Közélet

Vicei Natália kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat

Vicei Natália kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat

2014. október 30., csütörtök
Vicei Natália kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat

Vicei Natália Jászai Mari-díjas színész, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat szerda este Szabadkán.

A színésznő a díj átvételekor azt mondta: számos kívánsága lenne még, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy a társulat, amelyben most játszik, együtt maradjon.

Vicei Natália

a szabadkai Népszínház Macbeth című előadásában Lady Macbeth szerepének megformálásával érdemelte ki a Pataki-gyűrű díjat. A díjat az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé 1000 euró (309 ezer forint) értékű pénzjutalom is jár. A Pataki-gyűrűt tizenharmadik alkalommal adták ki. A zsűrit

Kovács Frigyes

színész,

Mihályi Katalin

újságíró,

Verebes Ernő

költő-zeneszerző,

Fekete Péter

, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója, valamint összesített szavazattal az újvidéki Művészeti Akadémia színésztagozatos hallgatói alkották. A díjátadó gálán az Újvidéki Színház vendégszerepelt A Csárdáskirálynő című előadással. A délvidéki magyar színjátszás napja október 29., annak emlékére, hogy Pataki Lászlónak, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.