Írjon nekünk

Egészség

Halászlével várták a Tisza töltésén túrázókat + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

korossy_gyalogtura43_KF

Közel négyszáz induló barangolta végig szombaton a Tisza töltését, a a Szegedi Sport és Fürdők Kft. gyalogtúráján. Útjuk végén a szervezők frissítővel várták őket, illetve egy adag filézett pontyhalászlét is elfogyaszthattak.

November 8-án zárult a KM túra 2014, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. márciustól – novemberig tartó szabadidős programsorozata. A korábbi események – mint a Sziki Gyalogos Teljesítménytúra, a Tavaszi hajtás kerékpáros túra, a Homokháti tekerés, az Érj át Távúszás, a Határmenti tekerés és a PICK Utcai Futófesztivál – zárásaként az idei év utolsó próbája volt az Öreg Körössy Gyalogos Teljesítménytúra. Családok, baráti csoportok, fiatalok és idősebbek is felhúzták a túracipőt a szombati gyalogtúrán, a rendkívül kellemes időnek is köszönhetően közel négyszáz vállalkozó szellemű vágott neki az útnak. A túrázó közül a legfiatalabb hat, a legidősebb pedig hetvenhat éves volt, a legtávolabbi résztvevő Zebegényből érkezett a megmérettetésre.

Az Öreg Körössy Halászcsárdától indulva végig a Tisza töltésén. Edzettségük szerint 26, 12, vagy 6 kilométeres távot teljesíthettek az indulók a folyó mentén húzódó, festői szépségű késő őszi tájban. Útravalónak az algyői önkormányzat forró citromos teával és pogácsával gondoskodott, a célba érkezéskor pedig Chio termékekkel és ásványvízzel frissíthették fel magukat. Az Öreg Körössy Halászcsárda a lesétált kilométereket egy ízletes pontyhalászlével kívánta pótolni, melyet a nevezők kedvezményes áron fogyaszthattak el.

A KM túra sorozat utolsó állomásának zárásakánt sorsolták ki a KM Tours által felajánlott utazási fődíjat, melyet Piskolti László vehetett át. A szervezők bizakodóak, jövőre is hasonló sporteseménnyekkel szeretnék mozgásba hozni a szegedieket.

A túrázókat fotós munkatársunk is elkísérte útjukra, tekintse meg alább galériánkat!

Hirdetés

Kommentek

Egészség

Kárpátalján mutattak példát a szegedi orvostanhallgatók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Büszkék lehetünk rájuk, a Kárpát-medence legszegényebb régiójában nyújtottak segítő kezet.

Tovább olvasom

Egészség

Ahogy jó születni – Tapasztalatukkal segítik a dúlák a vajúdókat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mint kísérő olyan szerepet tölt be, amit valaha a közösség nőtagjai egymás számára nyújtottak.

Tovább olvasom

Egészség

Ön is segíthet vérével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szegeden, Mindszenten, Makón, és Kisteleken szervez véradást a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete november 14-e és 18-a között.

Tovább olvasom

Aktuál