Közélet

Önkormányzat 2014: tíz kerületben együttműködik az LMP és a 4K!

Önkormányzat 2014: tíz kerületben együttműködik az LMP és a 4K!

2014. augusztus 10., vasárnap
Önkormányzat 2014: tíz kerületben együttműködik az LMP és a 4K!

Tíz budapesti kerületben együttműködik az LMP és a 4K! az októberi önkormányzati választáson - jelentették be a felek vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

A két párt tíz pontban foglalta össze választási elképzeléseit.

Csárdi Antal

, az LMP főpolgármester-jelöltje - aki az elégedetlenek koalíciójaként hivatkozott az együttműködésre - azt mondta: céljuk, hogy a közösségi közlekedés valódi alternatívaként jelenjen meg, a finanszírozás közös állami és fővárosi felelősség legyen, megszűnjenek a kiszervezések, és azonnal meginduljon a 3-as metró felújítása. Hozzátette: a zöldebb, élhetőbb főváros érdekében egy 100 hektáros zöldterületet hoznának létre, amelyre 100 évig építési tilalom lenne érvényben.

Istvánffy András

, a 4K! elnöke arról beszélt: Pesterzsébeten pártja adja a polgármesterjelöltet, s a fővárosi kompenzációs lista negyedik helyére is ők jelölnek. Az ellenzéki politikus célként jelölte meg a korrupció felszámolását. A programpontok között említett egy szociálisbérlakás-programot, óvodaépítéseket és ingyenes sportpályák építését. Istvánffy András a főváros súlyának erősítését tartotta fontosnak a kerületekkel szemben, s ehhez a mostani jogkörök felülbírálását szorgalmazta. Ismertette azt is: úgynevezett részvételi költségvetéseket dolgoznának ki, amelynek lényege, hogy a források tíz százalékáról helyi lakosok dönthetnének, s azt szociális és infrastrukturális feladatokra lehetne költeni. A két párt a III., a XI., a XIV., a XV., a XVI., a XVII., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben indul közösen. A 4K! elnökét kérdezték arról is, hogy a drogliberalizáció kap-e szerepet programjukban, ezt azonban országos ügynek minősítette, amely nem része programjuknak. Hozzátette: vannak a két párt között véleménykülönbségek más pontokban is, de most arra koncentráltak, amiben egyetértenek. Csárdi Antal a baloldali összefogást firtató kérdésre reagálva azt mondta, az érintett pártok nem tesznek mást, mint hatalomban kívánják tartani azt a lejáratódott politikai közeget, amelyre nincs szüksége ma Budapestnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.