Közélet

Emlékművet állítottak a pozsonyi csata hőseiért a szegedi hagyományőrzők

Emlékművet állítottak a pozsonyi csata hőseiért a szegedi hagyományőrzők

2014. november 6., csütörtök
Emlékművet állítottak a pozsonyi csata hőseiért a szegedi hagyományőrzők
arpad_arpad_ter

Tölgyfa emlékművet állított az Árpád téren a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület, hogy ezzel tisztelegjen történelmünk nagy küzdelme, a pozsonyi csata hősei előtt.

A pozsonyi csata 1100. évfordulóján, 2007. szeptember 29-én domborművet és emlékkövet állíttatott az Árpád térre a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület.

Barta András

szobrászművész ezen alkotásával kívánt az egyesület tisztelegni a magyarság egyik legfontosabb győzelme előtt, melyet fennmaradásáért vívott a keleti frankokkal. Az akkori térrendszer nem engedte meg, hogy a bronz dombormű és a kő egy helyre kerüljön, csak a Dugonics és Árpád tér rekonstrukcióját követően kerültek ismét össze. A kő korábban a mostani országzászló helyén volt, egy nyolcéves tölgyfacsemete mellett, amely az építést követően kipusztult és eltűnt a térről. Az egyesület úgy döntött, hogy tölgyfából egy emlékoszlopot helyez el, melynek formája megegyezett a 900-as évek Magyarországának határvonalával, benne feltüntették a Duna és a Tisza nyomvonalát, illetve Pozsony és Szeged pontos helyét. "A 2013-as évben hiába pályáztunk az emlékszobor megvalósítására, elutasították kérvényünket. Végül a Szegedi Vízmű Zrt. támogatásával sikerült megvásárolni a szükséges faanyagot, a fa kifaragását

Törő György

népi fafaragó, a Magyar Kultúra Lovagja készítette el társadalmi munkával. A táblát az egyesület szűk körben, november 2-án helyezte el az Árpád téren, ezzel az 907-ben Árpád fejedelem által vezetett, csatában elhunyt honfitársainknak méltó kegyeleti helyet kívántunk biztosítani" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére

V. Szilágyi Árpád

, a hagyományőrző egyesület elnöke.

WP_20141102_020

"A további célunk az, hogy minden év november 2-án, halottak napján este 7 órakor gyertyát gyújtsunk, és emlékezzünk olyan elhunyt hozzátartozónkra, akiknek sírhelyét vagy nem ismerjük, vagy nehéz megközelíteni, így lélekben, szeretetben, kegyeletben néhány percet számukra áldoznánk egy-egy gyertya meggyújtásával. Köszönjük támogatóinknak, így a Szegedi Vízmű Zrt.-nek, illetve az egyesületünk azon tagjainak, akik kétkezi munkával is hozzájárultak ezen emlékmű megvalósulásához" - tette hozzá a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület elnöke. A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület ezzel párhuzamosan kezdeményezni fogja, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnál, hogy a pozsonyi csata szoborcsoportját a Nemzeti Sírkert részévé tegyék. "A fejedelem fiaival és harcostársaival Magyarország fennmaradásáért ontották vérüket, így megérdemlik, hogy az utókor hősként tekintsen rájuk, és hősi emlékmű hirdesse tettüket" - hangsúlyozta v. Szilágyi Árpád.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.