Egyetem

A teljes hazai szuperszámítógép-kapacitás megnyílt a kutatók előtt

A teljes hazai szuperszámítógép-kapacitás megnyílt a kutatók előtt

2014. október 30., csütörtök
A teljes hazai szuperszámítógép-kapacitás megnyílt a kutatók előtt

A hazai szuperszámítógép-kapacitás összekapcsolásával a kutatói munka megkönnyítése és hatékonyságának növelése érdekében "Nemzeti Virtuális Laboratóriumot" hozott létre a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) által vezetett fejlesztői konzorcium - közölte a NIIF Intézet csütörtökön.

Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 772 millió forintos támogatásával két év alatt megvalósított "Szuperszámítógép, a nemzeti virtuális laboratórium" (NVL) projektben a fejlesztési konzorciumot alkotó intézmények, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a NIIF Intézet szuperszámítógépeit kapcsolták össze és nyitották meg a felhasználók előtt egy egységes, könnyen használható alkalmazói felület segítségével. A szuperszámítógépek többszintű összekapcsolásával megvalósult a rendszer egységes adminisztrációja, lehetővé téve a hazai kutatók rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználását.

Nagy Miklós

, az NIIF Intézet igazgatója a projekt lezárása alkalmából Budapesten tartott tájékoztatón elmondta: a fejlesztés egyik fő célja a hazai szuperszámítógép-kapacitás elérhetővé tétele volt a kutatók legszélesebb köre számára. Fontos szempont volt a potenciális felhasználói kör felkészítése és a gépek használatához szükséges ismeretekkel való ellátása is. Az igazgató elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően mintegy 50 teraflops számítási kapacitás (másodpercenként 10-a-12-iken lebegőpontos számítási művelet elvégzésére képes kapacitás) jött létre Magyarországon. Az ország ezáltal a 14 évvel ezelőtt indított szuperszámítástechnikai (High Performance Computing, HPC) programjával a régió élvonalába lépett elő.

Máray Tamás

a NIIF Intézet műszaki igazgatóhelyettese, a "Szuperszámítógép, nemzeti virtuális laboratórium" projekt vezetője a tájékoztatón kiemelte, hogy a fejlesztésnek köszönhetően lényegesen megnőhet a szuperszámítógépeket használó kutatási projektek száma és eredményessége egyaránt. A számítástechnikai erőforrások kihasználásának hatékonysága mellett jelentősen javult a felhasználók kiszolgálásának a színvonala, és kényelmesebbé vált a felhasználói környezet is - mutatott rá a szakember. A csak szuperszámítógépekkel megoldható bonyolult számítási feladatok elvégzését így a tudományterületek legszélesebb körére is ki lehet már terjeszteni, valamint megnyílt az út a HPC-kultúra bevezetése előtt is a felsőoktatásba - mondta. A hazai szuperszámítógépek adminisztrációjának egységesítésével lehetővé vált a számítási teljesítmény mérése és optimalizálása, ezáltal szert lehet tenni a jövőbeni szuperszámítógép-fejlesztési döntésekhez szükséges ismeretanyagra is - mutatott rá Máray Tamás, az NVL projekt vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.