Közélet

Fidesz: nem Balog Zoltánnak kell magyarázkodnia roma ügyben (FRISSÍTVE)

Fidesz: nem Balog Zoltánnak kell magyarázkodnia roma ügyben (FRISSÍTVE)

2014. augusztus 5., kedd
Fidesz: nem Balog Zoltánnak kell magyarázkodnia roma ügyben (FRISSÍTVE)

A Fidesz szerint nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon, és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek.

Roma holokauszt ügyben nem neki kell magyarázkodnia, hanem azoknak, aki most mindenfajta nyilatkozatokat kiadnak - jelentette ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden Szegeden. Azokat a gyilkosságokat, amelyek a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt történtek, nem tárták föl tisztességesen, a mi kormányunknak kellett ezt a munkát elvégeznie - mondta a politikus újságíróknak. Hozzátette: a titkosszolgálatok szerepe sem lett tisztázva. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy ferdítésekkel és hazugságokkal támadják, miközben már akkor a roma holokauszttal kapcsolatos megemlékezést szervezett, amikor még sem miniszter, sem államtitkár, sőt még politikus sem volt. A politikus leszögezte ugyanakkor, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna. "Arra gondoltam, hogy az a fajta szervezett deportálás - direkt módon koncentrációs táborokba -, ami a magyarországi zsidósággal történt nagyon nagy szégyen", és a magyar állam a roma holokausztban más szerepet játszott. "Az interjú teljes szövegét elolvasva világosan kiderül, hogy egy romaholokauszt-megemlékezésre sietettem, és az áldozatok iránti alázatot és bocsánatkérését próbáltam meg hirdetni, és továbbra is ezt fogom tenni, bármilyen támadás ér is ebben az ügyben" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Korábban írtuk

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében rámutatott: "azt a

Balog Zoltánt

próbálják rossz színben feltüntetni, aki már minisztersége előtt is évről évre felszólalt a roma áldozatokért mind a holokauszt emléknapján évről évre megrendezett ökumenikus megemlékezésen, mind számos más fórumon". "Felháborító, hogy a bukott baloldal politikai célból félreértelmez és eltorzít egy roma áldozatokért való tiszteletadásról szóló telefonos interjúból kiragadott mondatot" - fogalmaztak. Mint írták, a miniszter az idézett interjúban konkrétan beszélt az áldozatok számáról, és arról is, hogy ma még igen keveset tudunk ezekről a tényekről. Éppen ezért szükséges a második világháborúban a romák ellen elkövetett tettekkel kapcsolatos események további kutatása - szögezték le. Az MSZP szerint azonnal távoznia kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői posztjáról Balog Zoltánnak, a roma holokauszttal összefüggésben tett kijelentése miatt.

Kunhalmi Ágnes

, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke keddi közleményében idézte a tárcavezető Kossuth Rádióban elhangzott szavait, miszerint a második világháborúban Magyarországról semmiféle cigány, roma deportálás nem történt. A Demokratikus Koalíció (DK) pedig azt írta, "Magyarország ma ott tart, hogy az Orbán-rezsim minisztere, bizonyos Balog Zoltán, nyíltan relativizálhatja a holokausztot". Az Együtt-PM keddi közleménye szerint Balog Zoltán odáig merészkedett, hogy eltagadja az akkori magyar állam felelősségét a náci vészkorszakban meggyilkolt roma honfitársainkkal történtek kapcsán. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) is közleményben tiltakozott az ellen, hogy Balog Zoltán "a kormány képviseletében minapi kijelentésében lényegében tagadta a magyarországi cigányok holokausztját". A ternYpe - Nemzetközi Ifjúsági Hálózat kedden azt közölte az MTI-vel, megdöbbentőnek tartja, hogy "a cigányság integrációjáért is felelős miniszter éppen a roma holokauszt emléknapján sajátos értelmezésével vonja kétségbe, hogy a második világháború idején Magyarországról tömegesen deportáltak volna cigányokat koncentrációs táborokba, ahol módszeresen semmisítették meg őket zsidó honfitársaikkal együtt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.