Kultúra

S(o)un(d)city Szeged - Nyári magány az októberi eső ellen

S(o)un(d)city Szeged -  Nyári magány az októberi eső ellen

2014. október 24., péntek
S(o)un(d)city Szeged -  Nyári magány az októberi eső ellen
foto_Kozák_Máté_IMG_2840bw_resize

Még augusztus végén forgatott együtt Szegeden a soundcity:szeged csapata és a Let the Cigar Die, így ebben az októberi esős időben kifejezetten üdítően hat közös nyári felvételük. A tiszakécskei doom/grunge metal zenekar Solitude című számát adta elő akusztikusan. A zenekar gitárosa, Sánta Zoltán elmondta, azért ezt a dalt választották, mert a visszajelzések alapján ez az első olyan felvételük, amit mindenki könnyen megszeret.

A Grand Mexican Warlock és a Turbo után ismét egy keményebb zenekar hangszerelte át a dalát a Soundcity kedvéért, de a forgatás ezúttal nem volt zökkenőmentes. "Pont egy olyan helyszínt találtunk, ahová engedélyt kellett volna kérnünk, hogy forgathassunk. Ennek ellenére jó hangulatban telt, csak nehezen tudtuk elkezdeni." - mondta

Sánta Zoli

. A Soundcity blogjára Sivatagi remények címmel

Herman Ákos

írt novellát a Let the Cigar Die dalához. "Az eredeti számot hallgatva az Alkonyattól pirkadatig és egy QOTSA klip kockái váltogatták egymást a fejemben. A táj tehát adott volt, hogy hova helyezem el a történetem. A befejezés viszont engem is meglepetésként ért, eredetileg nem ezt a sorsot szántam a főhősnek, de az élet csak átírja a terveinket." A Let the Cigar Die legközelebb október 24-én és 25-én, Kecskeméten és Szolnokon ad akusztikus koncertet, október 31-én pedig a szegedi Metal Halloweenen lépnek fel a Live Music Clubban. A pesti közönség előtt november elsején, a Dürer Kertben megrendezésre kerülő Legion Fesztiválon játszanak majd a Watch My Dying, a Scerra és további zenekarok társaságában. A Solitude itt tekinthető meg:

http://youtu.be/o4F-1OGK9vg

A Sivatagi remények itt olvasható:

http://soundcityszeged.wordpress.com/2014/10/24/let- the-cigar-die-herman-akos-sivatagi-remenyek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.