Közélet

Felkészültek a Mindenszentekre és Halottak napjára Szegeden + FOTÓK

Felkészültek a Mindenszentekre és Halottak napjára Szegeden + FOTÓK

2014. október 28., kedd
Felkészültek a Mindenszentekre és Halottak napjára Szegeden + FOTÓK
temeto_sajttaj10_gs

A szeretteikre emlékezők biztonságára fokozottan ügyelnek Szegeden a rendőrök és polgárőrök. Mindenszentek idején csak a Belvárosi temetőt 60-65 ezer ember keresi fel, ahol az I. világháborúra centenáriuma alkalmából Kegyeleti és Hadi Emlékkiállítást is rendeztek.

Szeged legnagyobb sírkertjében, a Belvárosi temetőben is felkészültek a Mindenszentek és Halottak napja környékén érkező több tízezer szeretteire emlékező fogadására. „A Belvárosi temetőbe idén is csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be autóval, és most is elektromos vonatok közlekednek a sírkert területén, ezzel is az autóforgalmat szeretnénk csökkenteni” – mondta el

Balogi Dániel

. A Szegedi Testamentum Kft. ügyvezetője hozzátette, több éves rekonstrukciós időszak is lezárult, a Belvárosi temető minden kegyeleti és kiszolgáló épülete megújult, ezen felül Tápén a ravatalozót és sírkertet is felújították. A Tisza Volán különjáratot is indít, november elsején és másodikán Tarján víztoronytól a Rókusi körút, Fonógyári út útvonalon a krematóriumig közlekedik egy buszjárat, onnan pedig a Kálvária sugárút felé halad tovább.

M. Toronykőy Márta

, a CSMRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, több nyelvű szórólapokkal is készült a rendőrség a Mindenszentekre és Halottak Napjára. A temetőkben fokozottan kell figyelni arra, hogy értékeket nem szabad a kocsikban és a síroknál felügyelet nélkül hagyni.

Virágh János

, a Szegedi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a főútvonalakon, a temetőkhöz vezető utakon, továbbá a sírkertek környékén fokozott közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi járőrözést rendeltek el október 30-ától november 4-én éjfélig. „A rendőri jelenlét a temetők nyitásától egészen zárásig folyamatos. Az éjszakai órákban hőkamerák és éjjellátó készülékek is segítik a rendőrök munkáját. A polgárőrökkel is együttműködünk, a temetők biztosításában ők is részt vesznek” – közölte. Hozzátette, az egyenruhások kiemelten figyelnek a viráglopásokra, sírrongálásokra, a rablásokra és a zseblopásokra. „A Belvárosi temetőben a járműforgalom egyirányú, vagyis a Bajai út felől lehet kihajtani a temetőből. Ott és a bejáratnál is segítjük a közlekedőket, hogy ne alakuljanak ki dugók. Ebben az időszakban nem feladatunk a szankcionálás, de természetesen, amennyiben kiemelt szabálysértést észlelünk, akkor intézkednünk kell, d elsőrendű feladatunk, hogy a temetőbe érkezők akadálymentesen, nyugodtan tudják megközelíteni a temetőket. A rendőrség nevében arra szeretnénk kérni a lakosságot, hogy kellő empátiával közlekedjenek, segítsék a közlekedésben résztvevő társaikat” – erről már

Virágné Nagy Angelika

százados, a Szegedi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szólt a sajtótájékoztatón.

Az I. világháború centenáriumára is emlékeznek

temeto_sajttaj04_gs

Az I. világháború centenáriumi előzeteseként már tavaly is Kegyeleti és hadi emlékkiállítás fogadta a Belvárosi temetőbe érkezőket, ahol

Szanka József

magángyűjtő tárgyait mutatták be. Balogi Dánieltől megtudtuk, a tárlatot mintegy nyolcezren tekintették meg. Ebben az évben is a Szanka-gyűjtemény darabjait és tablókat lehet megtekinteni a temetőben, illetve

Hegedűs Tünde

festőművész tíz négyzetméteres alkotását is. „Egy kultikus világháborús ereklyét, a doberdói fát is láthatják az érdeklődők. A fa a doberdói fennsíkon állt egykor, s mindkét oldalról lőtték, így csak a csonkja maradt meg a háború végére, amit a szegediek hazahoztak. Ez a Móra-múzeumba volt kiállítva, és két éve visszavittük Olaszországba, Martino del Caso városában mutatták be” – tudtuk meg Szanka Józseftől. Hegedűs Tünde portálunknak elmondta, a világháború centenáriuma alkalmából

Zelei József

kerékpáros békenagykövet tizenegy országon keresztül megtett négyezer kilométert, egészen Párizsig ment, s mindenütt a béke fontosságára hívta fel a figyelmet. „A Panoráma Világgalériában a világban szétszórodott magyar művészeket fogom össze, és a centenárium kapcsán arra kértem fel őket, hogy fogalmazzanak meg egy békeüzenetet, amelyeket Zelei József összegyűjtött útja során. Párizsban pedig a tíz négyzetméteres világháborús festményemet ezekkel ez üzenetekkel letakartuk, így hívtuk a figyelmet arra, hogy a békéért állunk ki” – fogalmazott Hegedűs Tünde. Festményét és a felhíváshoz csatlakozott művészek tablóit november 2-áig lehet megtekinteni a Belvárosi temetőben Szanka József világháborús ereklyéi mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.