Közélet

Százéves a Dobay Kertészet

Százéves a Dobay Kertészet

2014. október 25., szombat
Százéves a Dobay Kertészet
dobay04

Már a negyedik generáció viszi tovább az 1914-ben alapított Dobay Kertészetet, a magyar dísznövénytermesztés éllovasát. A kerek évforduló alakalmából a kertészet fajtabemutatóval ünnepelt a hódmezővásárhelyi Kopáncs Tanyán.

"Elsősorban azokat a kertészeket hívtuk meg a rendezvényre, akikkel partnerkapcsolatban vagyunk, viszont számos olyan virágszerető vendégünk is volt, aki érdeklődőként jött ki a szeptember 5-én és 6-án rendezett fajtabemutatóra. Legalább 15 éve minden évben megtartjuk ezt az eseményt" - tudtuk meg

Dobay Imre

tulajdonostól. A nagy múltú kertészet több száz muskátli és petúniafajtát tudhat magáénak, hagyományos nyár végi programján az ország legszínpompásabb balkonvirágos bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. Tekintettel a kerek évfordulóra, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra Csongrád Megyei Szervezetének falugazdászai is kilátogattak, ahol kitelepülés keretében tájékoztatást tartottak és konzultációs lehetőséget biztosítottak

Lammel Kálmánné

minisztériumi szakértővel. A rendezvényen részt vett

Kispál Ferenc

, a szervezet elnöke is.

dobay03

"A fiatalok közül a mai napig sokan választják szakmájuknak a kertészetet, viszont nem csak nehéz elsajátítani, hanem a konkurenciák mellett is nehéz életben maradni. Sok tehát a pályaelhagyó. Úgy veszem észre, inkább azokból lesz az utánpótlás, akik folytatni tudják a családi vállalkozást. Esetemben például a fiam, akinek már adott az üzleti háttér és a hagyomány" - fejtette ki észrevételeit Dobay arra vonatkozóan, mennyire népszerű manapság a fiatalok körében a kertészet mestersége. Hozzátette, a befutott vállalkozások mellett kezdőként nehéz talpon maradni, ugyanis a gazdasági válság még mindig érzékelteti hatását. "Elhanyagolható luxuscikk lett virágokat vásárolni" - mondta.

dobay06

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.