Közélet

Könyvtárában is a politikával foglalkozik Kohári Nándor, Tápé és Baktó jelöltje

Könyvtárában is a politikával foglalkozik Kohári Nándor, Tápé és Baktó jelöltje

2014. október 11., szombat
Könyvtárában is a politikával foglalkozik Kohári Nándor, Tápé és Baktó jelöltje
kohari_nandor_konyvek01_gs

Több mint tizenháromezer kötetes könyvtárával osztja meg lakását Kohári Nándor. Az önkormányzati képviselőjelölt szívesen tölti idejét olvasással, több politikai-kulturológiai témájú művet is újra elővesz.

Egy raktárat is kell bérelnie

Kohári Nándornak

, hisz a lakásában már földtől a plafonig könyvespolcok állnak, amelyeken több sorban sorakoznak a kiadványok. Tápé, Újpetőfitelep, Baktó és a baktói kiskertek önkormányzati képviselőjelöltjének amellett, hogy szinte minden percét az érintett körzetekben élők problémáinak megoldásával tölti, szenvedélye az olvasás, tekintélyes könyvtárából pedig bőven tud válogatni: több mint 13 500 kötetet gondoz a politikus, aki saját bevallása szerint is lassan kiszorul lakásából a tornyozódó olvasnivalók miatt. A politika egyfajta hobbiként is jelen van az életében, hiszen a könyvek között számos politikai-kulturális témájú művet tart számon, melyeket szívesen forgat szabadidejében. Emellett a történelmi és szépirodalmi kötetek, útleírások is gyakran megfordulnak a képviselőjelölt kezében. "Kiskamaszként

Jules Verne

köteteit kedveltem leginkább, de faltam

Mikszáth Kálmán

és

Jókai Mór

műveit, illetve egy náluk kevésbé ismert, mégis kiváló magyar író,

Karczag György

politikai-történelmi tárgyú könyveit is a kedvenceim között tartom" - mondta el a képviselőjelölt. Nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is nagy tapasztalatot szerzett a politikában: 1998-ban a Csongrád megyei közgyűlés akkori legfiatalabb képviselőjeként kezdte el munkáját, majd 2002 óta Szeged önkormányzati képviselőjeként dolgozik az itt élő emberekért. "Kulturális, ifjúsági és sport, városüzemeltetési és vagyongazdálkodási kérdésekkel foglalkoztam döntően az elmúlt másfél évtizedben. Beadványaim, felszólalásaim számát tekintve is állíthatom azt, hogy ciklusok óta a legaktívabb képviselők közé tartozhattam" - hangsúlyozta. Régi szenvedélyének, a kirándulásoknak az utóbbi években egyre kevesebb időt tudott szakítani Kohári Nándor. Még radnótis diákéveiben lett tagja a Csongrád Megyei Természetjáró Szövetségnek, majd minősített túravezetőként több csoport élén is bejárta hazánk nevezetes tájait. "Sajnos a természetjárásra az utóbbi években kevés időm maradt a politikai elfoglaltságok miatt, de a természet továbbra is megmaradt örök szerelmemnek" - magyarázta a képviselőjelölt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.