éve állít kettős keresztet Szegeden a Jobbik, idén Kiskundorozsmán a templom mellett, illetve az Anna-kútnál fogadja az arra járókat a párt keresztje, mellyel az ünnep valódi tartalmára és értékeire kívánják ráirányítani a figyelmet.

Hit, remény, öröm, szeretet – ezt jelképezik az adventi koszorún a gyertyák, s ahogy Tóth Péter önkormányzati képviselő az Anna-kútnál elmondta, a Jobbik azt szeretné, hogy ezeket az értékeket is szem előtt tartsák az emberek az adventi időszakban. „A Jobbik mozgalmi tevékenységéhez kötődik a keresztállítás, nem politikai akció. Az a célunk, hogy a keresztény értékekre, az adventi időszak igazi jelentésére irányítsuk a figyelmet” – fogalmazott a jobbikos politikus.

„A keresztállítással egyrészt adni akarunk, másrészt emlékeztetni” – jelentette ki Rácz Tibor, a Jobbik szegedi alelnöke, aki úgy értékelte, hogy a jobbikosoknak, mint a keresztény értékeket felvállaló párt tagjainak és szimpatizánsainak kötelességük is kereszteket állítaniuk advent idején. Portálunknak elmondta, a karácsonyi bevásárlási láz idején fontos, hogy mindenki elgondolkozzon, mit is tett ebben az évben, és mit halasztott el.

A rendezvényen, amelyen Sarnyai Vivien saját adventi versét szavalta el az egybegyűlteknek, arra is felhívták a résztvevők figyelmét, hogy a Jobbik Szegedi Szervezete jótékonysági akciót is hirdetett karácsony előtt. A Jobbik ifjúsági tagozata ezúttal is szaloncukrokat fok osztogatni december 6-án, míg az Anna-kútnál forró italokat kínálnak a szegedieknek. Ezen felül gyűjtést is hirdetett a párt, főként gyermekjátékokat és ruhákat várnak, melyeket nehéz sorsú, főként szegedi gyerekeknek juttatnak el. Rácz Tibor elmondta, akár házhoz is mennek az adományokért, de a párt irodájában is le lehet adni a felajánlásokat egészen december 20-áig. Bővebb információt a szegedi Jobbik Facebook-os oldalán találnak az érdeklődők.

Hirdetés

Kommentek

Egyetem

Rengeteg pénzzel támogatják a szegedi Science Parkot!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a nagyszabású beruházás.

Tovább olvasom

Közélet

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A kormány módosította a dátumot.

Tovább olvasom

Hírzóna

Zavaros ivóvízre kell számítani Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Intenzív, átfogó ivóvízhálózat-tisztításba kezdenek Szeged több városrészében november 27-től december 1-ig.

Tovább olvasom

Aktuál