Sport

Labdarúgás: a szegedi veteránok jöttek ki jobban a hazai körbeverésből + FOTÓK

Labdarúgás: a szegedi veteránok jöttek ki jobban a hazai körbeverésből + FOTÓK

2014. október 27., hétfő
Labdarúgás: a szegedi veteránok jöttek ki jobban a hazai körbeverésből + FOTÓK
veteran_foci31_KF

Izgalmas küzdelmet és változatos eredményeket hozott az országos veterán labdarúgó-bajnokság szegedi selejtezője, amelynek végén a hazai együttes az összesített táblázat élére ugrott.

Nem indult jó előjelekkel a torna a vendéglátók csapata számára, hiszen különböző okok miatt

Wenner Vilmos

,

Orosházi László

,

Buka János

és

Farkas Imre

is hiányzott a keretből, ráadásul az első mérkőzésen a gárda gólfelelőse,

Kozma János

is megsérült. Ez sem akadályozta meg ugyanakkor a Szegedet abban, hogy két vállra fektesse a Kiskunfélegyházát és a Kecskemétet. Bár Gerecz Péterék a forduló előtt még listavezető Békéscsaba ellen vereséget szenvedtek, a szerencse végül a pártjukra állt, hiszen a nagy rivális meglepetésre pontokat vesztett a félegyháziakkal szemben. Mindez azt jelenti, az utolsó őszi forduló előtt már a Tisza-parti város 60 éven felüliekből álló válogatottja vezeti a kvartettet, egy ponttal megelőzve Békés megyei ellenfelét.

OVLSE Dél–Régió, 3. őszi forduló (2014. október 26., Szeged):

Békéscsaba - Kecskemét 0-2.

Gól: Benkó, Somogyi.

Kiskunfélegyháza - Szeged 0-1.

Gól: Nagy Z.

Kiskunfélegyháza - Kecskemét 1-3.

Gól: Fási, ill. Benkó 2, Parti.

Szeged - Békéscsaba 1-2.

Gól: Tóth A., ill. Ónodi, Kucsera.

Kecskemét - Szeged 0-1.

Gól: Antal.

Kiskunfélegyháza - Békéscsaba 0-0

A szegedi keret:

Miskolczi Ferenc, Nagy Mihály (kapusok), Antal Ferenc, Buka János, Buknicz Zoltán, Gerecz Péter, Kozma János, Mátrai Zoltán, Nagy István, Nagy Zoltán, Orosházi László, Pálinkó Mihály, Szentes Bíró Ferenc, Tóth András, Wenner Vilmos.

Edző:

Huszár Zoltán.

A selejtezőcsoport állása:

1. Szeged - 17 pont 2. Békéscsaba - 16 pont 3. Kecskemét - 13 pont 4. Kiskunfélegyháza - 2 pont

A góllövőlista élcsoportja:

1. Tóth A. (Szeged) - 6 gól 2. Benkó (Kecskemét) - 5 gól 3. Ónodi (Békéscsaba), Parti (Kecskemét) - 4 gól

A korábbi fordulók eredményei:

1. őszi forduló (2014. október 5., Békéscsaba)2. őszi forduló (2014. október 18., Kiskunfélegyháza)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.