Írjon nekünk

Közélet

Civil szervezetek “árultak” a Mars téri piacon + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

mars_ter_civil_szervezetek18_gs

Nem csak a vasárnapi ebéd hozzávalóit lehetett beszerezni szombaton a Mars téri piacon, hanem a megyében működő civil szervezetek kínálatából is “kóstolót” kaphattunk.

Nem lehetett szombaton anélkül átsétálni a Mars téri piac nagycsarnokán, hogy ne futottunk volna bele a Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem legújabb megmozdulásába. A rendezvényt a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel indította útjára ismét a Talentum Alapítvány, amellyel a megyében működő civil szervezeteknek kíván szakmai fórumot teremteni. A programot Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg reggel.

“Először rendezzük meg a Civil Piacot, amelynek azért választottuk helyszínéül Szeged éléskamráját, mert ez nagyon fontos találkozóhely a város lakossága számára. A társaságoknak bemutatkozási lehetőséget kínálunk, így lehetőségük nyílik arról tájékoztathatni a szegedieket, mivel is foglalkoznak, sőt, akár aktivitásra is serkenthetik őket” – foglalta össze portálunknak az esemény célját Kósa Lászlóné Tóth Krisztina, a Talentum Alapítvány szakmai igazgatója, a rendezvény egyik szervezője.

Az egyesületek tárháza pedig igen változatos, mintegy húszan képviseltették magukat a kulturális, a fogyatékkal élők és hátrányos helyzetűek megsegítésérért működő, az érdek-képviseleti, a kutatással foglalkozó és az időseket felkarolók közül.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Meghalt Fábián Juli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

37 éves volt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több százezer fát ültetnek a Kiskunságban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a nemzetipark-igazgatóság. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Télikabátból sosem elég!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ruhával és meleg étellel kedveskedtek a hajléktalanoknak és a rászorulóknak az ünnepek alkalmából Szegeden. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál