Sport

Sportol a Nemzet: Minden készen áll a rajtra!

Sportol a Nemzet: Minden készen áll a rajtra!

2014. szeptember 7., vasárnap
Sportol a Nemzet: Minden készen áll a rajtra!
sportolanemzet

Hódmezővásárhelyen vasárnap elstartolt a Sportol a Nemzet szabadidősportos mozgalom, amelyet a tervek szerint 2015 januárjától országossá szélesítenek majd ki. A távlati célok között szerepel az is, hogy a kezdeményezés nem szorulna az ország határai közé, és a Kárpát-medence magyar lakta települései is bekapcsolódnának.

Szeptember 7-én a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában igazi szabadidősportos pezsgésre számíthatott mindenki, aki kilátogatott a Sportol a Nemzet nyitórendezvényére. Nem is csalódtak, színvonalas programok mellett sikerült elindítani a sportmozgalmat. Az eseményen részt vett

Czene Attila

, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidős sportokért felelős alelnöke, aki egyben a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke is,

Fekete Ferenc

, Hódmezővásárhely önkormányzata képviseletében, valamint

Hoffmann Pál

, a Sportol a Nemzet projektvezetője. Az 1996-os atlantai ötkarikás játékok úszó olimpiai bajnoka nem csupán a protokollrészét vállalta az eseménynek, hanem úszott is a résztvevőkkel. „A Sportol a Nemzet mozgalom legfontosabb célkitűzései egybecsengenek a Magyar Szabadidősport Szövetség küldetésével, azaz: minél több embert ösztönözni arra, hogy minél többet sportoljon és mozogjon, így örömmel vállaltam a kezdeményezés fővédnökségét” – mondta Czene Attila. A színvonalas program Czene Attila, Fekete Ferenc és Hoffmann Pál beszédeivel kezdődött, majd a hódmezővásárhelyi ifjú vízilabdázó növendékek segítségével egy rövid bemelegítő keretein belül hangolódhattak rá a résztvevők az úszásra. Czene Attila vezetésével 200 métert kellett megtenni, Attila vegyes úszásban, a többiek szabadon választható úszásnemben teljesítették a távot. A program zárásaként, aki bátor volt, a helyi vízilabdások közé állhatott be egy meccs erejéig. A program bevezetésként szeptembertől a három dél-alföldi megyében - Csongrádban, Békésben és Bács-Kiskunban - indul el, a tervek szerint 2015-től pedig Kárpát-medencei szintűvé bővül. A mozgalom alapját a

www.sportolanemzet.hu

honlap biztosítja. A weboldalon az érdeklődők egy ingyenes regisztráció után megkapják plasztik kártyájukat, mellyel egyénileg és családi kategóriában gyűjthetnek pontokat, és versenyezhetnek a nyereményekért. A pontokat sportolással lehet gyűjteni azokban a sportlétesítményekben, amelyek csatlakoztak a Sportol a Nemzet sportmozgalomhoz. Ezekben a komplexumokban, edzőtermekben jelentős kedvezménnyel lehet majd belépőt váltani a kártyatulajdonosoknak. További részleteket itt olvashatnak:

http://sportolanemzet.hu/mozgalom-naptar

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.