Közélet

Nyomozás indult az érpataki polgármester ellen

Nyomozás indult az érpataki polgármester ellen

2014. augusztus 7., csütörtök
Nyomozás indult az érpataki polgármester ellen
erpatakpolgi1-600x400

Közösség elleni uszítás gyanúja miatt indít nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Orosz Mihály Zoltán, érpataki független polgármester ellen, aki szombaton a Gázai övezetben dúló harcok palesztin áldozatai mellett való kiállás címén jelképesen felakasztatta Izrael vezetőit és megtaposta a zsidó állam zászlaját.

Nemzetközi visszhangot is kiváltott

Orosz Mihály Zoltán

hétvégi akciója, valamint a Külügyminisztérium és Izrael budapesti nagykövete is tiltakozott a szimbolikus kivégzés ellen, majd nyomozás indult, a rendőrség lefoglalta az érpataki önkormányzat technikai eszközeit. Már a polgármester MTI által múlt hét kedden közölt felhívása is felháborodást keltett a Magyar Újságírók Országos Szövetségében, a szombati tiltakozás eseményei pedig teljesen megbotránkoztatta a médiát. „Napjainkban is holokauszt folyik, percről percre zajlik a népirtás a palesztinok között, amit elhallgat a cinkos szabadkőműves média” – mondta el Orosz Mihály Zoltán. „Izrael háborús bűnöseinek is el kell majd számolniuk tetteikkel” – tette hozzá, majd megtaposta az izraeli zászló másolatát, melynek közepén a Dávid-csillag helyén a szabadkőművesek jelképe, a vonalzóval és körzővel körbevett G betű volt. Ezt követően Érpatak első embere egy hóhérral jelképesen felakasztatta a Simon Peresz izraeli államfőt és

Benjamin Netanjahu

miniszterelnököt szimbolizáló bábukat. A polgármester a szélsőséges véleménynyilvánításáról készült videó felvételt megosztotta az interneten. http://www.youtube.com/watch?v=Gp8S-AYTk0A

Ilan Mor

, Izrael magyarországi nagykövete közleményt adott ki az ügy kapcsán, amiben „antiszemita horror show”-ként hivatkozik a történtekre és mélyen elítéli Orosz Mihály tetteit, aki „gyakorlatilag nyilvánosan elkövetett gyilkosságra buzdított.” A Külgazdasági és Külügyminisztérium úgy reagált a szombati eseményre: "más államok vezetői feletti önkényes és jelképes ítélkezés összeegyeztethetetlen az európai normákkal és a jogállamisággal is. A polgármester a gázai háborút és annak ártatlan áldozatait használja fel ürügyként gyűlöletkeltő propagandája terjesztéséhez." Orosz Mihály válaszul kijelentette: „Azt gondolom, hogy nem volt semmi túlzás ebben az akasztásban. Ez a véleménynyilvánítás szabadságába bele kell, hogy férjen.” A polgármester szerint a rendőrség is csak azért foglalta le önkormányzat számítógépeit és kameráit, amelyekkel a közmunkásokat szokták ellenőrizni, hogy ellehetetlenítsék a település irányítását.

Staudt Gábor

, a Jobbik Magyarországért Mozgalom főpolgármester jelöltje a Hír TV-nek elmondta: „Ez nem jó eszköz, de amire fel akarja hívni a figyelmet, az olyan felháborító, hogy sok embert erőteljes véleménynyilvánításra késztet.” A politikus hozzátette: „a baloldal, amikor ledöntötte

Orbán Viktor

szobrát, szintén a szólásszabadságra hivatkozott, és nem is lettek következményei.” Az Együtt-PM érpataki polgármester jelöltje,

Szőllősi Gábor

aláírásgyűjtést indított a polgármester távozásáért és bocsánatot kért a történtek miatt „minden jó érzésű magyar ember nevében.” Szőllősi így fogalmazott: „a békés érpatakiaknak elegük van belőle, hogy polgármesterük szélsőséges akciói miatt szemlesütve kell járniuk. Orosznak mennie kell!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.