Sport

Futsal: megszületett az első UTC-siker + FOTÓK

Futsal: megszületett az első UTC-siker + FOTÓK

2014. november 24., hétfő
Futsal: megszületett az első UTC-siker + FOTÓK
utc_pioneers_11_24_gs

Megszerezte első győzelmét, és ezzel első pontjait az UTC Futsal Team, Puskásék a Viharsarki Pioneers FC-nek vágtak vissza.

A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.

Fontos mérkőzés várt az UTC Futsal Teamre, a közvetlen előtte álló Viharsarki Pioneers FC-nek igyekezett visszavágni a békéscsabai vereségért

Brinszky Adrián

együttese. Kiválóan kezdődött a találkozót az UTC szempontjából,

Ondrejó

pazar megmozdulása után

Lukucz

csak a saját kapujába tudta sodorni a labdát, így már a második percben előnybe került az UTC. A vezető gól megszerzése után fölénybe kerültek Puskásék, több kisebb lehetőség is adódott előttük, míg a vendégek a

Bondár

irányába fellőtt labdákkal operáltak főleg. Tíz perccel Lukucz öngólját követően ezúttal az ellenfél kapujába is betalált, miután Bondár maradt kicsit üresen,

Vasas

még védte ziccerét, de a kipattanót Lukucz már bebombázta, 1-1. A félidőig a Pioneers pontrúgásokból veszélyeztetett, míg az UTC próbált helyzeteket kialakítani,de a méhkeréki védők mindig időben léptek oda, vagy pedig Könyves állta a labda útját. A második játékrészt is góllal kezdte az UTC,

Tóth Attila

tíz méterről óriási bombagólt ragasztott a vendégek kapujába egy szabadrúgást követően. Nem igazán volt benne a levegőben a Pioneers ismételt egyenlítése, de

Boro

s egy az egyben megverte a védőjét, és kilőtte a felső sarkot. Ezután megérezte a győzelem lehetőségét a vendég együttes, azonban Ondrejó újra megszerezte a vezetést az UTC számára egy pazar lövéssel. Öt perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés,

Puskás

labdaszerzését követően Könyves mellett is elhúzta a labdát, aki viszont Puskás lábát húzta el, így kiállították a méhkerékiek kapusát, és büntetőt lőhetett Puskás, aki kíméletlenül a léc alá lőtt, 4-2. Azonban egy perccel az UTC negyedik találatát követően szépített a Pioneers, Bondár ismerte fel, hogy Vasas elmozdult a hosszú irányába, és okosan a rövidbe passzolt, 4-3, izgalmas véghajrá következett. A méhkerékiek lehozták a kapusukat, és emberelőnyben adogattak az utolsó másfél percben, de jól állta a sarat a szegediek védelme, sőt,

Juhász

még a kapufát is eltalálta, miután a vészkapusként beállt

Knyihártól

labdát lopott. Nem tudta kihasználni emberelőnyös szituációját a Pioneers, így megszerezte első győzelmét, és ezzel első pontjait az UTC, amely ezzel a sikerrel el is mozdult az utolsó helyről, és megelőzte riválisát. Brinszky Adrián együttese legközelebb december ötödikén, 20:15-től, az immáron csak egy pozícióval előtte álló Rubeola otthonában lép majd pályára.

Férfi futsal NB I, 12. forduló

UTC Futsal Team - Viharsarki Pioneers FC 4 - 3 (1-1)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 100 néző. Vezeti: Kovács Gábor, Stumpf Tamás (Wittner József)

UTC:

Vasas - Polczer, Puskás, Tóth A., Ondrejó. Csere: Halász (kapus), Brinszky, Balogh, Bánóczki, Juhász, Mészáros.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Pioneers:

Könyves - Dócza, Tóth G., Lukucz, Bondár. Csere: Patka (kapus), Boros, Farkas, Knyihár, Veress, Bessenyei, Dohányos, Szabó.

Vezetőedző:

Kiss László.

Gól:

Lukucz (2', öngól), Tóth A. (21'), Ondrejó (31'), Puskás (35', büntetőből) ill. Lukucz (12'), Boros (26'), Bondár (36')

Sárga lap:

Mészáros (36') ill. Dócza (36'), Knyihár (39')

Kiállítva:

Könyves (35') Brinszky Adrián:

"Üdv a pokolban."

Online közvetítésünk

VÉGE40' VÉGE! Még Tóth Attila is lőhetett volna egy gólt, de mellé lőtte a ziccert, azonban így is megvan az UTC első győzelme a bajnokságban, ezzel megszerezte első pontjait is! 40' Negyven másodperc van hátra, továbbra is adogat emberelőnyben a Pioneers, de nem nagyon kerül lövőhelyzetbe, Most Dócza ellövi,de Vasas véd! Még húsz másodperc, Knyihár lő végül, de laposan mellégurít. Nem kell kapkodni, kár volt ezt most felívelni. 39' Mit hagyott ki Juhász! Majdnem megbosszulta magát a vészkapusos játék a vendégeknél, miután Knyihár elpasszolta, Juhász pedig a félpályáról okosan csak meggurította a labdát, de a kapufát találta el! Knyihár kap sárgát a Juhásszal szemben elkövetett faultjáért. 38' Vészkapussal folytatja a Pioneers, elsőre nem tudják kipasszolni az UTC-t. Ezúttal is szerencséje van Vasasnak, a belőtt labda Bondárról levágódik, Vasas nem tudja megfogni, majd a földön pókfocival rúgja ki Balogh. 38' Időt kér a Pioneers, továbbra is vezet az UTC, de nagyon lüktető a mérkőzés. A vendégeknek kell többet kockáztatniuk a folytatásban, ugyanakkor az UTC-nek is nagyon figyelnie kell. 37' Puskás előzi meg Bondárt, majd átkígyózik a komplett vendég védelmen,de nem tudja elhúzni Patka mellett. A kontrából Bondár indul, már az érkező Dócza elé gurít, de az utolsó pillanatban Bánóczki becsúszva ment, a kipattanót pedig Ondrejó blokkolja. 37' Kezd kicsit eldurvulni a meccs, talán korábban is megfoghatták volna a találkozót a játékvezetők, innen már nehéz lesz. Bondár és Vasas ütközött kétszer is, majd Tóth Attila bokájára tapostak oda, nem feltétlenül futsal pályán megszokott események zajlanak az utóbbi percekben. 36' Mészáros pakolt oda Dóczának, a vendégek hevesen reklamálták a sötétebb színű kártyát, így Dócza is besárgult Mészáros mellett. 36' Gól, 4-3, gyorsan szépít a Pioneers, kár ezért. Bondár lépett fel a támadással a jobb szélen, mindenki passzra számított, Bondár azonban a rövid sarokba lőtt a hosszúra elmozduló Vasas mellett, izgalmas lesz tehát a véghajrá. 35' GÓL! Puskás kíméletlenül a léc alá vágta a büntetőt, 4-2. Először két gólos a különbség a mérkőzésen. 35' Kiállítás! Puskás szerzett labdát a félpályánál,csak Könyves állt vele szemben, mellette is elhúzta a labdát Puskás, Könyves pedig buktatta: büntető, és piros lap Könyvesnek, így Patka érkezik a pályára. 34' Polczer íveli Tóth Attila felé a labdát, azonban egy kicsit hosszú a labdája a védőktől elszakadt Tóth Attila felé, így éppen odaér Könyves. 32' Óriási helyzetet hagyott ki Veress, igaz, az akció abból indult, hogy Polczert rendesen eltüntették, majd Bessennyei tette keresztbe a kapu előtt, ahol érkezett Veres, és éppen a kapufa külső oldala mellé helyezett, könnyedén egyenlíthetett volna harmadjára is a vendég csapat. 31' Mintegy kilenc perc van még hátra a meccsből, most Vasast kell ápolni, a bokájával bajlódik a portás. Fagyasztják egy kicsit, végül tudja folytatni Vasas. Rögtön a kirúgását követően Polczer marad üresen, be is viszi a labdát a hatoson belülre, éppen hogy fölé emel! Bánóczkit löki fel Bessenyei úgy, hogy a labda a közelben sem volt. 31' GÓÓÓL! 3-2! Ondrejó! Egy csellel beülteti védőjét Ondrejó, majd hatról a rövid sarokba bombáz, Könyves nem ér oda, harmadjára is vezet az UTC! 29' Sokat várt az oldalberúgással Knyihár is, ez most az UTC-é. Bánóczki becsúszva ment a második hullámban érkező Veres elöl, majd az akció végén megint egy nagy kavarodás, de Könyves végül megfogja. 28' A gól óta felbátorodott a Pioneers, egyre agresszívabban támad a vendég együttes. Puskás lép el egy kontrával, labdavezetése közben folyamatosan lökik kézzel, de le tudja tenni Tóth Attilának, aki azonban nem tudja elrúgni Könyves lábai között, marad a 2-2. 27' Úh, ezt megúsztuk, Vasas lépett fel az akcióval, majd éppen Könyves kezei közé lőtt, aki egyből indította a meginduló Bondárt, szerencsére csak az oldalhálót találta el, bár Vasas talán zárta a szöget, miután visszasprintelt a kapuba. 26' Gól, 2-2. Nem nagyon volt benne a meccsben a vendégek egyenlítése, azonban Boros addig húzogatott talppal, amíg volt előtte annyi hely, hogy ellőhesse,majd a felsőbe helyezte a labdát, újra egyenlít a Pioneers. 24' Ez szép játék volt, Bánóczki tette át a túloldalra Baloghnak, aki egyből középre passzolt, Polczer centikkel csúszott le az átadásról. Ez is egy veszélyes akció, Puskás indul meg Bánóczkival és Polczerrel a vendégek kapujára, de végül blokkolják Puskás lövését. 22' Bánóczki csúszik be kiváló ütemben, megakadályozva ezzel Dócza lövését. Passzolgat az UTC, keresi a rést, majd nem ér célba Puskás átadása, Dócza lőhet ismét, de blokkolja Balogh. 21' Rögtön remek helyről végezhet szabadrúgást az UTC, Tóth Attilát rántották le. Balogh és Tóth Attila a labda mögött: GÓÓÓL! EZ IGEN! Tóth Attila elemi erővel küldi a léc alá a labdát, 2-1! 21' Ismét várni kell egy kicsit a vendégekre, ráérősen ballagnak ki az öltözőből a bírói siettetés ellenére. Az UTC kezdte a játékot. SZÜNET20' Nem tudják végigjátszani a figurát a vendégek a szabadrúgásból, majd óriási kavarodás alakul ki a kapu előtt Puskás centerezése után, de senki sem tudja besodorni a labdát. Vége az első játékrésznek, döntetlenre állnak a felek 20 percet követően. Az UTC mezőnyben fölényben van, azonban a vendégek "egyszerű" játéka eddig bevált. 20'Ondrejó találta meg remek labdával a középen érkező Juhászt, azonban Juhász lövése centikkel a kapu mellett hagyja el a játékteret. Itt a második UTC-szabálytalanság, mintegy 12 méterről lő szabadot a Pioneers. 19'Ondrejó vár túl sokat az oldalberúgás elvégzésével, így elveszik a labdát az UTC-től. Mészáros lő laposan kapura, de Könyves erre is odaér. 18' Ondrejó spiccel tűzi kapura, de Könyves véd az alsó sarok elöl. A szöglet után passzolgat az UTC, de nem kerül helyzetbe. 17'Polczer forgatta be védőjét, jobbal kapura kanalazta, de Könyves fogja, ám mintha lökték volna Polczert, elég látványos mozdulat volt, azonban nincs ítélet a játékvezetőtől. 16'Polczer íveli fel a beinduló Bánóczki felé, de Könyves elfejeli. Bánóczki lő az alsó sarok felé, Könyves bravúrral tolja ki a labdát. Most három az egyben indulhatott a Pioneers, Farkas keresztbe lőtt labdájába ujjheggyel beleér Vasas, így nem éri el Veress, nagyon fontos védés volt Vasastól. 14' Boros legurítja a szabadrúgást, a centerezés nem jó. A vendégek kissé statikus játéka eddig eredményes, az elöl álló centert keresik folyamatosan, majd a mellé zárkózó embereket próbálják megjátszani. 13' Mészáros fordult be védője mellett, a középre tett labdáját pedig Balogh tűzte kapura, vajmi keveset tévedett. Szabadrúgással jöhet a Pioneers mintegy 9 méterre a kaputól, időt kér a vendégek trénere. 12' Gól, egyenlít a Pioneers, Lukucz ezúttal a "jó" kapuba is betalál. A felívelt labda üresen találta Bondárt, akinek lövése a kapufáról jött vissza, másodjára Vasasba püfölte, majd harmadjára Lukucz nagy erővel a blokkolni igyekvő védők és Vasas mellett is a kapuba lőtt, 1-1. 10'Beszorítja ellenfelét az UTC, Puskás és Polczer is ziccerbe került védőjük szorításában, de az utolsó pillanatban mindkettejüknek odaléptek. Könyves kidobása most nem jó. 9' Szépen játszotta meg a kényszerítőt kicsiben Polczer és Puskás, utóbbi kapta vissza a labdát, amelyet öt méterről laposan lőtt kapura, Könyves védett. Az utóbbi időszakban mezőnyfölényben az UTC, többet van a labda Brinszky Adrián csapatánál. 8' A saját térfelén szerez labdát a Pioneers, a megnyíló területet Szabó lövésre használja ki, de lökete elkerüli az első sarkot. Bánóczki kerül helyzetbe, a rövidre szerette volna visszahúzni, azonban nem úgy sikerült lövése, ahogy azt szerette volna. Puskás robog végig egy kontrával, Balogh elé passzol, aki visszatette volna középre, de belelépnek, bosszankodik is Balogh. 6' Vasas távoli próbálkozása nem sokkal kerüli el a felső sarkot. Egyszerre két labda is a pályán most, néhány másodperce egy sem volt Tóth Attila rontott ívelése után. 6' Farkast kell ápolni, egy fejpárbaj után maradt lent a tarkóját fájlalja. Végül tudja folytatni, bár inkább a kispad mellett dönt. 5' Veres lőtt távolról, Vasas magabiztosan fogta. Egyelőre nagy az iram, nem is figurázzák túl a csapatok az adódó szituációkat, kapuralövés jellemzi a találkozót. 4' Tóth Attila pörgetett kapura külsővel, Könyves fogta középre érkező lövését. 3' Másodjára is eljátsszák a vendégek az előbb említett figurát, ismét Bondárnak dobja fel a labdát Könyves, de megismétlődik a történet, Vasas ezt is "leüti". 2' GÓL, vezet az UTC! Agresszívan labdát szerzett a félpályánál az UTC, Ondrejó vezette a labdát a kapuig, majd lövőhelyzetben tolt még egyet rajta, és inkább a hosszún érkező Polczer elé tálalt volna, de a menteni igyekvő Lukucz a saját kapujába sodorta a labdát, 1-0! 1'A Könyves által kidobott labdát Bondár csúsztatná meg a hatosról, de Vasas bokszolja ki a labdát. 1' Megérkezett a doktor úr is, kezdhetünk, a Pioneers indítja útjára a labdát. 19:03 - Kis késéssel kezdődik a mérkőzés, ugyanis nincs orvos a csarnokban, addig pedig a bírók nem hajlandóak elkezdeni a találkozót. 18:57 - A bemelegítésnél nagyon aktívak voltak a vendégek, akik már majd' háromnegyed órával a meccs előtt elkezdték a gyakorlataikat, azonban most kicsit megvárakoztatják az UTC-t, csak ezekben a pillanatokban jönnek ki a pályára. A Méhkerék nagypályás csapatára épülő Pioneers tiszta kékben, míg az UTC tiszta fehér szerelésben lép ma pályára. 18:42 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, a csapatok már melegítenek, az UTC immáron Bánóczki Dániellel kiegészülve veheti fel a harcot a Pioneers-szal szemben. A mérkőzés 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.