Közélet

Nyáron nagyobb szükség van a véradókra + FOTÓK

Nyáron nagyobb szükség van a véradókra + FOTÓK

2014. augusztus 13., szerda
Nyáron nagyobb szükség van a véradókra + FOTÓK
SZS20140813_veradas_megyehaza_001

Augusztus végére megcsappannak a vérkészletek, ezért nyáron még nagyobb szükség van a véradókra. A szabadságolások és a nyári szünet miatt kevesebben keresik fel a véradó állomásokat, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt országos turnéra indult, hogy minél többekhez elérhessen a szükség híre.

A dél-alföldi régióban aktívak a véradók - tájékoztatott

Szekeres Veronika

régióigazgató, aki azt is elárulta, az ilyen kampányokkal szeptemberre sikerül feltölteni a készleteket. Tömegesen tudják megszólítani az embereket, akik között akad visszatérő is. Hozzátette, komoly szabályok vonatkoznak a donorokra, csak azok jelentkezhetnek, akik elmúltak már 18 évesek, testsúlyok meghaladja az 50 kilogrammot, illetve az előző váradásuk óta eltelt legalább 56 nap. Már délben óriási sor fogadta a véradókat a földszinti Csongrád teremben, pedig még az elsők sem estek túl a tűszúráson. Az egyik asztalnál felvették az adatokat, a következőnél az emberek egészségügyi állapotát mérték fel. Itt rákérdeztek arra is, mikor adott vért utoljára a regisztrált, szed-e valamilyen gyógyszert. A harmadik helyen a véradók ujjának megszúrásával vettek mintát ellenőrzés céljából. Aki lemaradt volna a déli kezdésről, 17 óráig még adhat vért a megyeházán. Kérik az önkéntes véradókat, hogy vigyenek magukkal arcképes igazolványt (személyigazolvány, jogosítvány, vagy diákigazolvány), lakcímigazoló kártyát és TAJ kártyát, mert ezek bármelyikének hiányában nem adhatnak vért.

A következő helyeken várható még véradás:

2014. augusztus 16. (szombat) 09.00 – 12.00 Tiszasziget – Általános Iskola 2014. augusztus 16. (szombat) 12.30 – 15.30 Zákányszék – Művelődési Ház

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.